Az 1992-ben elhunyt amerikai forgatókönyv- és beszédíró (többek között Robert Kennedy szenátor vette igénybe a szolgálatait)
A szabadság útjai után magyarul másodikként megjelent regénye leginkább a hiányérzet élményével ajándékozza meg az olvasót. A borító hátoldala egy "fullasztóan zárt közösségben" találkozó "drámai sorsokat", "emberi játszmákat" ígér, és kezdetben még fokozza is a várakozásainkat, ahogy a várt bonyodalmakat megalapozó élethelyzetekben újabb és újabb szereplõk vonásai bomlanak ki, a késõbbiekben elmélyülõ jellemrajz reményével ajzva kíváncsiságunkat. A bentlakásos iskola mint helyszín Musil és Ottlik után persze magasra teszi a lécet, Yates azonban átbújik alatta: mintha túlságosan is félve kerülgetné a hõseit, tapintatosan megtorpanva személyiségük felszínén. A kétségkívül nem túl vaskos kötet egyharmadán túljutva érezhetjük, hogy maga a történet sem vezet már elborzasztó drámai mélységek felé, és a közegben elvárható és be is következõ alázós jelenetekben sem igazán érezhetõek azok a finom árnyalatok, amelyek meggyõzõvé tennék az érintettek motivációit, érzékeltetnék sérüléseiket és gyógyulásuk folyamatát.
A második világháború éveiben járunk, a fiúk az iskolából rögtön a frontra indulnak, a tanintézet tönkremegy, a szerzõ nyilvánvaló alteregója, a koszlott, szerencsétlen Bill Grove viszont megemberesedik, az iskolai újság szerkesztésében szerezve - sajnos bizonyítatlan - érdemeket. Elvarródnak az alig kibomlott szálak, és miközben elhaladunk néhány tragédia mellett, kiderül, hogy végül is mindenki hangsúlyosan és dõlt betûvel rendes. Kedvetlen, szomorkás egyhangúsággal megy tovább az élet, és az átlagosságnak ez a reményen és reménytelenségen túli leírása ad végül némi karaktert a regénynek, amelytõl mintha a végsõ kidolgozás elõtt elment volna a szerzõ kedve.
Fordította Karáth Tamás. Partvonal, 182 oldal, 2990 Ft
***
