„Sikerült felhívnom Han Kangot telefonon” – mondta a Svéd Királyi Akadémia titkára, Mats Malm, miután bejelentette az idei irodalmi Nobel győztesét. – „Úgy tűnt, átlagos napja van, éppen befejezte a vacsorát a fiával. Nem készült rá, hogy nyerhet.” A dél-koreai írónő azt is elmondta a telefonban, hogy visszafogottan ünnepel, és mivel nem iszik alkoholt, csak teázni fog.
Ez talán nem is meglepő egy olyan írótól, aki legnagyobb sikerét a Növényevő című minimalista, szikár kisregényével aratta, amelynek főhőse egy rémálom hatására úgy dönt, lemond a húsevésről. A döntése nyomán tönkremegy a házassága a férjével, a szülei pedig értetlenül szemlélik életének aszketikus változásait.
Han Kang a hivatalos méltatás szerint „intenzív, költői prózájáért” ismerték el, amely „szembenéz a történelmi traumákkal és feltárja az élet sebezhetőségét”. Anders Olsson, a Nobel Bizottság elnöke szerint „különleges érzéke van a test és a lélek, az élők és a holtak kapcsolatához, költői és kísérletező stílusa a kortárs próza újítói közé emeli”.
A dél-koreai író 2016-ban– egy évvel Krasznahorkai László után – ezért a regényéért elnyerte a Nemzetközi Booker-díjat, így a Nobel-díjat az életmű csúcsának is nevezhetjük. Pedig a szerző mindössze 53 éves, tizenegy regény szerzője, de magyarul csak két könyve olvasható: a Növényevő (2017) mellett a Nemes teremtmények (2018) jelent meg a Jelenkor kiadónál.
Ez az első alkalom, hogy az irodalmi Nobelt egy koreai szerző kapja, és Han Kang a tizennyolcadik nő, aki az elismerésben részesül. De az összes Nobel-kategóriát tekintve is második az országában: 2000-ben Kim De Dzsung elnök kapott Nobel-békedíjat a két Korea pacifikálásának kísérletéért.
Han Kang 1970-ben született Kvangdzsu tartományi jogú nagyvárosában, és nem az egyetlen, aki íróvá vált a családjában: idősebb testvére szintén regényeket ír, öccse képregényeket is, 85 éves apja, Han Szung Won ugyancsak író, ráadásul elég sikeres a hazájában. Egy ízben úgy nyilatkozott, féltékeny volt a lánya nagyszerű mondataira. Nem csoda, hogy Han Kang több mint három évtizede aktívan ír, 1993-ben verseskötettel debütált, de a nemzetközi áttörés a már említett Növényevő hozta el, amelyet 2007-ben, három történet összefűzésével kisregényként publikált a saját nyelvén, és 2015-ben fordították le angolra.
„Úgy tűnik, másik emberré válok, ez a másik ember pedig előtör belőlem, és felfal.”
A Növényevő (magyar fordítók: Kim Bogook és Németh Nikoletta) egy kafkai átváltozást mutat be: főhőse, Jonghje egy hétköznapi feleség, akit még a férje sem lát különlegesnek vagy izgalmasnak, amikor azonban vegetáriánus lesz, az agressziót és értetlenséget vált ki a környezetében. A nő lassan kifordul önmagából, a hússal együtt arról is lemond, hogy beilleszkedjen, elfogadja a társadalom konform szabályait, korlátolt férjét és családját, a szigorú koreai viselkedési szabályokat, majd elszigetelődik, nem érez örömet vagy bánatot, elutasítja a testét, a szexualitást, szinte növénnyé válik, mert ez tűnik az egyetlen lehetséges alternatívának: „Jonghje csak elengedte a vékony kötelet, ami a mindennapi élethez kötötte”.
Ez a csendes horror néha bizarr epizódokban csúcsosodik ki, de miután letesszük a vékonyka kötetet, magunkban is fel kell számolnunk azt az értetlenséget, amit a regénybeli família érez a „fekete bárány” asszonnyal kapcsolatban.
„A katonáktól kell félni. Mégis mitől lennének félelmetesek a halottak?”
