KÖNYVMELLÉKLET - Interjú

„Tele vagyunk magyarviccekkel”

Daniel Bănulescu író

  • Kránicz Bence
  • 2017. július 8.

Könyv

Költőként indult, de Ceaușescu utolsó éveiről írt regénytrilógiájával lett népszerű. A második kötet, A Sátán a szívedre vadászik most jelent meg magyarul. A mesebeli diktátorról, gusztustalan emberekről, politikai korrektségről és a kedvenc magyarvicceiről kérdeztük a szerzőt.

Magyar Narancs: „Miféle ország ez? Olyan ország, ahol szégyelled, hogy ember vagy.” Ezt első regénye, a Csókolom a segged, szeretett vezérünk egyik szereplője mondja. Önnek hasonló érzés volt Ceaușescu Romániájában felnőni?

Daniel Bănulescu: Arról az élményről akartam írni, amikor bábunak érzed magad. A hatalmasok ujjai ott ficánkolnak benned, és elvisznek nőgyógyászhoz, megetetnek, beléd táplálják az információkat. Nem embernek érzed magad, hanem szemeteskukának, és ettől hányingered támad. Ez volt az érzésem fiatalkoromban, miközben láttam, hogy félig-meddig rendesen működik a társadalom: az emberek összejárnak, játszanak, nevetnek. Nemrég olvastam, hogy a második világháború évei alatt a britek majd’ kicsattantak az egészségtől, egyesítette őket a közös cél. Hasonló volt a helyzet Romániában. Ceaușescu mégsem jött be az ajtón, megállt a küszöb előtt.

MN: Ha akarta, sem tudta volna függetleníteni magát a politikától?

DB: Dehogynem. Amikor írni kezdtem a Csókolom a segged, szeretett vezérünket, Ceau­șescu volt a mumus. Én viszont arra gondoltam, mit mondanék például a fiának, ha minden szörnyűséget összehordanék róla. Ha ennyire utáltam őt, miért nem írtam meg ezt már évekkel azelőtt? Nem akartam a vérivó, körömtépkedő diktátor képét erősíteni, mert ennek a fazonnak a legfontosabb tulajdonsága, hogy rémesen unalmas volt. A róla alkotott kép aztán tőle függetlenül változott, a halála után öt évvel már újraválasztották volna, ha megint elindul a választáson. Ha jól tudom, hasonlóan alakult Kádár emlékezete is Magyarországon.

MN: Hogy elkerülje a vérivó Ceaușescu képét, szatirikus, abszurd nyelven ír róla. Ennek a beszédmódnak mennyi tere volt a rendszerváltás előtti román irodalomban?

DB: Nem sok. Nemigen tudnék három remekművet sem mondani, amelyek Ceaușescu Romániájában íródtak. A viccek voltak a mi remekműveink. Manapság többen írunk ezen a nyelven a kommunista múltról, bár pont rám szokták mondani, hogy az utolsó vagyok, aki megénekli Ceaușescu tetteit. De én sem akarok csak szatirikus lenni, a valósággal dolgozom.

MN: Tud arról valamit, hogy a regényei Romániában népszerűbbek, vagy külföldön?

DB: Szomorúan kell beismernem, hogy jelenleg külföldön több olvasóm van. A magyar kiadó 3 ezer példányban nyomtatja a könyveimet, a román talán 500-ban. Azt hiszem, nemcsak én jártam így, hanem más román írók is. Sajnos nem érünk el túl sok embert.

MN: A világ legszebb története egy regényciklus Ceaușescu utolsó éveiről, amelyben a diktátor mesehősként, vagy inkább egy mese főgonoszaként jelenik meg. A mesei könnyedség nem bagatellizálja a gaztetteket?

DB: Tény, hogy elrajzolom a figuráját. De kérdezem én: milyen gaztettekről beszél? Egy anekdota szerint, amikor Ceaușescu hatalomra került, az elődje annyit mondott neki: „Nicolae, tégy, amit akarsz az országgal, de ne öldöss embereket!” A korábbi diktátor, Gheorghe Gheor­ghiu-Dej százezreket öletett meg. Ma sem tudjuk pontosan, Ceaușescu hány embert tetetett el láb alól, de biztos, hogy sokkal kevesebbet.

MN: Még egy mondata a diktatúráról: „Nem is volt annyira egyszerű, hogy olyan mesterien keverje a valóságot a látszattal, hogy még ő maga se emlékezzen, melyik az egyik és melyik a másik.” A mai román köz­életben könnyebb eligazodni valóság és látszat dolgaiban?

DB: A regényeimnek három színhelye van: Ceaușescu köre, a tolvajok világa és egy Daniel Bănulescu nevű személy élete. Mégis mindenki Ceaușescuról kérdez, olyan ő, mint egy mágnes. Az ő rendszeréhez viszonyítják a mai román közállapotokat is. Itt a legfontosabb, hogy az emberek nagy átlagban megvetik a politikát és a politikusokat. Nemrég hallottam, hogy vannak magyarok, akik már irigykednek a románokra. Mégis miért? Hagyományosan ez fordítva van. Ha ennek van alapja, talán az lehet, hogy képesek vagyunk udvariasan leszarni a saját politikusainkat.

MN: „Baszni szeretek és undorító dolgokat csinálni” – vallja meg a taxis a Sátánnak regényciklusa második darabjában. Mintha a regényei legtöbb szereplője nevében beszélne. Ilyennek látja az embereket, vagy a diktatúra tette őket ilyenné?

DB: Az emberek általában ilyenek, szörnyű dolgokra vagyunk képesek. Amikor a Biblia egyik jelenetében a próféta megkérdezi Dávidot, melyik büntetést választja: az éhínséget, a menekülést ellenségei elől vagy a pestisjárványt, ő a harmadikat választja. Azt mondja, inkább isteni büntetés érje, mint az emberek haragja.

MN: A Csókolom a segged...-ben a nők kiismerhetetlen és veszélyes fúriák, A Sátán a szívedre vadászikban egy taxisofőr szexista szólamait hallhatjuk. Kritizálták a női szereplők ábrázolása miatt?

DB: Más országokkal ellentétben Romániában még nem dívik a politikailag korrekt beszéd. Tele vagyunk zsidó- meg magyarviccekkel, és nagyon macsó nép vagyunk. De ezek nem igazán bántó viccek. Tavaly éreztem először, hogy cikivé válik ez a beszédmód, de előtte meg sem fordult a fejemben, hogy a szereplőim gondolkodása miatt engem vegyenek elő.

MN: Vannak kedvenc magyarviccei?

DB: Ó, hogyne! „Marosvásárhelyen az öreg román juhász megkérdezi a magyar rendőrt, merre van az állomás. Az nem hajlandó elárulni. A bácsi továbbáll, a rendőr felesége pedig megkérdezi a férjét: Miért nem segítettél az öregnek? Mire a rendőr: Menjen a fenébe! Kétezer éve itt van, és nem tudja, merre van az állomás?!” Látja, ezek nem sértő viccek. Egy másik: „Honnan lehet tudni, hogy a románok régebb óta élnek Erdélyben, mint a magyarok? Hát onnan, hogy valakinek el kellett lopnia a magyarok lovait.”

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.

Presztízskérdés

A magyar kormányzat hosszú ideje azt kommunikálja, hogy csökkent a szegénység Magyarországon, az MCC-s Sebestyén Géza pedig odáig jutott, hogy idén februárban bejelentette a szegénység eltűnését is. A kormány helyzetértékelése eddig is vitatható volt, és a KSH szegénységi adatai körül felfedezett furcsaságok tovább bonyolítják ezt az így is zavaros ügyet.

„Lövésük sincs róla”

Magyarországon nem az illegális kábítószerek okozzák a legnagyobb problémát a fiatalok körében. A hazai 16 évesek élen járnak az alkohol, a cigaretta és e-cigaretta kipróbálásában, és kilátástalannak érzett helyzetük miatt sokan a serkentők felé fordulnak.