A regény a fikció szerint "megtalált kézirat". A mizantróp, akinek - az alcím szerint - a feljegyzéseit olvassuk, Schwartz Barnabás, egy világ iránti gyűlöletét gondosan ápoló, zseniális figura, akinek istenhez való ambivalens viszonyulása már az első mondatokban megfogalmazódik: "Nem hiszek istenben, de imádkozom, hogy megtartsa életemet, amíg be nem fejezem ezt az írást." A regény egyik szólama az ő önterápiás írásgyakorlata, életútjának bemutatása, megannyi gyermekkori és családi trauma elbeszélése, mizantróppá érésének története - a kortárs kulturális és politikai élet elleni pamfletszerű kirohanásokkal tarkítva.
A másik szólam egy emlékezetétől megfosztott, az örök jelen pillanatába zárt elbeszélő megrázó feljegyzéseiből áll. A töredékesen egymás után fűzött szálak összeérnek: az isten és a világ elleni démonikus lázadás (nem véletlen a Doktor Faustus-mottó) az öngyilkosság egy különös formájában ér tetőpontjára: a főhős saját maga okozta agykárosodása miatt válik a körülötte levő világot mániákusan leírni kívánó zombivá. "Le kell írni mindent. Mindent leírok, hogy megtörténjen. Amit nem írok le, az nem történik meg" - magyarázza grafomániájának lételméleti aspektusait. A nem lineáris, a kelleténél kevésbé feszes, szerteágazó elbeszélésmód nemcsak az elbeszélői tudat töredékességét képezi le, de izgalmas ritmust is ad a szövegnek, így lesz belőle valóban megrázó utazás a tudat mélyére.
Kalligram, 2013, 262 oldal, 2800 Ft
