Könyv

Timur Vermes: Nézd, ki van itt

  • Kovács Bálint
  • 2013. november 3.

Könyv

Adolf Hitler 2011-ben felébred a berlini flaszteren, majd saját szemszögéből narrálva elmond egy történetet a médiában saját műsort kapó Führerről. A szenzációhoz ennyi pont elég is - de egy jó könyvhöz kevesebb a kevésnél.

Pedig a fiatal német szerző, Timur Vermes alig hozott ki valamit az alapfelvetésből. A könyv túlnyomó része nem tesz mást, mint kissé modorosan és öntetszelgőn, századszor is elmereng azon, hogyan is látná valaki a mai kor hétköznapi helyzeteit, aki hetven évet átaludt; mit gondolna a részegekkel teli Oktoberfestről, mit a szupermarketekről vagy a kutyájuk ürülékét felszedőkről. Ez pedig 340 oldalon keresztül nemcsak kevés, de fárasztó is. Vermes csak azt érteti meg egyébként éles eszűnek leírt főszereplőjével, amit - a logikával nem sokat törődve - jónak lát: hiába látja át Hitler a világ számos összefüggését, képtelen felfogni, hogy show-műsorát, amelyet náci propagandatevékenységre használ, mindenki humornak, a kimondott eszmék kifigurázásának fogja fel. Ha ezt megértené, nem lenne könyv. Így viszont van, igaz, egy írói blöffön alapszik.

Vermes ezenkívül csak egy-két valamirevaló állítást fogalmaz meg: felveti, hogy a média manipulálható, hogy minden állítás értelmezhető akár saját paródiájaként is, és hogy a náci eszmék tartalmaznak olyan gondolatokat, amelynek magjai szalonképes pártok programjaiban és "normális" emberek fejében is felfedezhetőek. Ám ezek a sem eredeti, sem meglepő felvetések még csak ki sincsenek fejtve rendesen. Ráadásul Vermes olyan finomkodó, és olyan távol áll a botrányosságtól, amennyire ez csak elfogadható lehet egy Hitler nézőpontjából megírt könyvben, amely egyébként egy tervezett sorozat első része - vagy legalábbis annak tűnik. Hiszen ennek a regénynek nincs vége, csak utolsó mondata - az is korábban jön, mint hogy a történet bármeddig is eljutott volna.

Fordította: Nádori Lídia. Libri Könyvkiadó, 2013, 341 oldal, 3990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.