Ezek pubi szurkolók voltak, akiket ma hajnalban a Sky News mutatott, angliai angolok, semmi etnikum, dologhoz illő életkor, a pubban ünnepelték a tényleg meglepő győzelmet, mármint hogy a Juventus nem nagyon szokott 2-0-ról kikapni az otthonában. Megint tanultunk valamit, pár pillanatra pubi szurkolóvá vedlett különben nem oly nagyon pubi-szurkolók.
Megjegyzem, a 3Sat sorrendezését is csak úgy tudom megérteni, ha Steffi Graf hátborzongató (megsérült! nem indul a FedCup-ban!) híre és a teniszezők aktuális világranglistája és Sampras (sérült) elismertetése után (jó, nem Boris Becker jött, szegény papája, ahogy saccolom nálam fiatalabb, meghalt, sajnálom, tényleg), igen, ekkor jött csak a Bayern-D. Kijev 1-0, össz. 4-3, majd a Man. Utd., hogy 1-1 után idegenben a 3-2, össz. 4-3, itt a vendégnek. Hát ezt még utólag is nehéz lett volna megtippelni, nem lesz még egyszer, amíg a világ.
De az ilyesmi, a pubi dolog se, mondom, az efféle nem hasonlat az életünkre. Másutt már megírtam - hoppá, most ismét a pubi szurkolókat látom, ismétlés, fog ez még párszor... -, hiába mondta Goethe, minden hasonlat, és kiegészítem itt - tanulok, íróasztali -, hogy nyilván minden hasonlat azért, csak nem mindenre, és elképzelhetőnek tartom, hogy az ember azt mondja egyszer, hagyjuk Luther Mártont, a hasonlatokat a focipályáról, a lóversenyről, a divat világából... na, még sörhasú politbürósokat és manökeneket nem nagyon láttam összehasonlítgatva, de mindegy, itt még van szűz terep, ennyiben, hagyjuk a hasonlítósdit, szeretném azt az egész páratlan és semmihez nem hasonlító tényt tapasztalni, hogy például író-műfordító létemre a rendesnek legalább a 2/3-ával megfizetnek, nem kell külhöz fordulni, forogni, mint teszi nagyon helyesen pár honfitársam, ösztönöket díjaztatni (jó ösztönnel; esküszöm, az ösztönzés háromévi díjából összejön egy jó komoly másmilyen díj összege, viszont a legtehetségesebbek soka egyáltalán nem kapja meg az ösztöndíjat, én kényelmetlen helyzetben vagyok, senki el nem hiszi, de kuratóriumok széles ívben ki-kihajigáltak most és a közeli múltban, is!! hát hogyan ajánljak én bárkit, nem is vagyok már rég pubi, és újabban kocsmai sem; bár nem látok túl e main, József Attilának jobb szeme volt, mert jobb tört. kora aligha, neki se, és végeredményben ma nem szólhatunk egy szót se, szólni - ott és ahol - bármit szabad; J. A. azt is megírta, hogy mi minden nem történik ma már, ami aztán 1944/45-ben Észak-Olaszországban, most a Balkánon, közben meg mindenütt másutt is megtörtént; való igaz, mit kéne az irodalmat olyan nagyon megfizetni, egy favoritot nem tudnak eltalálni a legjobb költők, vagy túlkombinálják a dolgot; üsse part, hát legyen, hogy az ösztöneik azért jók, sok mindenre érdemesek), szóval hagyjuk.
Ez is mondattan: hosszú mondat, melytől elmegy a kedvünk, aztán - hagyjuk. És meg van oldva.
