| 1. Zalka Csenge Virág: Ribizli a világ végén (Illusztráció: Herbszt László, Móra, 2019) 121 pont 2. Huszti Gergely: Mesteralvók hajnala (Ciceró Könyvstúdió, 2019) 66 pont 3. Bán Zsófia: Vagánybagoly és a harmadik Á – avagy mindenki lehet más (Illusztráció: Nagy Norbert. Pozsonyi Pagony, 2019) 44 pont 4. Hogyne szeretnélek!, Shakespeare szonettjeit újrafordította Papolczy Péter (Illusztráció: Buzay István. Tilos az Á, 2019) 35 pont 5. Ezentúl lesz banán! – Novellák a rendszerváltásról (Illusztráció: Baranyai (b) András, Tilos az Á, 2019) 32 pont 6. Kiss Judit Ágnes: Zsálya hercegnő és az öregnek hitt herceg (Illusztráció: Szimonidesz Hajnalka. Pozsonyi Pagony, 2020) 30 pont 7. Dániel András: A kuflik és a máshogyoszkóp (Illusztráció: Dániel András. Pozsonyi Pagony, 2019) 28 pont 8. Mészöly Ágnes–Molnár T. Eszter: Kalaallit Nunaat – Az emberek országa (Tilos az Á, 2019) 21 pont 9–11. Kertész Edina: A lány, aki csillagász lett (Illusztráció: Bölecz Lilla. NHK Naphegy, 2019) 18 pont 9–11. Várszegi Adél: És akkor jött még egy! (Illusztráció: Grela Alexandra. Csimota, 2019) 18 pont 9–11. Lőrinc László: 25 szelfi az Árpád-korból (Illusztráció: Bertóthy Ágnes, Rátkai Kornél. Kolibri, 2019) 18 pont Szavazók: Baka I. Patrik, Czenkli Dorka, Czomba Magdolna, Dániel András, Gombos Péter, Gesztelyi Hermina, Gyurkó Szilvia, Hansági Ágnes, Lapis József, Lovász Andrea, Margittai Zsuzsi, Nagy Boldizsár, Pásztor Csörgei Andrea, Pompor Zoltán, Révész Emese, Szekeres Nikoletta, Turbuly Lilla, Varga Betti, Varga Emőke, Vojnics Réka, Wittman Ildikó. A szavazóknak négy, egy éven belül megjelent magyar szerzőjű (első kiadású) gyerek- vagy ifjúsági könyvet kellett sorrendbe állítaniuk. Az első 15, a második 10, a harmadik 6, a negyedik 3 pontot kapott. |
Meglehetős egyetértés volt az első hely tekintetében, Zalka Csenge Virág Ribizli a világ végén című könyvére (ha nem is mindig a legmagasabb pontszámmal, de) a szavazók több mint fele voksolt. Talán ez nem is olyan meglepő: a fiatal szerző munkája az Év Gyerekkönyve Díj 2020 győzteseként került a lista élére. A mű maga egy sajátos szempontok szerint válogatott népmese-összeállítás, csodálatos hangon újramesélve. (A könyvről a Felébresszük-e Csipkerózsikát című összeállításunkban írtunk, Magyar Narancs, 2019. november 21.)
A második helyezett könyvet, Huszti Gergely Mesteralvók hajnalát – amellett, hogy a Hubbyn az Év Ifjúsági Könyv Írója nyertese lett a 12 év feletti kategóriában – nemrég magunk is négy csillaggal értékeltük (Magyar Narancs, 2020. július 16.). A több szálon és két idősíkon játszódó fantasztikus történetnek már az alapötlete is izgalmas, hiszen megtudjuk, hogy a múltban mesteralvók viselték az alvás „terhét”, de maguk a kalandok, a jellemek, illetve a szerző teremtette különleges nyelv is felér hozzá. Huszti világa ugyan ismerős, de a csatajelenetek, a belső vívódások leírása plasztikus, hiteles, a regény ritmusa jól eltalált. És ahogy írtuk, „a végén csavar még egyet a szerző, hogy mi se tudjunk nyugodtan aludni: a történet lezáratlan marad, hogy éberen várhassuk a folytatást”.
