Könyv: Kilógás a sorból (Gerlóczy Márton: Igazolt hiányzás)

Az Igazolt hiányzás tinédzserkorból alig kinőtt szerzőjét a múltjával és múltbéli önmagával való szembenézés szándéka vezeti, és ehhez az önelemzéshez még könnyed, de csak látszólag könynyen emészthető prózanyelvet is talál. A regény erényei közül első helyen éppen ezért az önálló hang kialakítására való törekvés érdemel említést. Humora nem erőltetett, nem kínosan bárgyú, történetmesélése jókedvű, spontán beszélgetéseket idéz. Két idősíkot alkalmaz: egyik lineáris, kronologikus rendben tekinti át húsz év eseményeit a születéstől kezdve, a másik egy rögzített pillanat, a visszaemlékezés és a regényírás mindenkor épp aktuális közös pillanata. Az idősíkok gyakran összecsúsznak. A múlt eseményeinek ábrázolása láncszerű, folyamatosan visszautaló, az epizódok egymásba kapcsolódnak, de a folyamatszerűség következetes, a stílus pedig élvezetes, szellemes és sodró. Ezt szakítják meg moralizáló betétek, melyekben a regényírói jelenből a szerző utólag értelmez és pontosít. A kimerevített elbeszélői pillanatok néhol megrázóan komolyak, néhol indokolatlanul komolykodóak, de

tagadhatatlan stílusbravúr,

ahogyan a korábbi regényírói jelen reflexiói beleolvadnak a mű végén elért regényírói jelenbe, és élesen kirajzolják egy személyiségfejlődés pillanatnyi állomását, míg visszafogottan sejtetik egy több szempontból is kritikus élethelyzet diszkrét körvonalait. Emeli a mű értékét a lírai látásmód, melynek Gerlóczy Márton alkalmanként teret enged. (Engedhetne gyakrabban is.) Váratlanul bukkannak fel időtlen szomorúságot sugalló sorok, mondatok, félmondatok, amelyeknek zenéje van, fájdalmas melódiája. Utánuk kissé nehezen zökken vissza az olvasó a profánabb szövegvilágba.

Az Igazolt hiányzás korántsem hibátlan. Több szempontból is túlírt. Szerzője főleg a reflexív részeknél hajlamos a nyelvi túlkapásokra, mondanivalójához olykor bonyolult és egyénieskedő szerkezetet választ, s ez megtöri az elbeszélő részek lendületét, szellemes-kellemes hangulatát. Mintha a kelleténél jobban átengedné magát az írás örömének, mintha a teremtés mámorában pillanatokra megfeledkezne a szükséges kontrollról. Mintha azért cifrázná túl, mert túl tudja cifrázni. Más okból, másképp, de ugyanez figyelhető meg hosszabb szövegszakaszoknál is. A regény egésze szempontjából szerencsésebb lett volna, ha bizonyos magyarázó vagy leíró részek kimaradnak (például a szomszédság ismertetése), esetleg átszerkesztett formában a mű más pontjaihoz illeszkednek. Az Igazolt hiányzás nem szorul drasztikus húzásokra, de a kicsivel kevesebb ezúttal valóban több lenne.

A szerző védelmében viszont azt is el kell mondani, hogy a regénybeli túlírásoknak funkciójuk van. Ha elfogadjuk, hogy Gerlóczy Márton azért ír, mert meg akar érteni valami létfontosságú dolgot, akkor indokolt a szemlélete, melylyel minden fontosnak tűnő valóság- és emlékdarabka rögzítésére törekszik. Terápiás céljainak legjobban ez a módszer felel meg, az olvasói érdek ez esetben háttérbe szorul. A szerző magáról szól, önmagának. Természetessége nem abból adódik, hogy különösen nehéz, hányatott sorsa lett volna, hanem abból, amilyen átéléssel az akkor komolynak látszó konfliktusokat most értelmezni próbálja. Szertelen, néhol átgondolatlanul őszinte, az írás pillanatának aktuális hangulata több helyen is kiérezhető a sorok mögül. Mindez művének egyszerre

bája és hibája

Ettől még az Igazolt hiányzás eredetiségre és igényességre törő, szép írói és szépírói szándék szülte figyelemre méltó mű. Még véletlenül sem trendi tiniregény. Ahhoz túl kevés trágárság van benne, ahhoz túl racionálisan elemző, túl személyes, nem utolsósorban bizonyos területeken elismerést érdemlően szemérmes. Súlyos tévedés csak egy iskolakerülő csibész történetét látni benne. Tudatos szerző ösztönös műve, mely nemcsak a múlt rögzítését tartja fontosnak, hanem a kommentálását is.

Glózik Gábor

Ulpius-ház, 2003, 327 oldal, 1980 Ft