Az örök vita - José Saramago: Káin

  • Bán Zoltán András
  • 2011. június 2.

Könyv

Talán úgy lett volna logikus (és Saramagóról írott nekrológomban - MaNcs, 2010. június 24. - magam is felültem ennek), hogy Az elefánt vándorútja legyen a portugál Nobel-díjas utolsó regénye, ez az emberiség szörnyű botlásait, gonoszságát és megátalkodott, még az állatokat sem kímélő rosszaságát némi megbocsátó, a reménytelen eseteknek kijáró keserű mosollyal nyugtázó bölcs szatírjáték. De nem. José Saramago még nyolcvanhét évesen (!) sem fogta be pörös száját, portugálul 2009-ben megjelent regénye lett a végső üzenete, újabb vádakkal a Biblia, a katolicizmus és egyáltalán az Isten nevét gonosz célokkal szájukra vevők ellen. A botrány - bár nem érte el a Jézus Krisztus Evangéliuma 1991-es megjelenésekori habzó szájú szintet - ezúttal sem maradt el, hiszen Saramago egy rövid, de annál velősebb regénykében utoljára még jól odapörkölt azoknak, akiket egész életében utált és megvetett, az álszenteknek, az Isten nevében hullahegyeket emelőknek. De nem is annyira nekik, hanem egész egyszerűen Istennek, aki sokak szerint ugyebár a történelem ura. Ugyanakkor persze Káint se kíméli a regény.

Talán úgy lett volna logikus (és Saramagóról írott nekrológomban - MaNcs, 2010. június 24. - magam is felültem ennek), hogy Az elefánt vándorútja legyen a portugál Nobel-díjas utolsó regénye, ez az emberiség szörnyű botlásait, gonoszságát és megátalkodott, még az állatokat sem kímélő rosszaságát némi megbocsátó, a reménytelen eseteknek kijáró keserű mosollyal nyugtázó bölcs szatírjáték. De nem. José Saramago még nyolcvanhét évesen (!) sem fogta be pörös száját, portugálul 2009-ben megjelent regénye lett a végső üzenete, újabb vádakkal a Biblia, a katolicizmus és egyáltalán az Isten nevét gonosz célokkal szájukra vevők ellen. A botrány - bár nem érte el a Jézus Krisztus Evangéliuma 1991-es megjelenésekori habzó szájú szintet - ezúttal sem maradt el, hiszen Saramago egy rövid, de annál velősebb regénykében utoljára még jól odapörkölt azoknak, akiket egész életében utált és megvetett, az álszenteknek, az Isten nevében hullahegyeket emelőknek. De nem is annyira nekik, hanem egész egyszerűen Istennek, aki sokak szerint ugyebár a történelem ura. Ugyanakkor persze Káint se kíméli a regény.

Káin mint az Isten ellen lázadó forradalmárok ősapja - régi toposz ez, és elsősorban az európai romantika kedves motívuma. (Nálunk Sütő András írt róla érdekes darabot, és Kemény István pár éves versciklusának is ő a főhőse.) A híres szerzők közül talán Byron volt az első, aki Káin című drámai költeményében (1821) rehabilitálta és Isten ellen vonuló, semmi által nem kötött szabad személyiségnek ábrázolta Ábel gyilkosát, és meggyőződésem, hogy Byron költeményének belső logikája, olykor még jelenetezése is roppantul hatott Saramago elgondolására, de ennek kimutatása sok lapot igényelne. Baudelaire még tovább ment a forradalmi Káin megfestésében: "Kain faja, törj az egekbe, / és döntsd le Isten trónusát!" (Szabó Lőrinc fordítása). Ha nem tévedek, ez a romantika végső és legvadabb különvéleménye a Káin ügydarab tárgyában.

Saramago is szenvedélyes, de ennél ironikusabb művész. Nála Káin nem feltétlenül forradalmár, inkább amolyan kellemetlenkedő értelmiségi, izgága, kérdező lény, akit nem könnyű laposan semmitmondó válaszokkal kielégíteni. A sorsdöntő gyilkosságnál kerül szembe először Istennel (akit persze többek közt a Teremtés jelenetében már amúgy is kissé korlátolt, a köldök megteremtéséről például nagyvonalúan megfeledkező, ám erősen zsarnoki hajlamú mesterembernek ábrázolt az elbeszélő), és megint a kérdések miatt. (Nagyon lényeges, hogy Byron műve is Káin kérdésével zárul: But with me? - "De velem mi lesz?", és ebben - Goethe kortársi recenziója szerint - "minden benne van, amit vallásról és erkölcsről el lehet mondani e földön".) Az első és legfontosabb kérdés természetesen ez: ha Isten mindenható, miért hagyta, hogy Káin megölje Ábelt, hiszen megakadályozhatta volna? És Isten válasza, miszerint csak próbára akarta tenni, nem elégítheti ki. És jön a következő kérdés: "Mégis mi vezet abban, hogy próbára teszed azt, akit te magad alkottál?", amire az úr (Saramago kisbetűvel írja, ahogy az összes tulajdonnevet is) csak a lapos választ adhatja: mert ő az ura mindennek. Ez már sok Káinnak, és megteszi a döntő vallomást: "azért öltem meg ábelt, mert téged nem ölhettelek meg, de így olyan, mintha megöltelek volna", és várja az úr kezéből a büntetést, a halált. De isten még ennél is ravaszabb (gonoszabb?), és Káin legnagyobb meglepetésére a büntetés helyett egyenesen frigyet köt vele; megbélyegzi ugyan a híres Káin-bélyeggel, ám egyben kijelenti: "ez megbélyegzettséged jele, de a jele annak is, hogy egész életedben a védelmem és felügyeletem alatt állsz, felügyelem a lépteidet, akármerre jársz..."

