„A magyar krimi alapműve”, ezzel a tagline-nal hivalkodik Kondor Vilmos első, eredetileg 2008-ban megjelent regénye, a Budapest Noir új borítója. A könyv hamar népszerű lett, ám sikere – főként szakmai sikere – nem csak azon múlt, hogy Kondornak sikerült egy viszonylag hiteles hazai krimit írni. Törekvése a kezdetektől egyértelmű volt: a populáris irodalomban tátongó hiátust kitöltve beleírni magát a kánonba. A Budapest Noir nemcsak előre tekintett, nemcsak megalapozni kívánta a magyar krimit, hanem visszamenőleg megteremteni. A történet a múlt században, az 1930-as évek második felében játszódik. A jelenleg 6+1 kötetre (Magda, a bestiális Népszínház utcai mindenes) rúgó Bűnös Budapest-ciklus egészen az 50-es évekig turbózza a magyar történelmet és városképet Gordon Zsigmond bűnügyi zsurnaliszta jelenlétével. Majd a 2016-ban megjelent, prequelként funkcionáló Szélhámos Budapesttel a harmincas évek legelejébe is belefecskendezi a karaktert. Ezek azok a mozzanatok, amiket a kritika mindvégig értett és értékelt: a miliő és a szereplők lüktetése, az érzékletes leírások és párbeszédek. Azonban mindez szép lassan elterelte a figyelmet, és tévútra vitte a recenziót. A Kondor-regények valódi tétje ugyanis nem merült ki az első kötetben, hiszen bár a 2009-ben megjelent Bűnös Budapest még a kemény krimi nyomain jár, a harmadik Gordon-történet, A budapesti kém már új zsánerrel kísérletezik. A kérdés nem is az, miért tért át Kondor a krimiről a bűnregény egy másik műfajára, a kémregényre, hanem hogy miért landolt mindez a szakma vakfoltján. Pedig A budapesti kém még nem a rosszabbul sikerült Kondor-könyvek közé tartozik, azok körülbelül 2011 és 2014 közé tehetők, és a Bűnös Budapest két záró darabját – Budapest romokban, Budapest novemberben –, valamint a két kókler kalandregényt – A másik szárnysegéd, A koronaőr második tévedése – foglalják magukba.
Számító iparos
Kevés olyan recenzió született, amely nem elmarasztalja, hanem üdvözli a hazai, minőségi kémregényt A budapesti kémben. Bárány Tibor ÉS-be írt kritikája (lásd: Fedőneve: Gordon, Élet és Irodalom, LIV/23.) lehetőségeihez és terjedelméhez mérten igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy hasonló jelenséggel állunk szemben, mint a Budapest Noir esetében: egy korábban nálunk alig vagy színvonaltalanul művelt populáris műfajban született figyelemre méltó alkotás. Ám A budapesti kém nem tudta megugrani azt, amit az előző két kötetnek sikerült, és ez csak részben a szerző hibája, aki eddigre már érezhetően lanyhulni látszott mind az ötletek, mind pedig a megvalósítás terén az évi egy regény kitermelésében. A Bűnös Budapest-ciklus egyre megfáradtabb darabjait csak a befejezetlenül maradt Szent Korona-trilógia tudta alulmúlni, aztán 2015-ben Kondor új lendületet kapott.
A bűntől keletre kevésbé bátran rugaszkodik el a korábban bejáratott zsánertől, ezúttal megmarad a hard-boiled vonalon, illetve az attól nem túl távol álló skandináv krimik hangulatát igyekszik magyar viszonylatok közé szuszakolni. A jelenben játszódó regény nyomozója, Ferenczy Tibor is a kiégett, kiábrándult, már-már szuicid északi detektívekhez áll közel, ám mint ilyen, sokkal kevésbé hiteles a ma Magyarországában, mint a kellően megalapozott és autonóm Gordon Zsigmond. Kondor műfaji kalandozásait inkább csellengésként kezelte a recepció, így nem véletlen, hogy tavalyelőtt visszatért ahhoz a világhoz, amelyet ő és olvasói is jól ismernek, megírta a Bűnös Budapest-ciklus előzményregényét, felszámolva ezzel saját autonómiáját, és újító, merész szerzőből véglegesen számító iparossá avanzsált.