A pubi nekem, hiszik, nem, tényleg a Man. Utd. révén jött be, a Fashion révén meg még valami, amit most itt nem mondanék el (phuhh!), de rögtön azt gondoltam, még a Fashion előtt, hogy a kocsmai megtárgyalások tényleg nem a legnívósabbak. Nem azért, mert hogy ott lehetne a Tud. Ak. néhány Rendes Tagja (már ha el nem megy éppen bevásárolni, ahogy külhonban tapasztaltam, míg az ifjabb "tehetséges" kolléga a maga előadását tartja, ő magát, a Rend. Tag a magáéra tartogatja, hát világos, tag mire tartogatná magát, ha nem a magáéra? mindegy), felőlem bárhol bárki ott lehet, nem nagyon érdekel, ki hogyan neveletlenkedik vagy neveltkedik egymással, én az Ad Reinhardt-példáját vállalom fel (szívből), ő mondta, 1965 táján már bőven (harsogta!), hogy a festészetet nem lehet "körülbelülre", a tudatalattiból etc. csinálni, a festmény legyen lehetőleg mindig ugyanaz, fekete és négyzet alakú, na ja, ezt mondták már fehérben mások, de mindegy, Reinhardt a filozófiából indult ki, ergo én (még mindig ergoista, de semmiképp sem egoista) nem a filozófiából indulok ki (nem is festek egyelőre), ergo, mondom, eredeti vagyok az Ad Reinhardthoz képest (mint Rothkóhoz képest Elsworth Kelly, amott lekerekítettek voltak a szélek és sarkok, kicsit, Kellynél ridegen szabályosak, emlékszünk e hasábokra, volt itt ilyen szó), én megélt izékből tudom ezt, hogy monokrómnak stb. kell lenni, és semennyit sem érdekel, hogy ebből nekem jobb műalkotásaim, gördülőbb cikkeim születnek-e, én monokrómul a napjaimat egyszerűen azért szeretném tölteni, és, ha nem fejeztünk volna be egy mondatot, minden pubi és kocsmai világtól távol (ebbe a hírek is babitsian beleértendők), mert szeretnék jól aludni.
Ha monokrómul (senkit meg ne sértsünk, maradjunk a monokrómnál) töltöd napod, kétségkívül fogsz valami kis ürességet érezni, ahogy a mester oktatta a tanítványt a hosszú élet titkára, ne igyál, ne fashion, ne dohányozz stb., és...? Hosszú életem lesz? Mindenesetre hosszúnak fogod érezni, ám hagyjuk most a fashiont, csak a piáról és a cigiről nyilatkozzunk, egy kicsit, módjával, meg lehet csalni az elveinket, a szeles Erzsébet hídon úgyis kifújja a szél, két-három pohár meg csak a büszkeséget fokozza, hogy utána mennyire ellent tudunk állni a nedűnek, megoldható egy féldeci - elegyes - körtével is a dolog, míg az Olympiától a házig érünk, nem kell rágyújtani, például.
De az elalváshoz sok kell. Az elalvásra még visszatérünk! Ez egy olyan tudományos téma, melyről - szerencsés esetben -mindenkinek mindennapos tapasztalata van, s ha nem pubban alszik el, nem is pubi. (Bár ez is egy változat, kocsmai stb. is van, fura, hogy nem szeretik. Én például a Városmajorban egy padon aludtam el, és mit tesz isten, a Forradalmi Ezred bevitt a Róbertbe, és amikor másnap szabadultam, aztán az első felest bekaptuk a haverral a Holdban, a taxistól, aki hazavitt, megkérdeztem, mi hír a nagyvilágban, mit kell tudnom "azóta", azt mondja, semmit, egy új orosz elnök van. Ki? Gorbacsov, ilyesmi. Sose hallottam róla, mondtam. És nem tréfáltam.
De ez már túlságosan ismert történet, és inkább az elalvásról akartam beszélni. Alázó úgy, hogy sosem tudjuk, hogyan alszunk el. Sőt, ha kicsit is belegondolunk, épp ezt tudjuk: hogy nem tudjuk. És elalszunk-e? Viszonylag nagyon jó alvó vagyok, ha monokrómul (mondjuk ki: minimális érintkezősdivel), magányosan - nem könnyű! - töltöm napom. Ahogy a gördülő íráshoz, a melóhoz nekünk egyáltalán, nem? az a korlátlan szabadság kell, amit Ottlik a művész és a halál meséjében mondott el, hogy fél év se elég, ha megszabja a végpercet a halál, ellenben ha szabad a tér(idő), másnapra kész a mű. Kissé zavarna a világtörténelem közeli és undorító fejleményrendszere, piszok dolognak érezném, ha ilyenekről filozofálnék, amikor másoknak - csak "ahhoz képest" túl sokat mutatják, ahhoz képest, hogy semmi pubi tanulás nem látszik ott se, mit kéne tenni azon kívül, amihez mindhárom fél ért, az egyik most főleg a féléshez -, igen, másoknak, hírek, mint tudjuk, az élete. De amennyiben az elalvás: élet, elemi tény, azt tudom mondani, hogy már ezzel, az elalvással is meg vagyunk alázva, és rögtön, ahogy a világra ébredünk, azt kellene tudnunk - az elalvás ilyensége miatt -, hogy ez egy piszok élet lesz, viszont a "piszok" szót azért hagyhatjuk el, mert más élet nincs, és 1-gyel nem szorzunk.
Nem szorzunk és nem osztunk, nagyon úgy látom.
