| ||
„A legtöbbünknek csak a pofája jár. Nekem is. Ezért úgy döntöttem, hogy teszek valamit.” Így kommentálta Kondor Vilmos azt a gesztust, hogy a kizárólag e-könyv formátumban és direkt ebből a célból közzétett novellája eladási bevételeinek egészét ő és a kiadója az interkulturális párbeszédet és a bevándorlók integrációját előmozdítani igyekvő Artemisszió Alapítványnak engedi át. A keserű helyzetleírás valójában derűlátóbb a kelleténél: a menekültválság kellős közepén sajnos még csak a szájuk sem jár az íróknak, meg úgy általában az ún. humán értelmiségnek. És ettől, az érthetetlen hallgatás és a jóra való restség általánosságától már az is bátor kiállásnak számít, ha egy álnéven publikáló szerző biztosítja szolidaritásáról a menekülteken segíteni akaró, de a norvég alapos hadjáratban legyengült és megnövekedett feladataik alatt roskadozó civil szervezeteket.
Maga az írás is a haza elhagyásáról, a beilleszkedés nehézségeiről beszél, de nem válik didaktikussá, példázattá. A külföldön is népszerű krimiszerző ugyanolyan bizonytalanul mozog az új terepen, mint hőse, a Közép-Európából Nyugatra induló kertész. A körülményes elbeszélői kiszólásokkal, olcsó szellemeskedésekkel és zavaró nyelvi regiszterkeverésekkel megszakított, de amúgy rokonszenvesen visszafogott történetben Miksa – aki külföldön csak Max – először az olvasást hagyja abba, majd a beszédet is az „igenek” ismétlésére redukálja, hogy ezzel is elkerülje a rettegett félreértéseket. Kedves jelenetek és jól eltalált, aprólékos leírások éppúgy belefértek a rövid terjedelembe, mint művészeti szépelgések zenéről és irodalomról. A szövegnek szerencsére vannak titkai; többek között az sem világos, hogy Miksa miért hagyta el az otthonát. De a megjelenés óta eltelt hetek eseményeit elnézve nem döntött rosszul.
Libri, 2015, 499 Ft
A szöveg:
A gesztus:
