KÖNYVMELLÉKLET

Az utazó hazatér

Andrea Wulf: A természet feltalálója – Alexander von Humboldt kalandos élete

Könyv

A 18. és a 19. század a csodálatos utazók kora, akik bejárták a világ addig rejtett zugait, és eközben az általuk összehordott apróbb-nagyobb építőkövekből, a lepréselt, gombostűre tűzött és katalogizált kollekciókra alapozva, mintegy mellékesen, megszületett a modern természettudomány számos ága.

Ekkor működtek az utolsó igazi polihisztorok, közöttük a kortársaira és az utókorra is lenyűgöző hatást gyakorló Alexander von Humboldt, aki utazásainak tapasztalatait képes volt jelentős természetismereti könyveiben összefűzni. A sokszor irodalmi igénnyel készült, kellően olvasmányos, szórakoztatva tanító tudományos bestsellereket éppoly lelkesen, sok tanulsággal és haszonnal forgatta Edgar Allan Poe, mint Charles Darwin. Nehéz, de egyben hálás munkára vállalkozott Andrea Wulf, az indiai születésű brit tudományos író, amikor hű akart maradni Humboldt szelleméhez: az ő életrajza is igen élvezetes és látszólag tömör, hiszen egyetlen kötetbe zsúfolta össze hősének az alcím által is precízen jellemzett életét.

A szerző legfőbb gondja pont az, ami az életművet különösen izgalmassá teszi: Humboldt egyrészt önmagában is megkerülhetetlen tudomány- és művelődéstörténeti figura, másrészt megszámlálhatatlan ma is jegyzett szellemi nagyságot igézett meg, nem csupán a maga korában univerzálisnak számító tudásával, de azzal a töretlen energiával, lelkesedéssel és kitartó szívóssággal, ami megannyi sikerhez segítette. Jellemző, hogy az akkor még a porosz kormányzat bányaügyi tisztviselőjeként dolgozó Humboldt nem csupán találkozott Goethével, de a tudásától lenyűgözött írófejedelmet hamarosan tisztelő barátai között tarthatta számon. Abban is mintaszerű Humboldt pályája, hogy jómódú berlini családja – különösen anyja – akaratának engedve elvégezte a bányászati akadémiát, és bátyja után szintén közszolgálatba állt (Wilhelm a porosz kormány minisztere volt, maga is filozófus és nyelvész). De már tanulmányai során is egyszerre hallgatott csillagászatot, anatómiát, geológiát, idegen nyelveket és kereskedelmi ismereteket. Mindet tudta alkalmazni utazásai során, ráadásul e diszciplínák jó részéhez képes volt idővel hozzátenni a magáét is. Erős akaratú édesanyja halála teremtette meg számára az anyagi biztonságot, a lehetőséget viszont maga harcolta ki, hogy poroszként bebocsátást nyerjen az akkor még a spanyol koronához tartozó Közép- és Dél-Amerikába. Ő pedig minden percét kihasználta a Kubában, Venezuelában, Mexikóban és az Andok hegyei között tett expedíciónak. Az állatok, a növények, a vulkánok és a tengeráramlások, a folyók, az időjárás és a geológia csodái egyszerre varázsolták el, majdnem eljutott a Chimborazo csúcsára, és megállapíthatta, hogy ez a Föld legmagasabb hegye (ha a bolygónk középpontjától számítjuk, még igaza is van…).

Miközben ismert, mennyi mindent köszönhet majd neki a születőben lévő geofizika, vulkanológia, meteorológia, oceanográfia s leginkább a természeti földrajz, a biogeográfia, tudnunk kell, hogy Humboldt a kontinens politikai és társadalmi életét is ugyanilyen árgus szemmel figyelte. Wulf maga is nagy jelentőséget tulajdonít annak, milyen szoros szellemi kontaktust alakított ki 1804-ben az Egyesült Államokba érkezve Thomas Jeffersonnal, a filozófus-elnökkel. S a Berlin helyett másfél évtizeden át inkább Párizsban időző tudós óriási hatást gyakorolt Simón Bolívarra is, aki hazája (Venezuela) természeti és politikai viszonyaiban egyszerre járatos gondolkodót ismert meg Humboldtban. Későbbi élete egyszerre az összefoglaló művek születése és meghiúsult utazások periódusa. A kudarcok egy része a turbulens világpolitikának tudható be: a napóleoni háborúk intenzív tengeri hadviselése miatt már nem jutott el újra a Karib-tengeri szigetekre, és Napóleon itáliai bevonulása akadályozta meg abban, hogy közelebbről tanulmányozza az Etnát és a Vezúvot. És persze volt olyan utazási célpontja (India), ahová a kolonializmust (latin-amerikai példák alapján) addigra már hevesen kritizáló porosz naturalistát egyszerűen nem engedte be a sokszor brutális módszerei miatt hevesen kritizált Brit Kelet-indiai Társaság. Azért még széltében-hosszában bejárhatta Oroszországot, de idővel pontosan az foglalkoztatta, amit megannyi stúdiuma végén tanulságul levonhat: a harmonikusan működő természet Schellingtől vett organikus képe, ahol minden elem és építőkő hatással van a másikra, s amelyet szinte lehetetlen egy-egy tudományos részterület segítségével leírni, de aminek az együttes szemlélete egy magányos (bár rendkívüli) tudós számára már emberfeletti munka volna. Pontosan olyan feladat, mint amit Humboldt magára rótt, s amit utódaira hagyott. Jelentőségteljes, hogy míg ő barátja, Goethe, valamint Kant és a francia természetbúvár Buffon könyveit vitte magával amerikai útjára, addig az ő expedíciói által is inspirált Darwin éppen a nagy porosz könyvét lapozgatta, amikor a Beagle fedélzetén elindult Dél-Amerika s végül a Galápagos-szigetek felé. Hogy azután az itt is szerzett, amúgy jó humboldtiánus módon összegzett tapasztalatai hozzásegítsék máig érvényes evolúciós gondolatainak megfogalmazásához.

Meg kell jegyezzük, hogy a könyv fordítója, Makovecz Benjamin remek munkát végzett, s csupán némileg zavaró, hogy a vaskos jegyzetanyagot a kiadó honlapjáról (parkkiado.hu) tölthetjük le.

Fordította: Makovecz Benjamin. Park Könyvkiadó, 2017, 514 oldal, 4490 Ft

Neked ajánljuk