Könyv

Talán úgy lett volna logikus (és Saramagóról írott nekrológomban - MaNcs, 2010. június 24. - magam is felültem ennek), hogy Az elefánt vándorútja legyen a portugál Nobel-díjas utolsó regénye, ez az emberiség szörnyű botlásait, gonoszságát és megátalkodott, még az állatokat sem kímélő rosszaságát némi megbocsátó, a reménytelen eseteknek kijáró keserű mosollyal nyugtázó bölcs szatírjáték. De nem. José Saramago még nyolcvanhét évesen (!) sem fogta be pörös száját, portugálul 2009-ben megjelent regénye lett a végső üzenete, újabb vádakkal a Biblia, a katolicizmus és egyáltalán az Isten nevét gonosz célokkal szájukra vevők ellen. A botrány - bár nem érte el a Jézus Krisztus Evangéliuma 1991-es megjelenésekori habzó szájú szintet - ezúttal sem maradt el, hiszen Saramago egy rövid, de annál velősebb regénykében utoljára még jól odapörkölt azoknak, akiket egész életében utált és megvetett, az álszenteknek, az Isten nevében hullahegyeket emelőknek. De nem is annyira nekik, hanem egész egyszerűen Istennek, aki sokak szerint ugyebár a történelem ura. Ugyanakkor persze Káint se kíméli a regény.

Beengedték a nőket, a Nyugat óta van nőirodalom. Osvát Ernő szerkesztő ilyen ügyekben a szenvedély megszállottja volt, "dilettánsok légióját" engedte publikálni, aztán még beléjük is szeretett.

Richly Zsolt: A kékpötytyös elefánt Ki ne irigyelte volna gyerekként a Kockásfülű nyulat, amiért minden áldott nap legálisan alhat bőröndben? Aki emellett sajnálta is, gondolván, hogy anyátlan-apátlan árva, az örömmel konstatálhatta, hogy a 7. Gyermekirodalmi Fesztivál fővédnöke maga a nyúlpapa, Richly Zsolt volt.

Volt világsikerű drámaíró és nagy hatású publicista, lefogott kommunista és elítélt antikommunista egyaránt. Egykoron Brechttel rivalizált, de ma jószerint csak 1956-ról szólván említik a nevét.

Van a realizmus, és hallottam már mikrorealizmusról is. Nem beszélve a mágikus realizmusról; na, ebben már van valami, s ha akarunk, találunk is valamilyen fokú hasonlóságot Hrabal egykori és Grendel jelen dolgai közt - alkalmasint előadás-, hanghordozásbéli egyezéseket, de ettől függetlenül a Négy hét az élet mikromágikus realista regény. Tényleg, emlékeznek még a mikromágusra? Arra a mikromágusra. Tudom én azt, hogy a mikromágia a bűvészetművészet egy önálló ága, de, hogy úgy mondjam, ez nem képezte eleve, az elejétől fogva a magyar köztudat részét. Tehát nézett nagyot itt mindenki az 1977-es Ki Mit Tud?-on, amikor egy csávó - ránézésre szolidan kétes egzisztencia a sok tisztán csillogó szemű kiszista között - aszonta, hogy ő itt a mikromágus, és akkor a kamera ráközelített a kezére, ami valami kis kempingasztalszerű alkalmatosság fölött osztotta a csodákat. Eltűnt, ami volt, kicsike szivacslabdacsok, és hirtelen ott lett helyette, ami nincs. Aztán ugyanígy, csak fordítva.

"Akkor most Vay Sándorból lett Vay Sarolta? Vagy Vay Saroltából lett Vay Sándor? Ki vagy mi volt előbb? A nő vagy a férfi? És melyik lett később?" Az elmúlt napokban ilyen és ehhez hasonló párbeszédekben volt részem, amikor kiderült, hogy Rakovszky Zsuzsa vadonatúj regényét, a VS-t olvasom.