Nem kevésbé felkavaró történet a Nemes teremtmények (magyar fordító: Kiss Marcell), amely Korea történelmének traumatikus korszakába kalauzolja az olvasót. Dél-Korea ma már kapitalista mintaállam, amely északi szomszédjával szemben radikálisan „szabad” – igaz, az Élősködőkből vagy a Squid Game-ből ismert egyenlőtlenséget kötik gúzsba –, de korábban a „testvérháború” után diktatúrák váltották egymást. Miután az egyik önkényurat, Pak Csong Hit lelőtték, és egy újabb, Cson Du Hvan követte, 1980-ban Kvangdzsuban felkelés tört ki, amelyben demokratikus változásokat követeltek. A forradalmat brutálisan vérbe fojtották, legalább ezren meghaltak, több ezren megsebesültek, de másfél évtizeddel később mégis elkezdődött Dél-Korea demokratizálódása. (1998-ban a már említett Kim De Dzsung került kormányba, aki két évvel később Nobel-békedíjat kapott.)
Ezekben a vészterhes napokban játszódik a Nemes teremtmények, amelynek főhősei 14-15 éves fiatalok, akik szeretnék eltemetni az elhunyt társaikat, és meg kell küzdeniük azzal, hogy elbukott a forradalom, és együtt kell élni az elnyomókkal. „Miért kell elénekelni a himnuszt azoknak, akiket a saját országuk katonái öltek meg?” – hangzik a regény egyik különösen erős kulcsmondata. (El tudunk képzelni hasonló mondatot magyar kontextusban?)
Han Kang olykor rezignáltan, máskor egészen brutálisan ír a kvangdzsui mészárlásról, ami azért is furcsa, mert egy interjúban azt mondta, ő olyan ember, aki akkor is fájdalmat érez, ha odatesz sülni egy darab húst. Egy 2017-es svéd interjúból tudjuk, hogy Kang családja Kvangdzsuban élt, de néhány hónappal a véres események előtt elköltözött onnan, és a szülei bűntudatot éreztek azért, mert nem vettek részt a felkelésben. Az írónő Guardiannek azt is elmesélte, hogy ő maga két évvel később, 12 éves korában fedezett fel egy gerinccel befelé fordított fényképalbumot a családi könyvespolcon, amelyben külföldi újságírók fotói szerepeltek a tragikus eseményekről: „Emlékszem a pillanatra, amikor rápillantottam egy nő megcsonkított arcára, a vonásait egy bajonett szabdalta szét. Valami finom dolog eltört bennem, csendesen, észrevétlenül. Valami, amiről nem tudtam, hogy bennem van.”
A koreai írónő több mint egytucatnyi könyve közül egyelőre még csak ezek olvashatók magyarul, de angolul is csak további kettő. A 160 oldalas Greek Lessons egy furcsa szerelmi történet egy tanítványról, aki hirtelen megnémul, és a görögtanáráról, aki napról napra elveszíti a látását. (Úgy tudjuk, a Jelenkor kiadó már előkészíti ennek a magyar megjelenését.) Még rövidebb a The White Book, egy meditatív írás a halálról és a halandóságról, amelyben vissza-visszatér egy önéletrajzi elem, Kang egyik húgának a halála, aki mindössze a születése után két órával elhunyt. Jövőre megjelenik a We Do Not Part, amely a Nemes teremtényekhez hasonlóan Korea szörnyű közelmúltjával foglalkozik egy nő történetén keresztül, aki hóviharba keveredik, amikor egy barátja háza felé tart, hogy megetesse annak féltett háziállatát, egy különleges madarat.
Han Kang díjazását rosszindulatú megjegyzések tömege kísérte, sokan azt feltételezték, hogy a Nobel-ítélőszék az inkluzivitás jegyében döntött mellette. Valójában az elmúlt években zömében európai szerzők – Jon Fosse, Annie Ernaux, Peter Handke, Olga Tokarczuk – részesültek az elismerésben, igaz, három évvel ezelőtt Abdulrazak Gurnah méltatásában a kolonializmus hatásának feltárását is említették. Han Kang írásainak értékéről azonban bárki meggyőződhet, aki elmélyül ebben a nyers, szikár, felkavaró prózában.
