Kiderül gyorsan, hogy van humora (habár még jobb lenne, ha nem látszana, hogy ezt tudja magáról), de az is, hogy mintha lenézné a környezetében élők nagy részét. Főleg a csinos nőket. Mondjuk nem csoda: otthagyta a férje egy gyerekkel, pedig amúgy is nehezen jött össze, aztán örültek neki nagyon, csak hát a hormonkezelésektől elhízott, a férfi megcsalta...
Jól megírt tárcák ezek, olvastatják magukat. Legtöbbször jeleneteket látunk egy házasságból, járástól esküvőn át válásig, inkább a nő szemszögéből. Minden kesernyésségük ellenére igyekeznek könnyedek lenni, miközben egy hűvös, ismerős valóságról beszélnek. Az Exben viszont a párkapcsolatok körül forog minden, és előbb-utóbb menthetetlenül beleszédülünk a nosztalgiába. Akár a dédapa emlékezete, akár az iskolai kalandok (érettségi, intő, osztálykirándulás stb.) kerülnek elő, hiába minden igyekezet, végül mindig ugyanoda lyukadunk ki. A százas papírzsebkendőhöz.
Általában az olvasónak is marad töprengenivaló, néha viszont ez fájóan nem sikerül, például mikor az Állatmenhelyben az elbeszélő egy elkóborolt kandúrért sír - úgy, hogy a novella illusztrációja egy kismacskát simogató férfi. A képek egyébként a szerző munkái, és a kötet felét kiteszik. Pont olyanok, mint a szövegek: nem rosszak, némelyik kifejezetten jó. De van, amelyik már a témaválasztásnál megcsúszik: felnőttkézben csecsemőkéz, végtelen akácos út ősszel... Hadd ne folytassam!
FISZ Könyvek, 2013, 68 oldal, 1600 Ft
