Ha már feltették a kérdést, akkor meg is válaszolom: Vay Sándor, született Vay Sarolta grófnő 1859-ben látta meg a napvilágot. A ma Dabashoz tartozó Gyónon nőtt fel, nagy múltú arisztokrata család sarjaként. Apja Vay László, József főherceg koronaőre, anyja Beniczky Sarolta. Vay tehát nőnek született, de fiúként nevelkedett, sőt a passzív ige helyett írjuk nyugodtan így: apja szándékosan fiúnak nevelte. (Későbbi öccsét pedig, talán, hogy helyreálljon a kizökkent egyensúly, lánynak nevelte Vay László.) Felnőttként az író-újságíró Vay úgy élt és viselkedett, ahogy dzsentri férfiak szoktak volt létezni a századvégi Magyarországon. Aki szeretne többet megtudni Vay Sándor/Sarolta biográfiájáról és az eset orvostörténeti kontextusáról, az olvassa el mindenképpen Borgos Anna fontos tanulmányát (Vay Sándor/Sarolta: Egy konvencionális nemiszerep-áthágó a múlt századfordulón - Holmi, 2007. február), de nyugodtan nekikezdhet Rakovszky regényének is. Abból is érteni fog mindent - legalábbis az érthetőt.
A VS regénytörténete 1889. november 1-jén egy börtönnapló zaklatott bejegyzésével indul, majd a rövid szövegek hamarosan meghosszabbodnak, az elbeszélő pedig lehiggadó mondataival fokozatosan körbetapogatja pillanatnyi világa adott és meglehetősen zárt határait. VS megír két verset is -a "rímekkel és a szótagokkal való bíbelődés enyhített valamelyest a kiszolgáltatottság kínján". A verseket ráadásul folyamatosan lábjegyzetekkel látja el, pontosít, magyaráz, körülír, akárcsak egy Nabokov-regényfigura, vagy hogy egy hasonló monogramot is idézzünk, WS, azaz Weöres Sándor Psychéje is eszünkbe juthat. Mintha ezekkel a megnyilvánulásokkal szabadulást nyerhetne fogságából. Ide is igaz az, amit Márton László ír a második Rakovszky-regényről, A hullócsillag évéről: "Úgy vettem észre, hogy Rakovszky Zsuzsa a szülés, születés folyamatát utánozza. Az első fejezetek szűk, zárt térből haladnak tágabb, nyitottabb térségek felé, méghozzá nem folyamatosan, hanem mozzanatosan, megrázkódtatások által."
Rakovszky Zsuzsa a Vay Sándor/Sarolta-történet archimedesi pontját tette meg kezdő pillanatnak. A klagenfurti vizsgálati fogságban, ahová egy rosszul kivitelezett, 800 forintos csalás következtében jutott, fény derül valódi nemére. Az a társadalmi és mentális illúzió, amelyet majdnem harminc éven keresztül evidenciaként élt meg, nem tartható fenn tovább. Ebben a drámai helyzetben nemcsak a kíváncsi és értetlen külvilág döbben rá VS valódi nemére, hanem magának is értelmeznie kell a helyzetét, élettörténete eddigi fejezeteit és jövőbeli lehetőségeit egyaránt: VS versus VS. Az orvosi vizsgálat után a találkozást a benne lakó másikkal így írja le: "Nem tudok többé verset írni! Az a személy, aki a verseimet írta, nincs többé - meghalt, kiszenvedett ama pokoli némber hóhérkezei között!" VS különleges helyzetét egy idő után nem a jogtudomány, hanem az ekkortájt robbanásszerűen felértékelődő klinikai orvostudomány kezdi el vizsgálni. Nem a 800 forintos szélhámosság és a házassági, sőt családalapítási szándék lesz az izgalmas, hanem VS nembelisége, és az erre adható orvosi magyarázatok, esetleírások.
Ezen a ponton a VS nézőpontot vált: a címszereplő megnyilatkozásait kiegészítik a kurzívval szedett orvosi feljegyzések. Dr. Birnbacher első jelentését a legelső találkozásról az 56. oldalon olvashatjuk, közvetlenül azután, hogy VS is dokumentálta a saját szemszögéből ezt a leginkább kölcsönös méregetéssel eltelő, puhatolózó beszélgetést. Az egyes szám első személyű, intenzív én-elbeszélés eddig is a Rakovszky-írásművészet egyik legnagyobb erőssége volt - nemcsak az epikáé, hanem a líráé is -, és nincs ez másként az új regény esetében sem. A Rakovszky-mondat az emberi arcok mélyébe pillant, az utolsó még kimondott, kimondható szavakat rögzíti; és az érzéki valóságok közvetlen közelébe férkőzik. Nincs valóság, csak valóságok vannak. Az orvosdoktor és VS nagy vitája úgyis összefoglalható, hogy a test igazsága vs. a lélek igazsága. VS így fakad ki egyszer: "Maguk csak a húst és a csontot látják, csak azt, ami tapintható és mérhető... de a belső, lélek szerinti igazságról nem tudnak semmit!" Azáltal, hogy több én-elbeszélést olvashatunk ugyanarról az eseményről, nemcsak a narrátort ismerjük meg jobban, hanem a mindenkori másikat, a passzív elbeszélt alakot is.
Az elbeszélés újabb szintje a 83. oldalon kezdődik. Ez a voltaképpeni - 200 oldalas - betétregény VS önéletrajza, amelyet Birnbacher tanácsára kezd el írni. Ez a történet szó szerint a születésétől tart egészen a klagenfurti fogdáig. A kiváló stílusimitációval megírt (Rakovszkynak itt azt is figyelembe kellett vennie, hogy a valódi VS a korszak jellegzetes tárcistája volt, tehát epikai nyelve is ebből a stílusvilágból létesül) biográfiából megismerjük VS - fikcionált? - ikertestvérét, akinek elvesztése után fekete űr maradt, állandó hiány; különc édesapját, vele együtt a 49 utáni dezillúziót, a meghatározó nevelőt, K. (Kászonyi) Dánielt, a bentlakásos intézetet és így tovább: az első íráskezdeményeket, a nagy szerelmet és az álpap előtti házasságot Eszéki Emma Nyíregyházáról megszöktetett színésznővel. A végzetes, utolsó szerelemről, a második feleségről, aki gyereket szeretett volna Sanyitól, Engelhardt Mariról, akinek nem éppen örömapja jelentette fel VS-t, azonban nem esik már szó. Ennek a történetnek első olvasója és értelmezője Birnbacher doktor, aki persze nem annyira élettörténetet, mint inkább kórtörténetet lát a szövegben.
És hogy mit lát az olvasó Rakovszky új regényében? Elsősorban egy olyan ember önarcképét, aki egész életében a lehetséges és a lehetetlen között húzódó ingatag határon mozgott, és aki biztonságos otthonra az amúgy elviselhetetlen szerelmi vágyban, a képlékeny fikcióban és az oltalmat nyújtó, férfit és nőt egyaránt magába rejtő VS monogramban lelt.
Magvető, 2011, 400 oldal, 3490 Ft
