A büntetőszázad felderítője - Arthur Koestler élete

Könyv

Volt haifai limonádéárus és a szexuális felvilágosítás névtelen úttörője, alkalmi sarkkutató és Karinthy kávéházi asztaltársaságának tagja, s menthetetlen individualistaként harcolt a múlt század mindkét nagy totalitárius világrendszere ellen. Sári József zenedrámájának (Napfogyatkozás) bemutatója most jó ürügyet kínál Koestler mozgalmas életútjának vázlatos ismertetésére.
Volt haifai limonádéárus és a szexuális felvilágosítás névtelen úttörője, alkalmi sarkkutató és Karinthy kávéházi asztaltársaságának tagja, s menthetetlen individualistaként harcolt a múlt század mindkét nagy totalitárius világrendszere ellen. Sári József zenedrámájának (Napfogyatkozás) bemutatója most jó ürügyet kínál Koestler mozgalmas életútjának vázlatos ismertetésére.

"[A]bban a pillanatban jöttem a világra, amikor az Ész Korszakára éppen ráborult a sötétség" - fogalmazott önéletrajzának első kötetében a terézvárosi Szív utca szülötte, s ha állításában akadt is némi poentírozó célzatosság, az 1905-ös esztendőt követő évek valóban elhozták a régi Európa összeomlását csakúgy, mint az asszimilálódott Köstler (Koestler, Kestler, Keszler) família lehanyatlását. A tipikus monarchiabéli polgárcsalád, melyben a zsidó származás, a magyarosodás és az otthoni élet német nyelvűsége még problémamentes elegyet alkotott, az apa számos extravagáns vállalkozását (így a radioaktív szappan gyártását és a borítéknyitó gép finanszírozását), valamint az I. világháborút követően került lejtőre. Ám addig a kis Artúr kijárhatta Polányi Laura freudista szellemiségű kísérleti óvodáját, majd alsóbb és középfokú iskoláit, s begyűjthette életfogytig kitartó rémképeit és első politikai élményeit. A magyar nacionalizmus és az 1919-es május elseje imponáló emlékeit azután elhomályosította a kényszerű Bécsbe település és a bécsi műegyetem cionista diáktársaságának (Unitas) harsány közege.

Rózsaszín évek

Az ifjú Köstler nem feledte ugyan a szívének kedves Ady költészetét és a magyar nyelvet, melyen első, jobbára közölhetetlenül zsenge műveit is írta, azonban érdeklődése mindinkább a palesztinai zsidó állam - ekkor még ábrándnak tetsző - megvalósítása felé fordult. Úgyannyira, hogy 1926 tavaszán egyetemi tanulmányait örökre bevégezetlenül hagyva Palesztinába utazott, s csatlakozni próbált egy kevucához, azaz egy, a kibucnál is kisebb és zártabb önellátó földművesközösséghez. Ám a nem kifejezetten deli alkatú s a kemény fizikai munkához kevéssé szoktatott fiatalember alkalmatlannak bizonyult, s épp ily kevés sikert tudott felmutatni Haifában is, ahol utcai limonádéárusként nyílt alkalma kudarcot vallani. Az intellektuális tevékenységek terén már ekkor is jóval több szerencséje volt: életre hívta a héber keresztrejtvényt, a tel-avivi Café Hungarithban a héber irodalmi kabaré ötletének születése körül bábáskodott, s ami a legfőbb, megkezdte sajtótudósítói működését. Így történt, hogy az Európába, közelebbről Berlinbe visszatérő Köstlert (aki egy ö betű nélküli írógépnek köszönhette nevének irodalomtörténetileg kanonizált írásmódját) rövid úton a gigantikus német sajtókonszern, az Ullstein cég közel-keleti tudósítójává nevezték ki.

A Jeruzsálemből külpolitikai helyzetjelentéseket és színes tárcákat küldözgető, palesztinai útlevéllel és magyar iratokkal egyaránt rendelkező zsurnaliszta 1929-ben Párizsba, majd a konszern főhadiszállására került át, hogy szerteágazó tudományos érdeklődését és ismeretterjesztői adottságát immár Berlinben kamatoztassa. 1930. szeptember 14-én, a nácik hatalmas előretörését hozó Reichstag-választás - mint önéletrajzában írja: a liberális Götterdämmerung - napján érkezett a német fővárosba, s a weimari köztársaság haláltusája nagyban befolyásolta Koestler politikai tájékozódását. A cionizmusért is elsősorban társadalomjobbító és szocialisztikus eszme gyanánt lelkesedő Koestler a kommunizmushoz közeledett, s 1931 szilveszterén felvételét kérte a Német Kommunista Pártba.