És elindul - az elbeszélő szerint - a "máig tartó vita" Káin és az Úr között, amelynek során az Isten megengedi, hogy Káin végigmenjen a Biblia első könyveiből jól ismert történeteken - roppant szellemes apokrif bibliai irat keletkezik így. Saramago most is a rá jellemző fantasztikus realizmussal dolgozik, így nem zavarja, hogy Káin olyan történetekben is megfordul (Bábel tornyának építése, Mózes és Józsué cselekedetei, Ábrahám áldozata, Jób szenvedéstörténete, Noé bárkájának építése stb.), ahol a bevett bibliai könyvek szerint nem jelenhetne meg, és gond nélkül jár át az egyik idősíkból a másikba, a múltból a jövőbe, és viszsza, de az elbeszélő parádés vágással oldja meg a narratív dilemmát, miszerint Káin nem a jövőbe jutott, hanem "a szemléletesség kedvéért jobb volna, ha ezt egy másik jelennek neveznénk, mert a föld ugyanaz, csak a jelen idő változik rajta, vannak múltba tűnt jelen idők, és lesznek eljövendő jelen idők, ez végtelenül egyszerű, mindenki megérti". Miként a regényben ábrázolt Káin logikája szerint az is teljesen érthető, hogy nem akarja megmenteni a Noé bárkájában túlélésre és új isteni szövetségkötésre szánt emberiséget, éppen ellenkezőleg: Noé családját megöli, míg végül a pátriárkát rábeszéli az öngyilkosságra. A vízözön - és a kötet - végén az úr legnagyobb meglepetésére egyedül Káin jön elő a bárkából, és hiába kérdi tőle a jóisten, hol az új emberiség, és hát kivel fog ő akkor új frigyet kötni, Káin brutálisan felel: "volt egy, és nem lesz másik, senkinek nem fog hiányozni". De ez azért mégsem ilyen egyszerű. Mert szócsatájuk tovább folytatódik ("Az emberek történelme az istennel való csatározásuk történelme, mert ő sem ért minket, és mi is képtelenek vagyunk megérteni őt"), bár a két veszekedő hangja már nem hatol el a regény teréig, "s bizonyosan csak annyi tudható, hogy vitájuk nem ért véget és még mindig tart. A történetnek itt vége szakad, mert immár nincsen több elbeszélnivalónk."

Mindezt és még sok idevágó anyagot már számtalan teológiai-filozófiai értekezésben taglaltak, e téren Saramago nemigen hozhat újdonságot. De lenyűgöző az elegancia és mértéktartás, a szellemi sziporkázás, ahogy a nehéz témát és gondolati anyagot szinte odavarázsolja az olvasó elé. Saramago vérbeli elbeszélő, az egyik utolsó nagy mesemondó az európai irodalomban. Nyelvtudás híján nem vállalkozhatom a fordítás szakszerű értékelésére, de annyi evidens, hogy a magyar szöveg a legbonyolultabb körmondatokban is tökéletesen természetes, mesterien kiegyenlített, a fordító, Pál Ferenc virtuózan váltogatja a stiláris regisztereket, és sosem fárad ebbe bele.

Fordította: Pál Ferenc. Európa, 2011, 159 oldal, 2800 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.

Presztízskérdés

A magyar kormányzat hosszú ideje azt kommunikálja, hogy csökkent a szegénység Magyarországon, az MCC-s Sebestyén Géza pedig odáig jutott, hogy idén februárban bejelentette a szegénység eltűnését is. A kormány helyzetértékelése eddig is vitatható volt, és a KSH szegénységi adatai körül felfedezett furcsaságok tovább bonyolítják ezt az így is zavaros ügyet.

„Lövésük sincs róla”

Magyarországon nem az illegális kábítószerek okozzák a legnagyobb problémát a fiatalok körében. A hazai 16 évesek élen járnak az alkohol, a cigaretta és e-cigaretta kipróbálásában, és kilátástalannak érzett helyzetük miatt sokan a serkentők felé fordulnak.