Öt csillagot kapott tőlünk a megjelenéskor a listánk harmadik helyén álló Bán Zsófia-mesekönyv, a Vagánybagoly és a harmadik Á – avagy mindenki lehet más, a szerző első, gyerekeknek szóló alkotása (Magyar Narancs, 2019. augusztus 18.). „A könyv címe talán kevesebbet ígér, mint amennyit aztán a történet nyújt, mert a humorban gazdag, izgalmat is tartogató, érdekes, de hétköznapi kis sztorik a legjobb értelemben vett normális világot tárnak elénk” – írtuk tavaly augusztusban e csillogó humorú mesekönyvről, mely egy értékközvetítő iskolai közösségről szóló kortárs mese a legkülönfélébb „másságokról”. Van itt például egy Eduárd nevű bagoly, aki egyébként lány… Igazi érzékenyítő olvasmány, amely megszólítja a felnőtteket is, elég csak a preparált állatokat felvonultató gonosz mostoha nevére (Taxidermia) utalni.
Negyedik helyezettünkről – Hogyne szeretnélek!, Shakespeare szonettjeit újrafordította Papolczy Péter –, e sajátos Shakespeare-remake-ről is írtunk már, igaz, a mostani értékeléssel ellentétben kritikusunktól csak három csillagot kapott (Magyar Narancs, 2019. november 21.). Maga a kötetet létrehívó gondolat ígéretes: ismerjük meg valóban Shakespeare-t, ne csupán azt a két szonettjét (illetve azokból is inkább sorokat csupán), amelyeket rendre idézünk. A könyv maga is gyönyörű, a kísérlet érdekes, de „a jobb-rosszabb átírások között csak kevés az igazán találó. Így leginkább irodalmi tanulmányként vagy ez irányú érdeklődés egyfajta ismeretterjesztő segédkönyveként értékelhető a kötet”.
Az ötödik helyre került antológia, az Ezentúl lesz banán – Novellák a rendszerváltásról a kamaszokhoz és a fiatal felnőttekhez szól, tizenöt kortárs szerző jellemzően személyes hangvételű szövegeivel (az antológiáról a Magyar Narancs 2019. október 17-i, a hozzá készült videosorozatról a 2020. július 9-i számában írtunk). A felkért alkotók mindegyike fiatalon (sokuk szinte gyerekként) élte át a rendszerváltást, épp annyi idősen, mint a most megcélzott olvasók. Élmények, tapasztalatok elevenednek meg, így a kötet inkább társadalmi és szociológiai időutazássá válik. A szerzők (többek között Gerőcs Péter, Kiss Noémi, Laboda Kornél, Lackfi János, Magyari Péter, Mán-Várhegyi Réka vagy Szabó Borbála) átélhetően (bár nagyon vegyes színvonalon) mesélnek arról, hogyan látták azt, ami épp körülöttük történik. „Kevés eredetiség vagy truváj van a történetekben” – írtuk, hozzátéve azt is, hogy ebből a perspektívából nehéz újat mondani a korról.
