"Test nélküli fej" - Art Spiegelman képregényalkotó

Könyv

A Maus új fejezetet nyitott a képregény történetében: a zsidókat egérnek, a nácikat macskának, a lengyeleket disznónak ábrázoló többkötetes graphic novelben a szerző lengyel zsidó édesapja holokauszt-visszaemlékezéseit képregényesítette - a kísérlet olyan jól sikerült, hogy a Pulitzer-díj történetében először díjaztak képregényt. Az életmű kiállítására készülő művészt New York-i stúdiójában értük utol telefonon.

Magyar Narancs: Ami a Maust illeti...

Art Spiegelman: Nézze, azzal kapcsolatban mindent elmondtam már, a MetaMausban (2011-ben megjelent kötet a Maus hátteréről - K. G.) le van írva minden.

MN: Olvasta Kertész Imrétől a Sorstalanságot?

AS: Igen, briliáns mű. Mindkét fordítását olvastam, s valahogy mindkettővel kapcsolatban az volt az érzésem, hogy a fordítás nem fedi az eredetit. De a kettőből mégiscsak kiérezhető a lényeg, hogy mit akart Kertész elmondani.

MN: Kertész a koncentrációs táborok boldogságáról ír a Sorstalanságban; az ön édesapja is mesélt erről a boldogságról?

AS: Az én apám nem érzett semmi ilyesmit. Kertészt alighanem egészen más fából faragták, mint az apámat. Viszont nemegyszer hallottam még gyerekfejjel a szüleimet, miközben a barátaikkal beszélgettek. Amerikában éltünk, de többnyire lengyelül beszélgettek egymással. Gyakran játszottak gin römit, s közben mindenféléről csevegtek egymással, a táborokról is. Úgy beszéltek a táborokról, ahogy hajdani diáktársak beszélnek a közös egyetemi évekről. Nekik ez volt a közös, meghatározó fiatalkori élményük. Egyébként a Sorstalanság olvasása közben az járt a fejemben, hogy ha Salinger hőse, a Zabhegyező Holden Caulfieldja megjárta volna Auschwitzot, hasonlóan látta volna-e a világot, mint Kertész hőse.

MN: Holden Caulfield túlélte volna?

AS: Pont annyi esélye lett volna, mint bárki másnak. A véletlenen múlott, semmi máson. Nem a legjobbak vagy a legrosszabbak, a leghülyébbek vagy a legokosabbak élték túl - azok élték túl, akiknek szerencséjük volt. Ha hoszszabb ideig tart a háború, senki sem éli túl.

MN: A Mausra készülve többször is megfordult Lengyelországban. Voltak ellenérzései?

AS: Kétszer is jártam ott anyaggyűjtés végett. Amerikaiként csak annyira jutottam közel a táborokhoz, amennyire közel tudtam kerülni a szüleimhez.

MN: Azóta nem is ment vissza?

false

AS: Mint mondtam, kétszer is voltam, de ha az a kérdése, hogy tölteném-e a vakációmat Lengyelországban, akkor az a válaszom, hogy köszönöm, nem. Először egy vasfüggöny mögötti országban jártam, és ez az élmény legalább olyan érdekes volt, mint a szüleim múltjának a részletei. Apám óva intett az úttól, azt mondta, és ezt jelen időben értette, hogy ne menjek, mert ott zsidókat ölnek. Apám a háború utáni pogromok alatt döntött úgy, hogy elhagyja Lengyelországot. Ezek a pogromok a táborokból hazatérő zsidók ellen irányultak, azok ellen, akik megpróbáltak visszatérni az otthonaikba. Második alkalommal immár egy német filmstábbal jártam Lengyelországban, s így sokkal könnyebben hozzá tudtam jutni az engem érdeklő információkhoz. Azóta viszont nem mentem vissza, noha időről időre érkeznek meghívások különböző képregényfesztiválok részéről.

MN: És ilyenkor nemet mond?

AS: Nincsenek előítéleteim, de időm sincs sok. Ha Varsó és Barcelona közt kell választanom, inkább Barcelonát választom. Szebb város.

MN: Számos címlapot tervezett az illusztrációiról is híres The New Yorkernek, de több olyan is akadt, amit nem hoztak le. Ezek közül melyiket bánja a legjobban?