"A Pártba (mely máig 'a' Párt maradt mindannyiunknak, akik valaha hozzá tartoztunk) 1931-ben léptem be, annak a tiszavirág-életű optimista periódusnak, annak az elvetélt szellemi reneszánsznak a kezdetén, amit később Rózsaszín Évtizedként emlegettek" - írta utóbb A bukott Isten című önéletrajzi beszámolójában, mely a kommunista mozgalomban töltött hét évének áttekintését adja. Ezekben az években Koestler lelkiismeretesen magáévá tette a dialektikus módszert (ennek visszfénye amúgy címadásainak szinte örökös kettősségein is visszatükröződik), bizalmas információkkal látta el a mozgalmat, s igyekezett követni a mindenkor kötelező pártvonal gyakori irányváltásait. Lévén nyughatatlan szellem és megveszekedett individualista, ez persze nem ment könnyen, ám a kezdettől világosan felismert ellentmondások csak utóbb váltak mélyen átérzett személyes szégyenévé. A "megtért" ekkor még minden erejével a Szovjetunióba vágyott, hogy ott traktorosként dolgozhasson, s bár kisvártatva eljutott a megvalósult szocializmus hazájába, a párt inkább a propaganda frontján kívánta bevetni a német nyelvterületen jól ismert sajtómunkást. Koestlert, aki először egy közös, német-orosz zeppelines sarkvidéki expedíció tagjaként tette a lábát szovjet földre, 1932-33-ban körbeutaztatták Sztálin államán, hogy azután megírathassanak vele egy A szovjet föld burzsoá szemmel című álbeszámolót. A kötet (Vörös nappalok, fehér éjszakák) meg is született, ám a merőben lehangoló benyomásokat elhallgató, de még így is túlságosan árnyaltra sikeredő könyv propagandisztikus felhasználásáról végül lemondtak a megrendelők.

A Szovjetunióból visszatérő Koestler a nácik hatalomra jutása következtében gyakorlatilag hontalanná vált, s az elkövetkező időszakban Budapesten jószerével csakúgy vendég volt, mint Párizsban. Pesten testi-lelki barátsággá és munkakapcsolattá mélyítette ismeretségét a korszak nagy irodalmi ígéretével, Németh Andorral, odaszokott Karinthy Frigyes Hadik-béli törzsasztalához, s meghitt közelségbe került Ignotus Pállal és József Attilával. (Olyannyira, hogy memoárjaiban nemcsak több József Attila-verset idézett, de saját emlékeként számolhatott be a költő irodalomtörténeti nevezetességű barkochbafeladványáról, Szántó Judit öngyilkossági kísérletének találós kérdésként való alkalmazásáról is.) Párizsban ezzel szemben a náciellenes szerveződések, lapok és dokumentációs munkálatok körül tevékenykedett, valamint - pénzkereseti és ismeretterjesztő szándéktól egyaránt sarkallva - Dr. Costler álnév alatt utóbb világsikert arató nemi felvilágosító munkákat kompilált.

Az 1935-ben első házasságát megkötő, amúgy raccsolása, lobbanékony és állhatatlan természete dacára a hölgyek körében tartósan népszerű Koestler számára a népfrontpolitika és a spanyol polgárháború kitörése segített elfedni a kommunista mozgalommal kapcsolatos kétségeket. Így a Komintern megbízásából lelkesen indult Franco tábornok sevillai főhadiszállására - színleg mint a Pester Lloyd és a londoni News Chronicle tudósítója. Bár felismerték, innen sikerült megpattannia, Malagában viszont, ahol "független megfigyelőként" kívánta dokumentálni a falangista atrocitásokat, már nem járt szerencsével, s bebörtönözték. (Ennek történetéhez lásd Bán Zoltán András: Cigivel a kézben - Egy fénykép margójára, Magyar Narancs, 2004. október 7.) 1937 februárja és júniusa között a francóisták foglya volt, s noha nem kínozták meg (és legalábbis bizonytalan hitelességű a történet, miszerint halálra ítélték volna), mindazonáltal fogsága s az ott megtapasztalt freudi óceánélmény maradandó hatást gyakorolt Koestlerre.

