Az életében megannyiszor Karinthy Frigyes fiaként emlegetett író emlékezetét mainapság jórészt gyermekének Ördöggörcs című regénye, s általánosságban a szélesen hömpölygő Karinthy-legendárium tartja a felszínen, ám e helyzet vitán felül orvoslást érdemel. A műveit most ismét az olvasók elé bocsátó sorozat harmadik darabja, Karinthy Ferenc Naplójának első kötete - a könyv hátoldalán található szöveg tanúsága szerint - ugyan szintén az említett legendárium vonzerejével csábít, mindazonáltal ez a "valódi időutazás 'Karinthyába', szépséges és hiteles beszámoló a Karinthy család mindennapjairól" igazándiból jellegzetes Cini-korpusz, írói működésének alkalmasint egyik legmaradandóbb alkotása. Mert a fikciós műveiben is majd' mindenkor személyes élményekből építkező és a felismerhetőségig elrajzolt figurákat szerepeltető író (lásd az apa alakja köré írt remek Szellemidézést vagy épp a Görgey Gábort és Ungvári Tamást fricskázó Az utolsó Kollonics című kulcsnovellát) naplójában is legsajátabb művészi vonásait ámultatja: groteszk humorérzékét, már-már a kegyetlenséggel határos gunyorát, anekdotisztikus mesélő kedvét, s ragaszkodását a realista hagyományhoz.
Ám Naplójának első kötete, mely Cini pályafutásának és zajos közszereplői jelenlétének verőfényes éveit, az 1967 és 1969 közötti időszakot tárja elénk, írói és emberi korlátait is kellő érzékletességgel mutatja fel. Saját kurrens árfolyamának s a teljes irodalompolitikai börzének állandó vizslatását, a pillanatnyi sikerre kancsító tetszésvágyat, s általában mindazt, amit a valamikori hecctársról, az időközben az élre ugró Örkényről írván maga sommázott ekképpen: "Amellett folyton figyeli, ki mit mond róla. [...] Díjak, irodalmi élet, vállal mindent, elmegy mindenhová, külföldi utazások, pofafürdő, miniszterek, házibulik, vendégségek, közgyűlések, értekezletek, minden kritikushoz lemenni, visszahívni..."
Csakhogy, naplóról lévén szó, Karinthy indulatai és ítéletei vagy inkább rosszindulatai és előítéletei csak még izgalmasabb és szórakoztatóbb olvasmánnyá avatják e könyvet. Hiszen hol máshol olvashatnánk ily bennfentes és a tekintélytisztelettől ily kevéssé áthatott mondatokat a hatvanas évek máig megbecsült művészeiről, például a Londonban vendégeskedő színházi küldöttségről: "Várkonyi otthon maga a Művelt Nyugat, a sznobságával, magnóival, tévéivel, filmfölvevőivel, felfújható gumimedencéivel, és az egész életstílusával. Itt olyan szánalmasan parlagi, ahogy a kotyogó angolságával tör egy szót! Latinovits otthon maga a művész, a nemzetközi, nagy, országhatárokat átsugárzó európai tehetség. Itt a gyufásdobozokat gyűjti és lopkodja. A Fradi vízilabdázói előkelőbben viselkednek."
Ám a minden utazási lehetőségre rámozduló, leányfalusi minituszkulánumában is komoly társasági életet bonyolító Cini a barátaival és üzletfeleivel rendezett szüntelen összejövetelek, színházjárások, laza tengózások és komoly vízilabdaedzések közepette is felette termékeny író maradt. Naplójának megkezdésével párhuzamosan fogott tervezett főművébe, a máig érdekfeszítő Epepébe, s gyártotta az üzembiztos, jól olajozott színműveket, színpadi adaptációkat. A siker, méghozzá a látványos siker, a hatalom és a nagyközönség pártoló rokonszenve ezekben az években tartósan Karinthy mellé szegődött, azonban az író mégis egyre idegenebbnek találta a közeget, melyben eladdig oly magabiztosan tempózott. A Jancsó mindahány filmjén elrágódó ellenséges értetlenség visszatérő passzusai, s a sznoburalmat vélelmező tételmondatok Cini sérülékenységét, a ressentiment fokozódó jelenlétét bizonyítják: "Övék [a sznoboké - L. F.] az irodalom, színház és kapcsolt vidéke, s mindinkább a közönség is. Határozottan feljövőben vannak. Régi marxista kritikusok állnak át az oldalukra, megérezvén, honnan fúj a szél. Néma terror. S minden őket segíti."
Az ítélet - jó adag eufémiával élve - vitatható, viszont az indulat hiteles, s az ösztöne sem csalta meg Karinthyt, amikor növekvő veszélyben érezte irodalmi rangját. (Még ha az általa felemlített okok, vagyis a brancsbeliek ellenszenve és az új írónemzedékek közönye mellett utólag más magyarázatokat is adhatnánk.) S hasonlóan jól érzékelte a hatvanas évek végének közéleti mozgásait bel- és külpolitikában egyaránt. Az 1967-es, úgynevezett hatnapos arab-izraeli háború s a hivatalos arabbarátsággal szembehelyezkedő kaján közhangulat, majd 1968 csehszlovák drámája, a prágai tavasz bukásának depressziója mind ott lüktet a Napló dühös, gyakorta imponálóan okos és maróan szellemes mondataiban. S ez még akkor is így van, ha a naplóíró mindeközben épp több hónapos amerikai tanulmányútját szervezte.
Ulpius-ház, 2008, 704 oldal, 3999 Ft