Kondor Vilmos neve a könyvipar részévé vált, és egyfajta márkanévként funkcionál. A regények és novellák mellett már előszót is ír, naná, hogy a hard-boiled felé egyedi módon közelítő Blacksad képregény magyar kiadásához. A név tehát a hazai piacon szervült a minőségi krimivel, de vajon mi van a név mögött?
| ||
Ki követte el a regényt?
Az a kezdetektől világos, hogy Kondor Vilmos nevű személy nem létezik. Író azonban annál inkább, hiszen a könyvek gerincén ez a név szerepel. Már a Budapest Noir megjelenésekor elindult a találgatás, ki állhat a regény mögött, s maga a szerző is ráerősített az álnév tényére. A Bűnös Budapestben olyan információkkal bővítette ki életrajzát, amelyek erősen a fikció felé tolják el a szerzőt is: itt már ikerlányait és sólymát is megemlíti a biográfia, míg a Budapest Noir első kiadásában egy sokkal szárazabb – épp ezért hihetőbb – életrajzot olvashattunk. Ritka azonban, hogy egy szerző több éven át fenn tudja – és akarja – tartani inkognitóját. A legtöbben, mint Csokonai Lili (Esterházy Péter), Sárbogárdi Jolán (Parti Nagy Lajos) és Spiegelmann Laura (Kabai Lóránt), viszonylag hamar kiléptek az álnév árnyékából, hiszen a játék csak ideig-hónapig tudott izgalmas lenni, de a témáról Németh Zoltán bővebben értekezik az Irodalmi Szemle 2014. augusztusi számában Az álnév mint álnév címmel.
Vajon hogyan és miért tudja Kondor mindmáig fenntartani inkognitóját, miért tud még mindig izgalmas lenni a szerző kilétének rejtélye? A válasz valószínűleg a választott műfajban, a krimiben keresendő, amely hagyományosan hat kérdést járhat körbe: ki, miért, hogyan, mikor, mivel és kivel tette? Az egyik leggyakoribb a „ki tette?”, vagyis a „whodunit”, a nyomozás általában erre irányul, ahogy Kondor legtöbb – és sikeresebbnek mondható – regényében is. Azzal azonban, hogy nemcsak a gyilkos, de a szerző kiléte is rejtély, metaszintre emeli a kérdést: nemcsak az lesz bizsergetően izgalmas az olvasó számára, hogy ki követte el a bűntényt, hanem az is, ki követte el magát a történetet, a regényt. S míg az előbbire megkapja a választ a könyv végén, az utóbbi továbbra is rejtély marad, de tudat alatt vágyik a megfejtésre, ezért újabb és újabb történeteket olvas a szerzőtől, hátha közelebb kerül hozzá, vagyis a megoldáshoz. Az álnév tehát ez esetben marketingfogás, ami viszont nagyon is tudatos és a kezdetekben sok munkát igénylő stratégia felépítésének eredménye, Kondor Vilmos nevét ugyanis 2008 előtt senki nem ismerte. „Az alkotást az eltűnés hitelesíti, hacsak nem vállalja az ember az obszcén celeb szerepét” – mondta Király Jenő esztéta egy interjúban. Bárki legyen is Kondor, színleg ezt a nagyon is szimpatikus vonalat követi: nem jelenik meg a nyilvánosság előtt, nem ad interjút, csak e-mailben, és hagyja, hogy helyette a művei érvényesüljenek. Ám ez csak látszólag igaz, hiszen ami a kezdetekkor még nehézségnek bizonyult, az mostanra előnyére vált az álnévnek: egy egész brand épült köré. Kondor neve hitelesíti mind a saját, mind pedig mások műveit, miközben a rejtőzködésnek valószínűleg még egy oka van.
