Könyv

Teljes a magyar Proust. E közlés evidenciája éppoly megtévesztő, mint Az eltűnt idő nyomában híres kezdőmondatának egyszerűsége: "Sokáig korán feküdtem le." Ez a rövid, szépnek aligha nevezhető mondat hatalmas - darabra hét, szerkezeti egységre 16 kötetes - regényfolyamot indít el, amely bonyolult, esetenként több oldal hosszú mondattornyokból épül fel, olyan nagy lélegzettel, amilyen a gyerekkorától súlyos asztmában szenvedő írónak sose jutott ki.

Simon Brenner alakjának is ott a helye az irodalomba átjáró magánnyomozók között, elmaradhatatlan társa pedig nem más, mint a cicomázatlan osztrákság. Wolf Haas Brenner-történeteiből eddig kettő jelent meg a Scolar Kiadónál, melyek mint a "pertuirodalom" gyöngyszemei egy sörízű kocsmai beszélgetés közvetlenségével szólnak az olvasóhoz. A szerző e-mailen válaszolt kérdéseinkre.

Volt haifai limonádéárus és a szexuális felvilágosítás névtelen úttörője, alkalmi sarkkutató és Karinthy kávéházi asztaltársaságának tagja, s menthetetlen individualistaként harcolt a múlt század mindkét nagy totalitárius világrendszere ellen. Sári József zenedrámájának (Napfogyatkozás) bemutatója most jó ürügyet kínál Koestler mozgalmas életútjának vázlatos ismertetésére.

Az 1992-ben elhunyt amerikai forgatókönyv- és beszédíró (többek között Robert Kennedy szenátor vette igénybe a szolgálatait) A szabadság útjai után magyarul másodikként megjelent regénye leginkább a hiányérzet élményével ajándékozza meg az olvasót. A borító hátoldala egy "fullasztóan zárt közösségben" találkozó "drámai sorsokat", "emberi játszmákat" ígér, és kezdetben még fokozza is a várakozásainkat, ahogy a várt bonyodalmakat megalapozó élethelyzetekben újabb és újabb szereplők vonásai bomlanak ki, a későbbiekben elmélyülő jellemrajz reményével ajzva kíváncsiságunkat.

A magyarul is megjelent regény hét CD-s audiováltozatában Cave maga olvassa fel a könyv teljes szövegét, amelyhez Warren Ellisszel közösen komponált aláfestő zenéket. Ellis Cave hűséges alkotótársa: nemcsak a Bad Seeds és a Grinderman nevű formációkban játszanak együtt, de több filmzenét is írtak közösen.

Amikor elkezdek kételkedni abban, hogy van értelme a nők, a gyerekek vagy úgy általában a kiszolgáltatott emberek jogaiért küzdeni, akkor elég elővennem a skandináv krimik pár éve folyamatosan bővülő sorozatát, és előkészítenem az olvasólámpa mellé néhány liter kávét. Ezeknek az északi népeknek ugyanis a neonáci bűnözőktől a nőkereskedő maffiáig minden jelen lévő, súlyosan megoldatlan társadalmi problémáról létezik izgalmas és aktuális regényük.

Zsebkönyv. Egy preparált farkasról van benne szó, amely állítólag úgy fest a vitrinben, mint aki halálában is büszke rá, hogy ő volt az utolsó.

Az evolúcióbiológus szerző, s ezt régóta tudják róla olvasói, a tudomány-népszerűsítés elszánt és elkötelezett harcosa. Különösen így van ez a darwini evolúciós elmélet esetében, mely a természetes kiválasztódás hajtómotorjának beiktatásával képes magyarázatot adni a fajok ma látható, rendszerezett sokszínűségére. Márpedig az evolúciós elmélet (nem egyedüliként, de meglehetősen kitüntetett pozícióban) kivételes helyzetű abban a tekintetben is, hogy elfogadottsága nem csupán a vele versengő tudományos hipotézisek népszerűségének függvénye - mondhatni, nem korrelál az eltelt idővel, s a témában egyre gyűlő, megerősítő erejű bizonyítékok számával sem. A mai, az eredetitől sokban különböző "neodarwinista" evolúciós teória (mely már réges-rég magába olvasztotta a mendeli genetika - Darwinnal egy időben, de általa ismeretlenül kifejtett - alaptörvényeit) továbbra is versenyre kényszerül tudományon kívüli versenytársaival, leginkább persze a klasszikus, szent könyvek által támogatott teremtéstörténetekkel. Dawkins tán maga is azt hihette, hogy a biblikus teremtéstan bástyái egyszer majd maguktól is leomlanak - legutóbbi munkáját (Az isteni téveszme - lásd: MaNcs, 2007. november 29.) egyenesen már az ateizmus tudományos-filozófiai "megalapozásának" szentelte (műve ennek megfelelően még az agnosztikusokat sem igazán győzte meg). Most azonban kénytelen volt visszatérni ahhoz a szakmához, amit igazán meggyőzően tud művelni - s erre, mint műve bevezetőjében is utal, a kreacionizmus (ezt ő alapvetően sohasem különítette el az "intelligens tervezettség" kvázitudományos hipotézisétől) erőinek és befolyásának növekedése késztette. A brit Dawkins számára meglepő és riasztó fejlemény a kreacionizmus térhódítása immáron az Egyesült Királyság területén is, amit a szerző részben a "begyűrűző" amerikai hatásnak, részben viszont az iszlám térhódításának tulajdonít: a szintén általa idézett felmérések szerint Európában éppen a muszlim Törökországban a legnagyobb az emberi evolúció elutasítottsága.