Elhajított téglák

Angliában, ahol komolyan vették Koestler névleges tudósítói kötődését, nagyszabású akció bontakozott ki a szabadon bocsátása érdekében, s ennek eredményeképpen a szigetországban sokan megismerkedtek a közép-európai intellektuel nevével. Az írástudó kiszabadult, s bár első, a pártnak küldött táviratában még meggyőződésének változatlanságát hangoztatta, a moszkvai nagy perek és azok kísérőjelenségei már 1938 tavaszán elidegenítették a kommunista mozgalomtól. "Semmilyen mozgalom, párt vagy személy nem tarthat igényt csalhatatlanságra" - dobott kesztyűt egykori elvtársai arcába, s ezzel elrúgta magától életének utolsó kollektív támasztékát. Ekkor, illetve a Molotov-Ribbentrop-paktum kiváltotta végső elidegenedés időszakában írta meg a Spartacus-felkelésről szóló regényét, A gladiátorokat, mely a forradalom etikájával, a szándék és a megvalósítás ellentmondásaival foglalkozó trilógiájának első darabja volt. A trilógia második kötetét, életművének legnagyobb sikerű és jelentőségű alkotását, a németül fogalmazott, ám angolul megjelentetett Sötétség délben című regényt már roppant zaklatott körülmények között, életének bujkálással és francia internálótáborral színesített éveiben írta meg. Abszurd módon a könyv angliai megjelenésekor az időközben Casablanca és Lisszabon érintésével Nagy-Britanniába keveredő Koestler épp a pentonville-i fegyházban várta a döntést sorsa alakulásáról.

Nagy-Britannia megbízhatónak ítélte a Hitler és Sztálin diktatúrája ellen egyaránt szót emelő, a népirtás gyakorlatának jelenvalóságát sulykoló (Érkezés és indulás) Koestlert, aki az elkövetkező években nemcsak végrehajtotta második nyelvcseréjét, de katonaként és propagandistaként egyként kivette a részét a II. világháborúból. Így például 1944 végén formálisan újságírói megbízatással Palesztinába utazott, ahol titkos találkozón próbálta rávenni az akkor terroristavezérként ügyködő Menachem Begint a békülékeny magatartásra, igaz, sikertelenül.

Az Angliában mindössze szolid feltűnést keltő Sötétség délben a II. világháborút követő években, s méghozzá Franciaországban vált viharos sikerré. A francia nyelven félmilliós példányszámban elkelt kötet politikai viták témájává és jószerint döntő érvévé lett: a kommunisták nyilvános gyűléseken bélyegezték meg a szerzőt (például a Koestler érdekében pár évvel korábban még aláírásával interveniáló Joliot-Curie), míg a jobboldalon a sztálinizmus hiteles látleleteként méltatták regényét. Az ötvenes évek elején egyébiránt egy francia rendőrt orrba vágó, rabiátus Koestler ez idő tájt az antikommunizmus álláspontjának nívós képviseletével alapozta meg tekintélyét a nyugati világ nyilvánosságában, hangoztatva, miszerint a "Szovjetunió nem balra, hanem keletre van", s hogy a polgári demokráciák tökéletlenségei nem mérhetők össze egy zsarnoki rendszer szisztematikus kegyetlenségével.

A londoni magyar-angolon zajosan Puskáséknak szurkoló Koestler utóbb sem szűnt meg fenti álláspontját változatos színtereken kifejteni, s a legenda szerint 1956 novemberében a londoni magyar követség több ablakát is saját kezűleg zúzta be elhajított tégláival. Működése mindazonáltal nem merült ki az antikommunizmus s általánosságban a diktatúrák elleni küzdelem vehemens reprezentálásában: a regényei mellett tudományfilozófiai, antropológiai és - spekulativitásukban is felvillanyozó - történeti írások (például A tizenharmadik törzs) sorát megalkotó Koestler a halálbüntetés eltörlésének és Nagy-Britannia közös piaci csatlakozásának ugyancsak legfőbb szószólója volt. S mint az angol társadalmi élet jeles alakja, élére állt az eutanázia legalizálásáért folytatott akciónak is, mely tényt életének záróaktusa teszi különösen figyelemreméltóvá. Koestler ugyanis, akinél 1976-ban Parkinson-kórt, majd 1980-ban leukémiát diagnosztizáltak, 1983-ban harmadik felesége társaságában öngyilkosságot követett el. Halála ilyesformán valóban váratlan és erőszakos volt, ahogy azt a Nyílvessző a végtelenbe című önéletrajzának tanúsága szerint egy cigányasszony már réges-rég megjósolta. Búcsúlevelében ezt írta: "Szeretném tudatni barátaimmal, hogy társaságukat békés hangulatban hagyom el, csekély reménnyel a nem személyes továbbélésre az idő, a tér, az anyag és felfogóképességünk határain túl."

"...Isten mindent tud, de Arthur Koestler mindent jobban tud. Nekem elmagyarázta, mi a relativitás, Oppenheimernek a nukleáris fizika alapjait, harvardi barátaimnak pedig a filozófia fő elemeit" - ironizált egykoron Albert Einstein, ám a XX. század abnormitásainak fürkész szemtanúja halálakor az ortodox tudományosságban már éppoly kevéssé hitt, mint a megváltó politikai eszmékben, s így hagyatékának túlnyomó részét a paranormális jelenségek kutatására különítette el.

