A másik Amerika

Federico Andahazi-Kasnya: Az anatómus
szerző
Bori Erzsébet
publikálva
1999/17. (04. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ismerjük el, nehéz, már-már lehetetlen elfogulatlanul közelednünk ahhoz az írásműhöz, amely a klitorisz felfedezését választja tárgyául. Az olvasó a legjobb szándékkal is minimum hatásvadászatot orront, ellenőrzi a kiadót, a fordítót, a kiadvány külső jegyeit, belelapoz - nekem a legszárazabb szövegrésznél nyílt ki -, míg lassacskán oszlik a gyanúja, hogy valami ordas szemetet akarnak rásózni. Szó sincs róla, a könyv kecses, a kiadó megbízható, a fordítás kiváló.

Az anatómust egy magyar származású fiatalember szerezte, és a reneszánsz Itáliában játszódik, az egyeteméről híres Padovában, a kurtizánjairól híres Velencében, a pápákról híres Rómában. Ezek közül a kurtizánokról tud újat mondani, és javára írandó, hogy a moziban látható romantikus ábrázolatok helyett itt a maga valójában, kőkemény gazdasági vállalkozásként jelenik meg e méltán népszerű intézmény. Hogy Federico Andahazi-Kasnyát mi vonzotta a női test eme kitüntetett pontjához, arról sejtelmem sincs, annál több arról az érzésről, ami a padovai egyetem ma is működő épületében fogja el a látogatót, kivált ha belépést nyer a gyönyörű anatómiai előadóba, ahol a reformáció korában annyi hazánkfia is koptatta a szépen faragott padokat. Itt tanít a könyv hőse, Mateo Colón, nagy hírű orvos és anatómus, ki igazi reneszánsz emberként a festészetnek, a rajzolásnak és a szavaknak is mestere. A teremtés művének alázatos és fáradhatatlan kutatása során és egy véletlen folytán olyan felfedezésre jut, amelyről azonnal tudja, hogy csak honfitársa, a genovai Cristoforo vállalkozásához fogható. A Vénusz gyönyörének nevezett apró szerv feltalálása valóban mérföldkő az emberiség történetében - így látja ezt a rókalelkű rektor is, hiszen első dolga értesíteni a szent inkvizíciót, amely a legmagasabb szinten - Alvarez de Toledo bíboros személyes küldötte útján és Caraffa bíboros személyesen - képviselteti magát a tárgyaláson. A kimenetel nem kétséges, már rakhatják is a máglyát a műnek és szerzőjének. Ám közbelép a gondviselés, az agg pápának orvosra van szüksége, Colón mester pert és életet nyer, ráadásul fényes karrier és egy zsák pénz várja Rómában. De még előbb, a biztos halálra várva levelet küld a nagy felfedezésben sorsdöntő szerepet játszó hölgynek, Ines Torremolinosnak, aki azóta - mondanunk sem kell - olthatatlan szerelmet érez hősünk iránt.

A mű persze indexre kerül, Colónnak le kell mondania a tudományos sikerről, és utóbb Rómában is kedvezőtlen fordulatot vesznek az események, ám annak nincs akadálya, hogy a mester saját praxisában hasznosítsa a találmányát. Ami azt illeti, van egy másik nő is, név szerint Mona Sofía, Velence legszebb és legdrágább kurtizánja, mellesleg a nagy felfedezés érzelmi indítóoka; az ő szívén akarja kipróbálni Mateo a világot nyitó kulcsot.

A regény többé-kevésbé hűséges a történeti tényekhez, hőseit - szintén többé-kevésbé - valóságos alakokról mintázza. De miként a történet pápája is legalább két, reálisan létezett szentatyából van összegyúrva, akként Mateo Renaldo Colón figurájához sem csak az egykor élt Colombus Matteus Realdus mester volt a modell, hanem neves kortársa, Andreas Vesalius is. A fikció szerint Colón Vesalius tanítványa, de a belga anatómus fő művét - a Kopernikuszéval egyazon évben (1543) megjelent De humani corporis fabricát - saját hősének tulajdonítja a szerző. A regényben kulcsszerepet játszó két női személy viszont jóval egyetemesebb modellekre megy vissza: a szentre és a szajhára. Ines Torremolinosnak és Mona Sofíának elévülhetetlen érdemei vannak a nagy felfedezésben, de egyben ők azok, akiknek hivatásuk gyakorlásához a legkevésbé sincs szükségük Colón mester találmányára. És ebből adódik a kérdés, hogy vajon és valójában a kezében tartja-e Mateo Colón minden zárak nyitját?

Andahazi erre a kérdésre tud olyan választ adni, amiért mégiscsak érdemes elolvasnunk a könyvét, a számos önismétléssel és a túlméretezett, sok helyen unalmas periratokkal együtt. Az anatómus végső soron a (férfi)ember hiúságának és dőreségének állít ironikus emlékművet. Azért nem állom meg egy sanda közbevetés nélkül: hogyan lehetséges, hogy sem a szerzőben, sem a hősében még csak fel sem merült az a lehetőség, miszerint a terra incognitát megszámlálhatatlanul sok nő fedezhette fel és művelhette meg már jóval azelőtt, hogy a nagy tudású anatómus rátalált?

 

 

Magvető Kiadó, 1999, 244 oldal, 1390 Ft; fordította: Dobos Éva

szerző
Bori Erzsébet
publikálva
1999/17. (04. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...