A jó költészet ropog. Nem szétmállik, mint a kukoricakása, és nem is rágós, íztelen, nyelhetetlen, mint a makacs mócsing. A jó verseskötettel meló van. Úgy a költő, mint az olvasó részéről. A jó költészet ropog, mert a befogadás zajjal jár.
Borda Réka komolyan veszi a feladatát, azt a közhelyes egyesülést a mindenséggel. Ő ahhoz méri magát, a kozmoszhoz, így válnak verseiben a geológia, a matematika és az asztronautika fogalmai költői képekké, s nem üres, okoskodó frázisok formájában töltik ki a költemények terét. És nem egy köteten átívelő metafora, hanem egy egész szimbólumrendszer hivatott ébren tartani az érdeklődést. Határozott és kérlelhetetlen ívet ír le a fellövéstől a landolásig, minden gesztusnak, jelzőnek, hangnak jelentősége van. De talán éppen ez a sok ötlet, kép, fantázia nehezíti kissé el a költeményeket. Jó volna néha oxigénhez jutni, levegőt venni, hogy újból alá tudjunk merülni. Erre azonban Borda nem ad lehetőséget, pedig nem szégyen az üresjárat, olykor lazítani kicsit a versen egy-egy kevésbé ütős sorral.
A jó verseskötet játékra is hív, a Hoax cikluscímei pedig szokatlan és rafinált módon rajzolódnak ki. A nyitószövegek előtti oldal éjfekete, rajta néhány szaggatott körvonalú téglalappal. Ha ezt ráhajtva a következő oldal szövegére, a fény felé tartjuk a két lapot, az űr sötétjén átüt a világosság, és a téglalapok által keretezett szavakból egy-egy újabb gondolat (cikluscím) áll össze, akár a csillagjegyeket jelző égitestekből. De ezt nem mondja el, erre rá kell jönni, ahogy sok minden másra is. Hát, hajrá!
Scolar, 2017, 84 oldal, 1495 Ft
