Eddig nyolcan kaptak lakást az influenszertüntetés adományaiból

  • narancs.hu
  • 2025. február 4.

Belpol

A tavalyi demonstráción 219 millió forint gyűlt össze.

Nyolcan már lakáshoz jutottak, beköltöztek abból a pénzből, amit a tavalyi influenszertüntetés résztvevői adtak össze – jelentette be Bede Anna, az Utcáról Lakásba Egyesület társelnöke az RTL reggeli műsorában kedden.

A gyűjtés a tavaly február 16-án rendezett demonstráció idején zajlott, amikor a kegyelmi botrány nyomán, a pedofília áldozataiért és a gyerekekért vonultak utcára az emberek a budapesti Hősök terére. A szervezők – kilenc független tartalomgyártó – eredetileg 25 milliót szerettek volna összegyűjteni, de végül 219 millió forinttal járultak hozzá az adományozók a rászorulók lakhatásának támogatásához.

Várható, hogy a teljes összegből 10-12 fiatalnak tud segíteni az Utcáról Lakásba Egyesület. Azzal, hogy az egyesület a cél érdekében együttműködött önkormányzatokkal, az adomány értéke tovább nőtt. Az egyesület tisztában van azzal, hogy azzal nem ér véget a folyamat, hogy az utcán vagy hajléktalanszállón lakó fiatalok lakásba költöznek. Ez olyan változással jár az életükben, amellyel korábban nem szembesültek, tehát továbbra is figyelni kell rájuk.

 

 

 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.