Neked ajánljuk

A szemfényvesztő

  • Rév István

A kora ötvenes évek egyik reggelén (április 4-én, hazánk felszabadulásának ünnepén, vagy talán május 1-jén, a munkásosztály nagy harci seregszemléjén, lehet, hogy éppen november 7-én, a nagy októberi forradalom évfordulóján) reménytelenül esett az eső (vagy fagyos szél fújt és hullott a hó). A rádióbemondó ismerős hangja azzal kezdte a híreket, hogy gyönyörű napsütésre ébredt az ország, mintha jókedvében a természet is ünneplőbe öltözött volna a nagy ünnepen.

Ártók

  • TPP

Dúsgazdagék esküvője a világ (jelen esetben Mexikóváros) többi részétől társadalmi és fizikai értelemben is elzárt, erődszerű villában.

Dobozok közt

  • - köves -

A Fontos Filmek (igaz történet, komoly igazságtalanság, komor hangvétel, megrendült taps, állófogadás Beverly Hillsben) két gyakori szereplője a hatalom megnyomorította kisember és az ügyét felkaroló, lelkiismeretes ügyvéd. Ők most a guantánamói fogolytáborban méregetik egymást az egyik olyan helyiségben, amit történetesen nem a fogvatartottak kínzására rendeztek be.

Az ellenállás melódiája

  • Bacsadi Zsófia

Az amerikai vidék, a Közép-Nyugat lakói, a „fehér szemét”, a redneckek (mindenki vérmérséklete szerint válogathat a rendelkezésre álló kifejezések között) sokáig az iszonyat, a jelenben velünk élő barbárság és elmaradottság jelképei voltak az amerikai filmben (A sziklák szeme; Gyilkos túra; A texasi láncfűrészes mészárlás).

Azok a pesti éjszakák!

  • Sándor Panka

Reisz Gábor érdekes formát választott első színházi rendezéséhez. A helyszín a Trafó frissen felújított kávézója, a Trafik, a leszűkített játéktérnek megfelelően a nézők száma is csökkentett. A színészek az asztalok között járkálnak, sőt az utcát is „elfoglalják”. A kávézó egyben nézőtér, színpad és díszlet is.

Senki földjén

Szegény Mikes Kelemen! Ha az utókor kíméletlenségét a félresikerült stílusimitációkban lehetne mérni, Rákóczi fejedelem kamarása alighanem országos rekorder lenne.

„Közben röhög rajtunk”

  • Soós Tamás

„Ha már az is gond, hogy valaki meleg, akkor mi hadd legyünk már heti két órában műhomokosok” – vallja a Dope Calypso. Az együttes június végén hozza ki Tears to Freshwater címmel a szintis powerpop felé elmozduló új lemezét. Sarkadi Miklós énekes-gitárossal és Kelemen László gitárossal a káoszos lemezírási folyamatról, a most különösen aktuális queer esztétikáról és a magyar zenekarok nemzetközi lehetőségeiről is beszélgettünk.

Asztaltársak

A Létbüfében egy asztalhoz vetődik a költő, a zeneszerző és az énekes. Nem tudni, hogy mit isznak, de egy pillanat alatt szót értenek egymással. Egyikük még a baby boom szülötte, a másik kettőt már az X generáció könnyezte ki, mint igazgyöngyöt a kagyló. Mindhármuknak van némi tapasztalata csalatásban és fenében, és úgy lépnek túl e mai kocsmán, hogy előttünk is kitárják a kocsmaajtót.

Nyelvvilág

  • Toroczkay András

Az ördögcérna maga a burgonyafélék családjába tartozó lombhullató cserje. Itt líciumként emlegetik, de hívják még farkasbogyónak vagy gojibogyónak is, és a regény világán belül a kisebbrendű idő- és dimenziókapuk (ha jól értem) jelenlétét jelzi.

Sűrű, sötét erdő

  • Melhardt Gergő

Nem emlegetik, nem írnak róla, egyetemen nem tanítják. Nincs róla semmi elnevezve, kötetei nehezen beszerezhetők, nem olvashatók online. Nem túlzás: a teljes és végleges elfeledéstől mentette meg a mostani (első) össz­kiadás ezt a nagy életművet. De milyen is ez az életmű? Mik a költészeti értékei? Meg tud-e ma szólítani minket, és ha igen, hogyan és mivel?

Doktor Faustus labirintusa

Balázs csodálatra méltó szörnyeteg volt. Briliáns társalgó, hihetetlenül szórakoztató asztaltárs. Reneszánsz fejedelmi udvarokban gennyesre kereste volna magát csak azzal, hogy szóval tartja a művelt társaságot – véget nem érő sziporkák, szójátékok, kultúrhistóriai, filozófia-, kritikatörténeti és irodalomelméleti futamok szövődtek hétköznapi pletykákkal, színes elbeszélésekkel, versidézetekkel és bohóctréfákkal egymásba cikázva, néhol követhetetlenül, de mindig nagystílűen.