S amiről még nem írtunk
Kiss Judit Ágnes: Zsálya hercegnő és az öregnek hitt herceg. Az idén már második, gyerekeknek szóló könyvével jelentkező szerző mostani meseregényének hőse egy Zsálya nevű kislány, akire az a nagy feladat hárul, hogy segítsen Aldo hercegen, akit apja elvetemültsége bácsitestbe kényszerített. A gonosz apa ugyanis képtelen megöregedni, akár gyermekének halála árán is kapaszkodik fiatalságába, így birodalmában egy gonosz varázslat miatt más irányba folyik az idő. A varázslatot csak a Három Hold Hegyén élő Idősárkány tudná feloldani. A szereplők tipikus mesealakok atipikus jellemzőkkel. Van itt például zsörtölődő lepketündér és csupa mosoly kalózmama, akik egyszerre töltik be elvárt történetlendítő szerepüket és hagynak teret a rácsodálkozásra, megmutatva, hogy nem minden az, aminek látszik. A fordulatok és próbatételek közepette valódi beszélgetések során ismeri meg egymást Zsálya és Aldo, és ezekben a beszélgetésekben rejlik a meseregény igazi ereje is. Fel tudja-e ismerni az öregtestbe kényszerült kisfiú, hogy a szülei bántalmazzák, és meg tud-e szabadulni az áldozati szereptől? Központi gondolat a választás és a döntés szabadsága is, például abban, hogy nem muszáj kislányként sem hagyományos életutakban gondolkodni („Egyáltalán nem biztos, hogy valaha férjhez akarok menni! […] majd eldöntöm.”). A szereplők énkeresése is fontos beszélgetésekre invitál („Azt sem tudod, ki vagy, azt sem tudod, hova tartasz. És te?”), felvillantva az öregedés és a halál kérdését is. Az idő már a gyerekeknek is nagy talány, Zsálya hercegnő története talán segíthet feloldani a belsőleg megélt és a külvilág által keretekbe szorított idő között tátongó szakadékot. Az 5–8 éves korosztálynak szóló, klasszikus meseelemekkel is operáló, fantáziadús és kedves történet jól érzi a megcélzott korcsoportot: nyelve élő, gazdag, segíti a szókincs fejlesztését, a szöveg felolvasva is remekül működik. Szimonidesz Hajnalka illusztrációi pedig önmagukban is szemet gyönyörködtetőek.
(Karafiáth Metta)
Dániel András: A kuflik és a máshogyoszkóp. „Mire felnősz, és neked is lesz gyereked, kérlek, ne felejts el valami fontosat. Unalmas szülővel unalmas az élet! Minden gyerek megérdemli, hogy a szüleiben legyen spiritusz!” – szólította meg Roald Dahl a Danny, a szupersrác című könyvében az (akkor még gyerek) olvasóit, de a tanácsa a gyerekkönyvek íróira is áll.
Dániel András nagyon is tisztában van ezzel: formabontó könyveiben újra meg újra felülírja a bejáratott képeskönyves sémákat, köztük a saját stíluselemeit is, így sokadszor is képes meglepetést okozni. Hogy kik azok a kuflik? Ezek a se nem kifli, se nem kukac lények leginkább a heverészésre használt Elhagyatott Réten élnek, és időnként filozófiai, esztétikai, sőt, elméleti fizikával kapcsolatos kérdésekkel szembesülnek. A történeteik így nem kalandcentrikusak, inkább olyan meditatív jelenetek, amelyekben szabad teret kap a játék és a kreativitás. Nincs ez másképp ezúttal sem: a két új mese friss, tele van spiritusszal, és érdekfeszítő témákat feszeget. A kuflik ezúttal egy olyan sámlit (jobban mondva, egy sámlihoz hasonló máshogyoszkópot) találnak, amelyre ráülvén olyannak látnak másokat, ahogy azok önmagukat. Ki mulatságos, ki szomorú látvány lesz: ott a felhő, aki nem akar létezni; a kufli, aki a vadsóska levélnél is kisebbnek látja magát; a harmonikaszerű állat, aki szégyelli mások előtt a valódi énjét. A másik történetben (Sose mássz be a tokafába!) az egyik kufli egy fa odvában köt ki, majd, mintha féregjáratba került volna, eltűnik az időben. A tokafa mélyén élő mamóka úgy pöfékeli a pipafüstöt a kufli reménytelennek tűnő időutazási kísérletei közben, akár Lewis Carroll hernyója, és hasonló a tanácsa is: ne adjuk fel soha, hiszen maga a próbálkozás is szórakoztató. Legalább annyira, amennyire a fő cselekményszálat kommentáló bizarr mellékalakok, a kis kukucskálók és motyogók (az elbeszélő alteregói) is.