"Ajánljuk ezt a könyvet a német költészet, história és nyelv kedvelőinek, és reméljük, hogy minden ilyen olvasónk színtiszta német táplálékként fogja üdvözölni, mert szilárd hitünk, hogy semmi nem épületesebb és semmi nem rejt nagyobb örömöt, mint ami hazai. Mi több, honi tudományunk egy-egy jelentéktelennek induló felfedezése és fáradozása is könnyen több gyümölcsöt hozhat végül, mint az idegen leglátványosabb közzététele és művelése, hisz minden, ami máshonnan hozott, egyúttal magában hord némi bizonytalanságot is, túlzásra hajlamos, és nem tudjuk olyan melegen átölelni." 1816-ban ezzel a mélyen hazafias gondolattal indította útjára a két Grimm fivér, Jacob és Wilhelm a Német mondák első kötetét, s a kései olvasó - vérmérsékletétől függően - egykönnyen megmosolyoghatná, vagy akár bosszantóan korlátoltnak ítélhetné e megközelítésmódot, ha éppenséggel nem ez a - frusztrációktól és kisebbrendűségi érzéstől terhelt - igyekezet hívta volna életre a magyar tudományosságot csakúgy, mint a németet, s persze Közép- és Kelet-Európa szinte mindahány nációjáét. S úgy lehet, kellett is valaminő ideologikus muníció, vallásként gyakorolt honszeretet, a "szent ügy" átélése ahhoz, hogy a XIX. század nagy szövegkorpuszai, hatalmas áldozatokat követelő gyűjtései, utóbb aztán hosszú évtizedeken át kedvünkre dekonstruálható alapművei létrejöjjenek: a Kalevalától Frantisek Palacky vagy Vuk Karadzic munkáiig, sőt Kőrösi Csoma Sándor tibeti-angol szótáráig.

"A világirodalom egyik legmagányosabbja. A világirodalom egyik legnagyobb formaművésze... A legeurópaibb latin-amerikai (fehérek közt egy... na igen). A legkevésbé ismert a század legnagyobbjai közt" - írta Esterházy Péter az irodalmi publicisztikáira oly jellemző okos és túlzó lelkendezéssel öt éve, amikor a L'Harmattan Kiadó útjára indította kilenckötetesre tervezett szériáját. "E most induló Cortázar-sorozat egyik fénypontja lesz a később megjelenő nagy regény, a Rayuela (Ugróiskola), ahogy lazán mondani szokás, a spanyol (nyelvű) Ulysses." Volt tehát várakozás, mégpedig joggal, hiszen az argentin író (hogy a legeknél maradjunk) a világirodalom egyik legrafináltabb novellistája, aki a ritkás és esetleges korábbi megjelenések után végre nálunk is egyszerre krimiszerűen izgalmas és felfejthetetlenül összetett elbeszélések szerzőjeként vált ismertté. Most pedig itt a "fénypont", a legendás nagyregény, de egyelőre nemhogy az eladási toplistákon nem találkozunk a könyvvel, de lapunk irodalmi rangsorának ítészei sem nyugtázták az eseményt.

Nem volt szándékukban botránykönyvet írni, csupán egy 17. századi kasztrált énekes élettörténetét szerették volna regényesen elbeszélni. Mire azonban az Imprimatur végére értek, hamar éreztették velük: vatikáni érdekeket sértettek. Bár Olaszországban a mai napig nem hivatalos tiltólistán szerepelnek, az Imprimaturnak azóta két folytatása is született, s a szerzők még további négy részt ígérnek. A történész-író házaspárral a sorozat második kötete, a Secretum magyar nyelvű megjelenése alkalmából beszélgettünk.

"1943-ban már talán senkit sem kell meggyőzni Magyarországon róla, mily fontos a szomszéd népek, kiváltképpen a szlávok szellemi életének, történetének, társadalmi fejlődésének ismerete" - az 1987-ben elhunyt kitűnő szlavista, Gogolák Lajos győzködte imigyen a honi tudományos közéletet az Egyetemes Philológiai Közlönyben, hogy aztán írása végén maga is lemondóan belássa sürgetésének hiábavalóságát. A helyzet hetedfél évtized múltán sem változott sokat - hogy mást ne mondjunk, az elébb idézett Gogolák németül írt háromkötetes alapműve a szlovákok történelméről (Beiträge zur Geschichte des slowakischen Volkes, München, 1963-1972) máig nem olvasható magyar fordításban -, az egymás iránti közömbösség kölcsönösnek mondható. És persze változatlan az is, hogy a térségi önismeret hiánya, a dolgok nemtudása továbbra is táptalaja az ostoba előítéleteken alapuló szűk látókörű kisnemzeti nacionalizmusoknak.