"Ajánljuk ezt a könyvet a német költészet, história és nyelv kedvelőinek, és reméljük, hogy minden ilyen olvasónk színtiszta német táplálékként fogja üdvözölni, mert szilárd hitünk, hogy semmi nem épületesebb és semmi nem rejt nagyobb örömöt, mint ami hazai. Mi több, honi tudományunk egy-egy jelentéktelennek induló felfedezése és fáradozása is könnyen több gyümölcsöt hozhat végül, mint az idegen leglátványosabb közzététele és művelése, hisz minden, ami máshonnan hozott, egyúttal magában hord némi bizonytalanságot is, túlzásra hajlamos, és nem tudjuk olyan melegen átölelni." 1816-ban ezzel a mélyen hazafias gondolattal indította útjára a két Grimm fivér, Jacob és Wilhelm a Német mondák első kötetét, s a kései olvasó - vérmérsékletétől függően - egykönnyen megmosolyoghatná, vagy akár bosszantóan korlátoltnak ítélhetné e megközelítésmódot, ha éppenséggel nem ez a - frusztrációktól és kisebbrendűségi érzéstől terhelt - igyekezet hívta volna életre a magyar tudományosságot csakúgy, mint a németet, s persze Közép- és Kelet-Európa szinte mindahány nációjáét. S úgy lehet, kellett is valaminő ideologikus muníció, vallásként gyakorolt honszeretet, a "szent ügy" átélése ahhoz, hogy a XIX. század nagy szövegkorpuszai, hatalmas áldozatokat követelő gyűjtései, utóbb aztán hosszú évtizedeken át kedvünkre dekonstruálható alapművei létrejöjjenek: a Kalevalától Frantisek Palacky vagy Vuk Karadzic munkáiig, sőt Kőrösi Csoma Sándor tibeti-angol szótáráig.
Ám a példák tán legérzékletesebbike éppen Jacob és Wilhelm Grimmnek, a német ókortudomány, a germán nyelvtudomány és a német filológia alapító Dioszkuroszainak az esete. 'k ugyanis a Gyermek- és családi mesék sorozatának 1812-es megindítását követően egyszersmind a német föld mondáinak összegyűjtésére is vállalkoztak: 1816-ban a tematikus "helyi mondák", 1818-ban pedig a döntően kronologikus elrendezésű "történelmi mondák" kollekciója jelent meg a német tudomány - fentebb emlegetett - nagyobb dicsőségére. E két kötet anyagát, valamint a Grimmék által eltervezett, ám hagyatékban maradt harmadik volumen gyűjtését, mindösszesen 740 német (értsd: germán, gót, lombard, szász, sváb, bajor, svájci, türingiai, osztrák, ausztráz és így tovább) mondát kínál most a regényes vagy éppen bogarász hajlamú olvasó számára Adamik Lajos és Márton László parádés fordítása.
Noha a Német mondák még saját hazájukban sem váltak, s alighanem a jövőben sem válnak majd oly' népszerű olvasmánnyá, mint Holle anyó vagy Piroska és a farkas története, azért ez a századosan megkésett első magyar kiadás így is felfedezések sorát kínálja. Hegyi törpék és váltott fattyak, hímsellők és mohai némberek történetei olvastatják magukat ebben a kisebbrészt szájhagyomány után, többségében pedig korábbi művekből, népkönyvekből, ponyvákból és középkori krónikákból összerótt és lazán egységesített gyűjteményben, s mint azt a fordítók utószava tételezi: "olykor igen nehéz, nem is okvetlenül szükséges a modernné olvasás kísértését leküzdeni". Márton Lászlóék maguk is megfogalmaznak néhány ebből kifeslő kérdést: "vajon hogyan írta volna meg a sokesztendei ácsorgásra kárhoztatott fiú történetét Franz Kafka? Mit kezdett volna a Theodelind királynét megerőszakoló víziszörnynyel és annak veszedelmes fattyával Csáth Géza? Milyen vígballadát költött volna a fölszarvazott Agilulfról Arany János?" S persze miként használta fel ezeket a mondákat mondjuk Richard Wagner, aki a Tannhäuser és A wartburgi háború című történetek pároztatásából kapta meg a Tannhäuser cselekményét, s aki az erdélyi kötődésű Klingsor dalnok-varázslóval csakúgy találkozhatott e gyűjteményben, mint a Lohengrinnek vagy másutt Heliasnak nevezett hattyúlovaggal?
S hozzá némi filológusi érdeklődéssel kereshetjük a hasonlóságokat, a köteten belüli, vagy épp a kultúrkörök között kimutatható párhuzamokat és konkordanciákat is. Az utóbb akkurátusan legyilkolt foglyok keze munkájával folyómeder alá temettetett Alarich nyugati gót király toposzát vagy épp az Angliába érkező szászok cselét, mellyel - Karthágó alapítástörténetére visszhangozva - egyetlen ökörbőrnyi adományból városnyi területet ravaszkodtak ki maguknak az angolok királyától. S aztán a rémítő egyezések: A zsidók által megölt leányka és a halálra kínzott keresztény pásztorfiú sorsát regélő Zsidó-kő vérvádas történetei, melyeket ugyancsak familiáris viszolygással olvashat a folklorisztikában jártas vagy akár csak az elmúlt század szégyeneit észben tartó kultúrlény.
"Ami eleven, az eleven is marad" - írta a Német mondák megjelentetését recenzióban üdvözlő, A fiú csodakürtje révén ismerős nevű Achim von Armin, s igaza volt. A két Grimm gyűjtése máig életteli, élményt kínáló olvasmány: alapos és szórakoztató, bizarr és ijesztő, hősi és sokszor bizony mélyen zavarba ejtő. Amiként ez egy német mondagyűjteménytől okkal-joggal el is várható.
Fordította Adamik Lajos és Márton László. Kalligram, 2009, 680 oldal, 3990 Ft
