Könyv

Mihez kezdjen az ember egy vitathatatlan zseni elkallódott, elfelejtett, kiadatlan kéziratával, sok-sok évvel a szerző halála után, egy másik kultúrában, egy másik történeti korszakban?

Van képetek ármánykodó politikai elfogultságnak minősíteni a jajszót, ami a politikai manipulációtok nyomán felhangzik.

Tekerjük vissza most a filmet az elé a tavaszi mosolygós kedd reggel elé, amikor Esterházy Péter hosszasan kereste a tornanadrágját, majd, mintegy a keresgélés közben kialakuló heves házastársi zsörtölődésből kisarjadt a mű, amelyet nem is a címén, hanem a színén szólítunk: ez a Pispeklila Könyv (Termelési-regény, 1979). Azért épp ide kell, hogy tekerődjön a film, mert ez volt az az idő, amikor a magyar irodalom még úgyszólván Esterházy Péter nélkül létezett.

Megrázó és kijózanító interjú Schein Gáborral a holnapi Narancsban.

A vártnál több Alexandra-könyvesboltot nyitnak újra a versenytársak, és a márkanév sem tűnik el teljesen. A kiadók azonban állami segítség nélkül aligha látják viszont a könyvóriáshoz vándorolt pénzüket.

Felmérések szerint az olvasó gyerekek empatikusabbak, és érzelmi életük gazdagabb, mint nem olvasó társaiké – bár az okozati összefüggés nem egyértelmű.

Lehetett sajnálni a szükségállapotos lengyeleket a nyolcvanas évek elején, de a többség inkább csak lesajnálta – ugye, emlékszünk még a húsjegyes viccekre? –, vagy egyszerűen alacsonyabb rendűnek gondolta őket; a „lengyel” a seftelő szinonimája volt ekkor, nem a jó baráté.

Megannyi hozzáértő jól megalapozott ítélete szerint ugyan Mozart zenéje is komoly figyelmet érdemel tőlünk, de azért, mi tagadás, az élete és a személyisége körül még így is tartósan (fel)fokozottabb az érdeklődés.

A 18. és a 19. század a csodálatos utazók kora, akik bejárták a világ addig rejtett zugait, és eközben az általuk összehordott apróbb-nagyobb építőkövekből, a lepréselt, gombostűre tűzött és katalogizált kollekciókra alapozva, mintegy mellékesen, megszületett a modern természettudomány számos ága.

„Ha egy író egy nép jellemzőit kívánja ábrázolni, nem teszi rosszul, ha a titkosszolgálata körül vizsgálódik” – pompás megállapítás, sok hasonlót rejtett még el visszaemlékezéseiben David Cronwell egykori brit hírszerző, aki John Le Carré néven érdemelte ki hajdani főnökei haragját és az irodalomkedvelők szeretetét.

Költőként indult, de Ceaușescu utolsó éveiről írt regénytrilógiájával lett népszerű. A második kötet, A Sátán a szívedre vadászik most jelent meg magyarul. A mesebeli diktátorról, gusztustalan emberekről, politikai korrektségről és a kedvenc magyarvicceiről kérdeztük a szerzőt.