(Nagy M. Boldizsár)
Mészöly Ágnes – Molnár T. Eszter: Kalaallit Nunaat – Az emberek országa. Az emberek országában csak látszólag teljes a harmónia: a gyerekeket elválasztják a szüleiktől, kasztokba sorolják őket, rendszeresen törlik az emlékeiket, és ha idősként már nem hasznosak a társadalom számára, akkor „elmennek értük”. Ez a posztapokaliptikus államműködés azért lehet olyan ismerős, mert minden elemével találkoztunk már a young adult-disztópiákban. A regény első harmada tulajdonképpen Lois Lowry 1993-as regényének, Az emlékek őrének újrahasznosítása, azzal a különbséggel, hogy a megértést itt nehezítik a szövegben hemzsegő, egzotikusan hangzó, újgrönlandi kifejezések. Miután a tizenéves hősök (kiszámítható módon) felfedezik, hogy a világuk mégsem olyan szép, mint hitték, megszöknek és a tinidisztópia innentől egy nagyon hosszú, ám csak közepesen szórakoztató kalandvígjátékba fordul át a zsáner kötelező kettősügynökeivel, matrózaival és makogó vadembereivel. Az utolsó fejezetekben ismét a YA-disztópiák ismerős terepén járunk: véres szabadságharc során új hatalom születik, és a tizenévesek – kőkemény anyjukkal az oldalukon – megmondják a tutit a világnak.
A közel 500 oldalas regény akár a kölcsönzött elemek ellenére is érdekes lehetne, ha újszerű politikai, történelmi kérdéseket vetne fel, vagy ha a szereplők nem csak típusok megtestesítői lennének (az Idealista, a Realista), hanem összetett, szerethető alakok. Az sem ártott volna, ha árnyalják a különböző nemzetiségek ábrázolását, ugyanis a több országot érintő menekülés és harc során a keleti és déli emberekről összességében annyit tudunk meg, hogy büdösek, erőszakosak, egyformán néznek ki és primitívebbek az Emberek Országából jött északi hősöknél, akiknek viszont még akkor sincs testszaguk (maximum édes kipárolgásuk), ha megizzadnak, ráadásul az új Szabad Köztársaság minden fontos pozícióját ők töltik be. A folytatás remélhetőleg átgondoltabb lesz majd.
(Nagy M. Boldizsár)
Kertész Edina: A lány, aki csillagász lett. Balázs Júlia (1907–1990) volt az első magyar női csillagász. A róla szóló mesekönyv azon nem is olyan régóta divatos trendbe illeszkedik, amely női sorsokat, szereplehetőségeket, karriermintákat emel ki, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a gyerekeket is az egyenlőség elve szerint edukálja. Kertész Edina életrajzi története 6 éves kortól ajánlott, innen érthető, hogy alapvetően a csillagászlány sorsára fókuszál, olvasóit nem avatja be hősnője konkrét életeseményein túl semmi egyébbe, így a 20. század történelmi viszonyainak elemzésébe, vagy a csillagászat szakmai mélységeibe sem. Megemlíti ugyan a háborút, a forradalmat, és szól a változócsillagokról is, de ezek csupán a különböző életesemények díszletéül, mintegy mellékes elemként szolgálnak. A Bölecz Lilla gyönyörű illusztrációit rejtő könyv kezdetben sok információt közöl Balázs Júlia személyiségéről. Kiderül például, hogy gyerekként mennyire szeretett olvasni, szavalni, hogy odavolt a görög istenekről szóló történetekért, de ki nem állhatta a szabályokat, sőt, e rebellis kislány egyenesen színésznő szeretett volna lenni. Ezek után kis csalódás, hogy későbbi portréja kevésbé személyesen rajzolódik meg, inkább a körülményeiből kibontakozva tárul elénk. Indirekt módon kap csak hangsúlyt a csillagász női mivolta, másodlagos, hogy mit jelentett a szakma női úttörőjének lenni. A sikerek sincsenek propagálva, mintha csak magától értetődő lenne, hogy valaki a szakmájában nemzetközi elismerést ér el. Az úgynevezett anyasors viszont beszédes… Tán nem kérdés, hogy az efféle hangsúlyok milyen fontosak egy gyerekkönyv esetében, hiszen e kiemelt életek példaként szolgálnak, gondolkodni kell rólunk. És nagyon fontos, hogy mit gondolunk arról, hogy az anya a tudományos munkáját félretéve inkább befejezi a vacsora elkészítését, mert vélhetőleg más nem fogja helyette…
