KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ: AZ UTOLSÓ FARKAS

Zsebkönyv. Egy preparált farkasról van benne szó, amely állítólag úgy fest a vitrinben, mint aki halálában is büszke rá, hogy ő volt az utolsó.

Zsebkönyv. Egy preparált farkasról van benne szó, amely állítólag úgy fest a vitrinben, mint aki halálában is büszke rá, hogy õ volt az utolsó. Extremadurában járunk, Spanyolhonban, a környék sivár, ami a szerzõtõl persze nem meglepõ. Domínguez Chanclón a farkas hiányzó szívére mutat, az üveg mögé, a bõr alá; nézi, õ a vadász. A tolmács is figyel, az utazó is - ekkortájt járunk a kötet közepén, amely egyetlen írást (és mondatot!) tartalmaz. A fõhõs eleinte csendesen piálgat Berlinben - a könyveit rég bezúzták, minden ragad, a Hauptstrasse tele köpéssel. Nehezen hiszi, hogy Madridból írni hívják, de egy cikkrészlet valamit elindít benne: "Duero folyótól délre 1983-ban meghalt az utolsó farkas is."

Az írás, a mûvészet talán kimozdít. Ezért is illik ez a darab a tavalyi Seiobo járt odalent novellái közé. Lehet neki helyet keresni, számolván az ottani Fibonacci-sor szerinti anyagrendezéssel, és felhívás ez arra is, hogy vegyük komolyabban, mint egyébként: az egyik szöveg, bár szépirodalmi, néha a másik kritikája. Toldás. És a Krasznahorkai-életmû (vagy egy része) innen nézve válaszkorrekciók sorozata, fõleg arra a kérdésre, hogy a szép menynyiben üdvözít. Jelen mûvének erénye, hogy az olvasóra bízza, mit "tesz" a fõhõssel, ha az megírja, amiért hívták.

A novella képei intenzívek, de kezelésük mértéktartó, míg a kelleténél talán több negatív közhely jut a fõhõs szájába, aki hajlik a pátoszra is. Ez utóbbit azonban a cselekmény iróniája többször is jótékonyan ellensúlyozza.

Magvetõ, 2009, 72 oldal, 1490 Ft

****