Könyv

Olykor-olykor akadnak kiemelkedő pillanatai a hazai populáris irodalomnak. Legutóbb – egész pontosan tíz éve – a magyar bűnügyi irodalom területén történt valami vélt vagy valós áttörés, ám mint egy veretes hard-boiled krimiben, itt sem minden egészen egyértelmű.

Amikor ezt írom, javában zajlik a téli olimpia, a sokadik azóta, hogy az Apa Szarajevóba ment elbeszélőjének édesapja 1984-ben elindult a téli olimpiára Ceau­șes­cu Romániájából, hogy azután soha ne térjen vissza. A disszidáló, szimbolikusan eltemetett apa hiánya, a vágyakozás utána, az apakép keresése és a hiány traumatizáltságától való szabadulás stratégiái állnak Király Kinga Júlia regényének középpontjában, amelyben a többi felmenő nem disszidál ugyan, de a maradásukban nincs sok köszönet.

Az ötlet pofonegyszerű volt, melyet Szondi György, a könyv szerkesztője és spiritus rectora igen világosan (bár némi szellemesnek vélt helyesírási kilengésekkel: mindigderűvel, egyszerlesz; vagy archaizáló szépelgésekkel: ha ki, fotómű, homályló cél) magyaráz el a Megannyi magát ecsetelő opus című bevezetőjében.

A Bolognai Nemzetközi Gyerekkönyv- és Illusztrációs Vásár a gyerekkönyves szakma egyik lerangosabb eseménye.

Philip Kerr teremtette meg a náci Németországban nyomozó magánzsaru, Bernhard Günther alakját – a világszerte népszerű Berlin Noir sorozatból a Halálos március és a Sápadt gonosztevő olvasható magyarul. A szerzőt március 23-án, 62 éves korában érte a halál. 2015-ben, a Halálos március hazai megjelenésekor beszélgettünk.

Több mint 200 millió példányt nyomtak eddig a könyveiből, csak A Da Vinci-kódból 80 millió fogyott, de Robert Langdon, a harvardi szimbólumkutató többi kalandja is szép sikert aratott. A leg­újabb a sorban az Eredet, Langdon ötödik jelenése; a regény a bilbaói Guggenheim Múzeumtól indul, de útba ejti a Szimpla kert vécéjét is. A szerzőt New Hampshire-i otthonában értük el telefonon.

Három kötet szűk ezernégyszáz oldalon. Kacskaringós utazás a középkori angol történetíróktól kezdve a mór Leo Africanus 16. századi Timbuktu-leírásán vagy éppen az algíri fogságban sínylődő Cervantesen át Dickens folyóiratáig és az ausztráliai fegyencgyarmatokig. Joggal vetődik hát fel a kérdés: mi is a voltaképpeni tárgya Lábass Endre könyvének?

Vannak instant remekművek, mint a Nemzeti dal, vagy Petritől a Hogy elérjek a napsütötte sávig, amelyek szinte eleve klasszikusnak születnek, míg mások lassabban érik utol magukat. Karinthytól életében például nem az Előszó („Nem mondhatom el senkinek”) volt antológiadarab, hanem egy tizenkét soros, kamaszkori verse, a Martinovics. A Ha negyven­éves elmúltál kezdetű kis versről Borbély Szilárd húsz éve még egy alig ismert műveket bemutató sorozatba írt esszét, de azóta Kosztolányi rímtelen, kopárabb hangja felértékelődött, és ma ezt a darabot is a jelentősek között tartják számon. (Sokatmondó, ahogy a költő ebben az „életközépi válságról” szóló versében a kedvenc jelzőjéről is lemond: „Még bús se vagy.”) Ilyen későn odaérő típusú remekmű Weöres Sándor Bolerója is.