Tallér nézőpontjának egyetlen jól definiálható jellemzője ugyanis nőisége. A fejezetek egy panellakásban élő középkorú írónő mindennapjairól, férjével, anyjával, gyerekeivel fenntartott kapcsolatáról mesélnek. Ezt egészítik ki a szemközti épület lakóinak aprólékos leírásai, valamint egy tizenhat éves, jóslással foglalkozó vidéki lány misztikumba hajló története.
A tematikus sokrétűség műfaji sokszínűséggel párosul: az alapvetően a naplóírás fikciójára építő mű drámai betéteket is tartalmaz, az elbeszélést itt-ott mellékszereplők veszik át, a fiatal jósnő történetszála pedig értelmezhető a főhős vágyálmaként, stilizált múltjaként és az anya-lánya viszony jelenből való kiemeléseként is. Tallér a befogadók elbizonytalanítására utazik, akikben fölmerülhet, hogy a könyvet nem regényként, hanem rövid tárcanovellák füzéreként érdemes olvasni, a visszatérő motívumok pedig egy szabad asszociációs teret hoznak működésbe. A kibillentés, az intertextualitás, a játék mögött azonban alig sejlik fel a tartalom, és az is olyasféle banalitásokból áll, mint hogy a jövendőmondók azt adják, amit az emberek hallani akarnak, vagy hogy az internetes játékfüggőség megkeseríti a nyilván eleve kövér és antiszociális ember életét. Az írónő leginkább a dramatizált párbeszédeknél van elemében, ezek néhol egészen érzékletesen mutatják be a nüanszokat, melyeken a házastársi kapcsolat elcsúszhat, mégsem képesek megváltoztatni a helyenként kínos, helyenként unalmas összképet. A popkulturális mítoszok irodalmi feldolgozása szép gondolat, de azért egy ilyen munkától többet várnánk, mint egy Vad Fruttik-számtól.
Kalligram, 2013, 145 oldal, 2500 Ft