1-2. György Péter: Apám helyett (Magvető, 2011) 76 pont Rakovszky Zsuzsa: VS (Magvető, 2011) 76 pont 3. Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz (Magvető, 2011) 66 pont 4. Farkas Péter: Johanna (Magvető, 2011) 48 pont 5. Egressy Zoltán: Szaggatott vonal (Kalligram, 2011) 45 pont 6. Grendel Lajos: Négy hét az élet (Kalligram, 2011) 29 pont 7. Kiss Ottó: A másik ország (Palatinus, 2011) 27 pont 8. Térey János: Protokoll (Magvető, 2010) 25 pont 9. Szijj Ferenc: A nereidák délutánja (Jelenkor, 2010) 24 pont 10. Lanczkor Gábor: Hétsarkúkönyv (Kalligram, 2011) 23 pont 11. Kovács András Ferenc: Bohócöröklét (Magvető, 2011) 21 pont 12. Kukorelly Endre: Reggel az egyik istennő (Kalligram, 2011) 16 pont Szavazóink:Ambrus Judit, Bazsányi Sándor, Bárány Tibor, Báthori Csaba, Bedecs László, Benedek Anna, Bojtár Endre, Csáki Márton, Darvasi Ferenc, Faragó Kornélia, Gács Anna, Horváth Györgyi, Jánossy Lajos, Kálmán C. György, Kiss Noémi, K.

Olvasói levelében (MaNcs, 2011. május 19.) Bojtár Endre megdorgálja Radics Viktóriát, a lap szerkesztőit és engem, hogy tovább éltetjük a helytelen gyakorlatot, miszerint idegen nyelvű kötetek recenzeálásakor egy vak hangot sem szólunk a fordító teljesítményéről. Ehhez fűzök megjegyzéseket a következőkben, előrebocsátva, hogy csak a magam nevében beszélhetek, noha a kommentárom részben a szerkesztőségi munkát is érinti, hiszen korábban e lap editoraként is folyamatosan elkövettem a Bojtár Endre által joggal kárhoztatott hibát. Mert Bojtárnak igaza van, nem kérdés. De

Esterházy, Örkény, Parti Nagy és Zilahy Péter többszörösen díjazott fordítója. Elismert német író, akinek harmadik könyve, egy businessman hét napjának regénye nemrég jelent meg magyarul - fordításban. A két nyelvről és a két országról egy berlini kávézóban beszélgettünk.

Százhuszonkilenc éve és két hónapja nem tudjuk, mi történt Solymosi Eszterrel, a tiszaeszlári kamaszlánnyal. Kövér György vaskos, helyi társadalom- és politikatörténeti, antropológiai kontextust és a nemzetközi kitekintést sem mellőző nagymonográfiájából, A tiszaeszlári drámából sem tudjuk meg ezt. Sok minden mást igen. A könyvet az Osiris adta ki.

Az igen termékeny esztéta tanulmánygyűjteményében önmagát egy helyütt a műtárgypiaci szereplőkkel szemben "jóindulatú szerzőként" aposztrofálja - ez a megértés vagy elfogadás (elfogultság?) pedig abból fakad, hogy korábbi írásai és könyvei leginkább a (magyar) műgyűjtőkre és gyűjteményekre fókuszáltak. Így nem csoda, hogy a kultúra és a magántőke, a közgyűjtemény és a magángyűjtő viszonyrendszerét körbejáró, az utóbbi öt évben publikált tanulmányainak és előadásainak újraszerkesztéséből összeállított, "leegyszerűsítő ítéletek helyett árnyaltan, több szempont felől közelítő" könyve elsősorban helyzetleírásként értelmezhető, amelyben szinte alig találunk a szerző által kárhoztatott jelenséget.

A metróban láttam meg, bőrgatyában olyan volt, mint Ryan Idol vagy Ken Ryker, vagy egy kitömött ágyékú popsztár. Nem tudtam nem továbbgondolni a testét egyre beljebb, beljebb, a bőr alá egészen." Az Anti-Pygmalion első sorai már felvillantják azt a tekintetet, amellyel a kötet beszélője a világot nézi - és mindenhol becserkészendő férfitesteket lát.