AS: Rendben, mondok egyet, de hozzáteszem, nem hibáztatom a New Yorkert. Minden számhoz több borító készül, ezért sem szeretek ma már borítókat készíteni. Szóval a Lewinsky-botrány idején, amikor megindult az eljárás Clinton ellen, amit én rettenetesen álszentnek és szimpla baromságnak tartottam, szóval ez idő tájt készítettem egy címlapot, amin a következő volt látható: az igazság szemkötős szobra, a fején egy cipzáras szado-mazo maszkkal, a szájában pedig egy gömb alakú szájpecekkel. A magazin megjelenése épp egybeesett egy másik eseménnyel. Larry Flynt, a Playboynál jóval bevállalósabb Hustler magazin kiadója azzal állt elő, hogy több republikánus politikus után is nyomoztatott, s bizonyítékai vannak, hogy számos republikánus kongresszusi képviselő és szenátor titkos szeretőt tart. Azzal fenyegetőzött, hogy lehozza az információit. Na, ez a fordulat elgondolkodtatta az álszenteskedő republikánusokat. Azt azért ők sem szerették volna, hogy a saját szexuális életük részleteit egy újság címoldalán lássák viszont. Ez volt az a pillanat Amerika történelmében, amikor egy pornóbáró mentett meg minket valami igazán nagy őrültségtől. A szado-mazo címlap épp akkor jelent volna meg, amikor Flynt kinyitotta a száját. Csodás egybeesés lett volna. De nem lett.

MN: Ha a Hustlernél nem is, a Playboynál azért megfordult. Mi volt a dolga?

AS: Épp akkor nyitottak a képregények felé. Hol néhány kockás comic stripeket rajzoltam nekik, hol más művészek illusztrálták, amit én kitaláltam. 5-6 évig ment így. A legjelentősebb hozzájárulásom a Playboy-univerzumhoz egy utcasarkon üldögélő, test nélküli fej volt, akit Ed Headnek neveztem el. Úgy gondoltam, egy test nélküli fej jól fog mutatni egy olyan magazinban, amely a testet ünnepli. Vicces volt, de szexinek nem nevezném. Persze azért csináltam ennél szexisebb rajzokat is a Playboynak.

MN: A Simpson családban viszont önből csináltak komikus karikatúrát...

AS: Feszített a büszkeség, hogy bekerültem a Simpsonsba. Mint mindenki mást, engem is simpsonizáltak, egy sárga rajzfilmfigura lett belőlem. Én biztos másképp rajzoltam volna magam, de így is óriási megtiszteltetés volt. A Simpsonsba bekerülni egy amerikainak olyan, mint egy angolnak a lovagi cím.

MN: Azért a Pulitzer-díj sem lehetett rossz, amit a Mausért kapott. A rangját bizonyította az is, hogy ez volt az első olyan graphic novel, amit a képregényszaküzletek helyett a normál könyvesboltokban kezdtek árusítani.

Maus

Maus

 

AS: Fene tudja, ki volt az első: lehet, hogy a Maus volt, de az is lehet, hogy Alan Moore Watchmenje vagy Frank Millertől a The Dark Knight Returns. A három képregény nagyjából egy időben jelent meg, s innentől már nem nagyon lehetett egy legyintéssel elintézni a képregényeket, hogy azok csak a gyerekeknek szóló marhaságok. Egy pillanatra úgy tűnt, nagykorúvá vált a képregény, a kultúra befogadott minket, de az eufória korainak bizonyult. Még hosszú időnek kellett eltelnie, hogy az áttörés megtörténjen.

MN: Mi hozta meg a következő áttörést?

AS: Némi időbe tellett, hogy a képregények elérjék a kritikus tömeget. És itt most a képregényekhez értőn viszonyuló kritikusok tömegét értem. Úgy 2000 tájékán szakadt át véglegesen a gát. Az egyik legfontosabb alkotónak Chris Ware-t tartom: a Jimmy Corrigan, the Smartest Kid on Earth szerintem remekmű. Ezt követte Charles Burns műve, a Black Hole, s ebben az időben jelent meg Joe Secco Palestine című képregénye és Marjane Satrapi Persepolisa is. Időbe telt, míg ezek megjelentek, hiszen egy graphic novel elkészítése időigényes elfoglaltság. A Dark Knight és a Watchmen megjelenése után egyébként az történt, hogy a nagy kiadók fogták a vékonyka, kölyköknek szóló füzeteket, és kötetté rendezték őket; mintha csak egy könyvgerincen múlna a graphic novel. Időbe telt, míg megjelentek az igazi alkotók és az igazi alkotások.

MN: 2004-ben látott napvilágot az In the Shadow of No Towers című kötete s benne a szeptember 11-i terrortámadások utáni személyes élményei. A Maus, bár közel két évtized telt el első kiadása óta, ebben a munkájában is megjelenik...

AS: Semmiképpen sem akartam ujjal mutogatni, hogy nézzétek, ott is egy világraszóló szörnyűség esett meg és itt is. Még csak véletlenül sem akartam úgy tenni, mintha a két dolog összemérhető lenne. Van egy rész a könyvben, amikor Lower Manhattan levegőjéről esik szó. Képtelen lennék leírni, milyen volt - írtam a könyvben -, ahogy apám sem volt képes leírni, milyen volt a levegő Auschwitzban.

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.