(Czenkli Dorka)
Várszegi Adél: És akkor jött még egy! A gibbon és a makákó jó barátok, együtt élnek egy elhagyatott állatkertben. Rendes majmokként együtt borzolják a többi lakó, na meg egymás idegeit. Mindeközben unják az állatkerti lét állandóságát, már-már taszítja őket létük kiszámíthatósága, így innen nézve logikusnak is tűnik az ötlet: menjenek világgá. Ez persze korántsem olyan egyszerű. Mi lesz például a makákó plüsskutyájával? Bár a terv az, hogy a két haver teljes titokban lép majd meg, ám amikor végre kilépnének az állatkert kapuján, kiderül, nem voltak elég jó összeesküvők: egy állatkertnyi, különböző fajú és méretű élőlény próbál meg a legelképesztőbb módokon elbújni előlük, nehogy észrevegyék, hogy ők is csatlakozni szeretnének. Némi csetepaté után végül senki nem megy sehová. Ami amúgy kész szerencse, mert hamarosan egy másik plüss, Malvin miatt komoly bonyodalmak keletkeznek. A helyzet elfajul, már-már mentőexpedícióra van szükség, amelyben megint csak mindenki részt akar venni, a rettegettnek ítélt mosómedvék és a veszélyzónának minősülő mosoda ellenére. Várszegi Adél állati meséjében az állatsereglet folyton ügyezik: hol ön- és közveszélyesnek ítéltetik a makákó, hol meg egy garázsvásár szolgáltat izgalmi apropót. Az egymáshoz kapcsolódó rövid történetek egyáltalán nem kedvesek, ellenben olyan jó dumájuk van az állatoknak, hogy az igazi színfolt a magyar gyerekirodalomban. A szerző pikírt hangja egyéniséget kölcsönöz az állatoknak, Grela Alexandra illusztrációi pedig olyan csodásak, hogy azokat mutogatni kellene.
(Czenkli Dorka)
Lőrinc László: 25 szelfi az Árpád-korból. Lőrinc László könyve vállalt „történelemhamisítás”, ahogy az előszóban a szerző be is vallja, de persze inkább trükk, csalás és játék, méghozzá a legjobbak közül való. Mi történik itt? A szerző csupa emberi gyarlósággal és karikaturisztikus profilképekkel felrajzolva mutatja be szent királyainkat a 10–16 éveseknek, akik általában az unalom tengerébe vesznek töriórán a sok Béla, András és bebiflázandó uralkodási évszám között. A könyvben 25 fiktív, kiemelkedő történelmi eseményről készült szelfi után kommentháborúban osztják egymást a 11. és a 14. század között élt történelmi figuráink. A hét vezér posztol a Vereckei-hágó szebbik oldaláról, Anonymus hozzákölt, Gellért püspököt meg kiosztják a pogány trollok. Minden kommentszekciót kis értelmezés követ, mely ugyan kicsit magát a viccet magyarázza, de főként abban segít, hogy történelmileg hitelesen elhelyezze a személyiségeket és az eseményeket. E kontextusba helyezés bár nem ad kerek narratívát, pontos, lényegre törő, és a kiemelések segítik a tanulók tájékozódását. A Facebook-posztok közege sikeres iránynak tűnik, még akkor is, ha egyébként a platformok váltakoznak, akárcsak a szleng gyorsan öregedő kifejezései. A néha erőltetettnek vagy idegennek ható túlszlengesítés az egyetlen fanyalognivaló, viszont a poénok ülnek, a karakterrajzok szórakoztatóak és jól eltaláltak, Bertóthy Ágnes és Rátkai Kornél rajzai pedig élvezetes keretet adnak e történelmi játéknak. A legszórakoztatóbbak talán az írásbeli emlékeket (Tihanyi alapítólevél, Halotti beszéd) és a krónikaírók mesemondását interpretáló és kifigurázó részletek. De tökéletesen eltalált a pogányok Facebook-trolli ábrázolása is, a rontott helyesírású posztokkal egyetemben. Lőrinc László hihetetlenül szórakoztatóan, minden történelemtanári és tankönyvszerzői gyakorlatát latba vetve hozza közelebb az Árpád-kort azokhoz, akiket érdekel, és azokhoz is, akiket nem.
(Markó Anita)
