Az accabadora a szardíniai folklór archaikus, boszorkányszerű alakja, akit az utolsó anyának vagy a halál bábájának is neveznek. Feketébe öltözött idős nő, aki a haldoklót a közösség hallgatólagos tudtával, saját kérésére átsegíti a halálon. Megöli, de örökre elátkozza a családot, hogyha túl korán vagy az illető akarata ellenére hívják. Az örökbe fogadó anya - Bonaria Urrai - Soreni falu accabadorája, amiről a felnevelt kislányt kivéve mindenki tud. Szerepe a bűn és a segítség határán billeg, viszonya a halálhoz pontos és kérdések nélküli. A történet során ez a kérdésmentes viszony bomlik meg. Egyrészt mikor Bonaria szembesül a morális dilemmával: nemet mondhat-e egy lábát elvesztett fiúnak? Szabad-e ezt haldoklásnak tekinteni, vagy egyszerű gyilkosságot követ el, ha teljesíti a kérését? Másrészt mikor Maria, az örökbe fogadott lány rájön a néni kilétére, fel kell tennie a saját kérdéseit arról, hogy mennyiben elfogadható egy ilyen szerep, és hogy ő maga együtt tud-e élni a közelségével. Végül választ kell adnia Bonaria haldoklása során arra is, hogy ő maga a kellő pillanatban vállalja vagy elutasítja a feladatot.
A szöveg pszichológiai ábrázolásmódja érzékeny, és óvatosan tartja a távolságot bármiféle moralizálástól, tanulságkereséstől. Egyedül talán a nagyon klasszikus, külső narrációval dolgozó elbeszéléstechnika gátolja itt-ott, hogy kellő számú hangon tudjon egyszerre megszólalni a szöveg.
Fordította: Gács Éva. Magvető, 2012, 254 oldal, 2990 Ft
