Könyv

Spanyol nyelvű, de nem spanyol írónak, Borges örökösének vallja magát. Néhány hete jelent meg magyarul jórészt a spanyol polgárháború végnapjaiban játszódó, komoly nemzetközi sikert aratott regénye, a Szalamiszi katonák.

Felhúzzuk a fehér cérnakesztyűt, kézbe vesszük a szétszabdalt, szögekkel kivert, üres vagy jelekkel telecsúfolt könyveket, és máris feltárulnak előttünk egy alig ismert művészeti ág finom kis titkai.

Egy irodalmár és egy építész-épületkritikus araszol végig mondatról mondatra kortárs és közelmúltbeli magyar szépirodalmi szövegeken. Kétfelől vizsgálják, kétfelé szedik ízekre az ábrázolásmódot, a nyelvi szerkezeteket, a tartalom és a kifejezés mélyrétegeit, hogy feltárják: hogyan beszél itt és most az irodalom az épített térről.

A Maus új fejezetet nyitott a képregény történetében: a zsidókat egérnek, a nácikat macskának, a lengyeleket disznónak ábrázoló többkötetes graphic novelben a szerző lengyel zsidó édesapja holokauszt-visszaemlékezéseit képregényesítette - a kísérlet olyan jól sikerült, hogy a Pulitzer-díj történetében először díjaztak képregényt. Az életmű kiállítására készülő művészt New York-i stúdiójában értük utol telefonon.

A szigorú irodalomtörténészt és a sikeres szerzőt egy asztalhoz ültette a Narancs. Ízelítő a holnap megjelenő parázs vitából: Margócsy szúr, Nyáry véd. De mi az igazság? Tényleg meleg volt Kölcsey?

Kinyitom a könyvet, és máris olyan érzésem van, mintha egy esküvőn, családi összejövetelen vagy valami bulin mellém ülne egy lány, aki sajnos minden szempontból kivan, és kérdés nélkül beszélni kezdene, elmondaná az amúgy teljesen átlagos élettörténetét, csalódásait, meg hogy mit gondol az irodalomoktatás lehetőségeiről, a bölcsész-műveltség katasztrofális helyzetéről, valamint a gyereknevelés buktatóiról.

"Ráláthatunk életünkre: mégis mennyi furcsaság történik velünk" - ismerteti a Lehetek én is küldetését a fülszöveg, és bár az olvasó bízik benne, hogy ennél komplexebb gondolatokat is kap Tallér Edina második regényétől, a végén be kell érnie a "mennyi furcsaság történik velünk, nőkkel" kiegészítéssel.

Szembefordított tükrök rendezik el a világot, esetlegesen és beláthatatlanul. Végtelen számú csarnokból álló palotát látunk, melyben a hősök ajtókat nyitogatnak, mennek egyik helyiségből a másikba, nem állapodnak meg sehol.

A szerző két elbeszéléskötete után megjelentetett első regényében folytatja megkezdett prózapoétikai útját: para- és metatextusokkal sűrűn körbeszőtt, irodalomelméleti problémák explicit felvetését kedvelő írásmódját egyfajta kényszeres pontosságra való törekvés irányítja, amely magának az elbeszélői nyelvnek a működtetésében, a szerkesztésmódban és az olykor körülményesnek, önironikusnak ható elbeszéléstechnikai mutatványokban is megmutatkozik.

Adolf Hitler 2011-ben felébred a berlini flaszteren, majd saját szemszögéből narrálva elmond egy történetet a médiában saját műsort kapó Führerről. A szenzációhoz ennyi pont elég is - de egy jó könyvhöz kevesebb a kevésnél.

Kényelmes dolog azt hinni, hogy a politikai cselekvéssel járó morális útvesztőket teljes valójukban csak jól működő demokráciában tapasztalhatja meg az ember. Egyeduralmak idején minden egyszerűbbnek látszik, a zsarnok cinkosait automatikusan a gonosz, ellenfeleit a jó oldalra soroljuk.

Bírák, akik attól függően kasztniznak be vagy mentenek fel valakit, hogy éppen éhesek-e vagy sem. Diákok, akik nem vesznek észre egy kosárlabdapályán átsasszézó gorillát, mert éppen azt figyelik, hogy az egyik csapat hányszor passzol. Pénzpiaci szakemberek, akik ugyanolyan pontossággal jósolják meg a piacok mozgását, mint egy tehetségesebb véletlenszám-generátor. Ezek a példák egyáltalán nem egy alternatív valóságból vagy egy regényből származnak, hanem a való világból - és gondolkodásunknak arra a még mindig meglehetősen gyakran lebecsült vonására irányítják rá a figyelmet, hogy racionalitásunk nagymértékben korlátozott, és mindennapi életünkben, döntéseinkben a megérzéseink, előítéleteink, a tudatosan nem észlelt környezet, valamint a véletlen rendkívül fontos szerepet tölt be.

Holokausztról szóló híres esszéjében (lásd: A modern kor és a Holocaust, 2000, 1991. július) Zygmunt Bauman egy Le Monde-riporttal illusztrálja fő állítását.

Lektűr és szociográfia, parasztirodalom, holokausztmemoár és kommunista kurzusművek, női mikrotörténetek és szimbolikus nagyregények - mind jól megférnek ebben a gazdag életműben, amelyet legyűrni látszik az, ami ellen Sásdi évtizedeken át küzdött: a feledés.