Ajtót a krimire
Ha szöveg szintjén vizsgáljuk a regényeket, a szóhasználat, a stilisztika arról tanúskodik, hogy nem egyetlen szerzővel van dolgunk. Kondor Vilmos néven valószínűleg kettő, ha nem három író publikál, hol együtt, hol pedig önállóan. Néha egy regényen belül is feltűnő lehet az egyes szövegrészek, leírások közti különbség, ám talán a legszembetűnőbb a félbehagyott Szent Korona-trilógia. Abban csak enyhe Kondor-buké érezhető, mintha valaki utánozni próbálná, de nagyon nem sikerül. Kizárt, hogy aki öt regényen és egy novellásköteten keresztül tudott érzékletesen és lendületesen írni, hirtelen elveszítse minden tehetségét, mintha kioperálták volna belőle.
Kilétéhez azonban mintha itt-ott találnánk nyomokat, amelyeket véletlenül vagy direkt hintett el. Az egyik legfeltűnőbb a könyvtárak WorldCat nemzetközi adatbázisában található, ahol az Agave kiadásában – ez Kondor korábbi kiadója is – megjelent Para: filmkönyv szerzői közt feltüntetik Kondor Vilmos nevét, ám mindenütt máshol csak a Csurgó Csaba–Varga Bálint-szerzőpáros szerepel. Lehet ez véletlen vagy a játék része, mindenesetre nagyon jól mutatja, hogy még ezt is rejtett utalásként lehet értelmezni.
Kondor Vilmos eddigi munkássága sok mindent megmutat, a többi közt a kísérletező kedv korlátait is. Azokat a korlátokat, amelyeket nem a szerző, hanem a szakma állít. Az irodalmi elit könnyelműsége, hogy csak látszólag stabil és magabiztos, amint számára idegen jelenséggel találkozik, elernyed, s a könnyebbik – ha nem is a legkönnyebb, hiszen érvényességét ezzel tudja igazolni – értelmezés felől kezdi vizsgálni tárgyát. Kondort csak annyira engedték be a kánonba, amíg nem vált veszélyessé: ajtót nyitottak a krimire, azon besétálhatott, de más erényeit szinte meg sem látták. Ehhez azonban nem az írónak, hanem a kritikai hozzáállásának kell változni, szélesebb spektrumon mozogva minden lehetőséget megvizsgálni, és a globális, intézményesített élmény helyett az egyéni benyomást részesíteni előnyben. Mert nem biztos, hogy csak az az igazság, ami megmarad.
| ||
| Könyv - A korona ügynöke A Bűnös Budapest-ciklus még hagyján, noha több volt vele a meló, mint az élvezet, annyit kellett olvasás közben szerkesztgetni nyelvi henyeségeit. A Szent Korona-trilógia első kötete, A másik szárnysegéd is sok sebből vérzett, A koronaőr második tévedése már az olvashatatlanságig túlírt. Kondor Vilmos íráskészsége kötetről kötetre látványosan romlik. Egy jó szerkesztő igazán elkelne neki, aki időnként lefölözné a szöveg túlhabzásait. Mivel a történetben előre nem volt érdemes, így a jól bevált recept szerint hátrafelé indult, hogy a Wertheimerek első generációjának történetét elregélje. Túlírtsági versenyen Kondor legújabb történelmi kalandregénye elsőként szakítaná át a célszalagot. A tűz előtt guggoló apa képét például alig pár oldalon annyiszor képes idegtépően ugyanazokkal a szavakkal leírni, hogy azzal simán Guinness-rekordot dönthetne. De ez semmi. Kondor Vilmos ezúttal kivágta a magas c-t. Pontosabban a cz-t, ugyanis erre az egy – bár sajnos hamis – hangra építette A Szent Korona-trilógia befejező darabját. Mint mindig, most is nyelvakrobatának képzeli magát. Teljes nyelvi kelléktárát az archaizálás szolgálatába állítja, de olyan szinten túltolja, hogy az már húsz oldal után önmaga paródiájává válik. Köldöknézős múltidézés a cz használata az eklektikusan cikornyás, műmájer mondatok vezérhangjaként. A beígért történelmi hitelességet sem igazán támogatja, hiszen az 1870-es évek második felében játszódó sztori idején igazából már eldőlt a cz és c versengése a magyar nyelvben. Már Kazinczy is az utóbbit használta, az 1840-es években pedig már semmi nem állíthatta meg a c terjedését. Hát, Vilmos, ez most nagyon félrement! kling
Libri Könyvkiadó, 2018, 448 oldal, 3999 Ft |
