Kylie Minogue valószínűleg soha nem gondolta volna, hogy amikor a Spinning Around című slágeréhez készült videón ellejti vadító csábtáncát híres aranylamé forrónadrágjában, akkor nemcsak kiéhezett átlagférfiak légiónyi hordáinak nyáltermelését indítja be, de a rock and roll sötét arkangyalában, Nick Cave-ben is elhinti az inspiráció fekete magvait, melyek kilenc évvel később az új évezred egyik legmocskosabb és egyben legmeghatóbb regényének formájában fognak szárba szökni.
Márpedig ez történt: a Bad Seeds énekes-dalszerzőjének második regényében, mely az első, 1989-ben, biblikus nyelven megírt szektás-gótikus apokalipszis (És meglátá a szamár az Úrnak angyalát) után pontosan húsz évvel jelent meg, a főhős, Bunny Munro - kétes értékű kozmetikai cikkek házaló ügynöke, a fásult háziasszonyok öröme, a lányos apák és anyák rémálma, az amerikai álom büszke dél-angliai nagykövete és szánalmas áldozata, kisstílű sármőr, szexmániás és alkoholista, egy kilencéves kisfiú alkalmatlan édesapja, és hűtlen, egomániás férje egy klinikai depresszióban szenvedő, gyógyszerfüggő nőnek, aki az első harminc oldal után felköti magát a családi hálószoba biztonsági rácsára, miközben Bunny épp egy bögyös pincérnőt fűz egy lepattant hotelben -, szóval Bunny Munro hagymázos képzelete többnyire két, monomániásan ismételgetett dologra tér vissza időről időre: Kylie Minogue arany forrónadrágjára és Avrile Lavigne pinájára (mely hölgyektől aztán a szerző töredelmesen bocsánatot kér a kötet utószavában). Az új regény az ő elkárhozásának utolsó stációit veszi sorra, egészen pontosan azt a jobb-rosszabb dugásokkal és egyre durvulóbb konfliktusokkal teli három napot, melyet a felesége öngyilkossága után jobb híján maga mellé vett fiával száguldozik végig a jobb napokat látott Brighton baljós előjelekkel kikövezett országútján, amíg egy fatális autóbalesetet követő villámcsapás be nem végzi szégyenteljes életének történetét.
Hogy Nick Cave, aki az egyetemes rocktörténetben Bob Dylan és Leonard Cohen mellett talán a harmadik olyan figura, akinek dalszövegeit még a magaskultúra legfinnyásabb képviselői is elismeréssel illetik (Válogatott verseit a legjobb kortárs magyar költők fordították kötetbe 2005-ben), nem kocaírónak felcsapott celebritás, azt már korábban is tudtuk, ezen a köteten viszont már az is lemérhető, mivel jár az, ha valaki olyan speciális helyzetből startol rá az irodalomra, mint ő. Mivel a popzene világából érkezett, nem létezik számára a giccshatár fogalma, és mivel azon belül is kemény rockban utazik, a szalonképességnek sincsen olyan határa, amit ne léphetne át vállrándítás nélkül. És ezt a szabadságot Cave nem fél használni: önparódiáig túlfeszített regényében olyan dózisban ereszti egymásnak a giccset és a mocskot, hogy a kettő végül delejes hatású, szórakoztató, ám végső soron megrázó eleggyé áll össze. A regény legnagyobb erénye ugyanis nem (csak) az, hogy minden eddiginél lehangolóbb módon mutatja be egy ember (és persze egy civilizáció) grandiózusan pitiáner leépülését, hanem hogy emellett szívfacsaró részletességgel tárja fel a hőseiben munkáló végtelen kétségbeesést és félresiklott szeretetvágyat is, különös tekintettel a főszereplő apa és kisfia közötti kapcsolatra, mely a rájuk zuhogó szörnyűségek és Bunny Munro megannyi jellemhibája ellenére is összefűzi őket. S teszi mindezt egy olyan gazdag, a költészet legmagasabb régióiból és az utcai szleng legmélyebb bugyraiból ötvözött, ornamentális nyelven, mely méltó arra, hogy Pynchon és Nabokov nevével említsük egy napon.
Ebből a sötéten csillogó, barokkosan vulgáris nyelvből azonban sajnos keveset érzékelhet az az olvasó, aki magyar nyelven veszi kezébe a regényt. A Cartaphilus Kiadó ugyanis, bár az eredeti megjelenéshez képest példásan gyorsan, sajtóhibák nélkül és igen szép kivitelben jelentette meg a hazai változatot, úgy tűnik, a fordító Polyák Bélának nem nagyon hagyott időt arra, hogy tisztességesen kidolgozhassa azt a nyelvet, amelyen Cave hitelesen szólalhatna meg magyarul. A kezünkbe kerülő szöveg ugyanis nemcsak félrefordításoktól (például a rethorical question magyarul nem "szónoki", hanem költői kérdés; a bögyös pincérnő csupa-kerek domborulatait nem "iránytűvel", hanem körzővel tervezték - az angol compass ugyanis mindkettőt jelentheti), következetlen megoldásoktól (például a K. Minogue-sláger címét - "Bepörögtem" - hiba volt lefordítani, ahogy a Queen Bohemian Rhapsody c. számából vett jelöletlen idézeteket is) és esetlenül összerakott mondatoktól hemzseg, de a sűrűn használt "csúnya" és szlengszavak használata is inkább valami mesterkélt műmájerkedésnek hat ahelyett, hogy a maga élő, nyers közönségességében működne. Nehezen hihető például, hogy Bunny egyik kollégája azt olvasta Avril Lavigne-ról az interneten, hogy "jó kis dilis bula" (a real crazy chick), ahogy mondjuk egy kangörcsben, kúrós hangon elsuttogott Sexy ladynek sem biztos, hogy a "Szexi hölgy" a legjobb magyar megfelelője, a fordítás ráadásul szabályosan elfinomkodja azt a nem elhanyagolható - és az eredetiből pontosan kivehető - momentumot is, amikor Bunny Munro pokolraszállása legmélyebb pontján, a halál torkában análisan közösül az Ördöggel (a farpofák közé "hevesen beléhasító fájdalom"-nál azért a searing penetration jóval konkrétabb). Arról nem is beszélve, hogy a hátoldalon is kiemelt, minden könyvben iszonyatosan fontos első mondat (I am damned) fordítása ("Megátkoztak") is hibás: Bunny Munrót senki nem átkozta meg (cursed) - ő is vastagon felelős jelenlegi helyzetéért, és ezt ő maga is jól tudja. "Elkárhoztam" - erre ébred rá a regény első mondatában: csak akkor még nem tudja, mennyire igaza van.
Fordította: Polyák Béla. Cartaphilus, 2009, 267 oldal, 3700 Ft
