Könyv

Nehéz olyan műalkotásokról beszélni, amelyek előállítási folyamatáról csak elvont és általános elképzeléseink vannak. Hiszen a műalkotások kvalitását nagyban befolyásolja létrejöttük technikája. Kováts Borbála fénymásoló segítségével alkotta meg itt látható munkáit. A fénymásolóról én mint író eddig csak annyit tudtam, hogy amikor sürgető szükségem van rá, akkor többnyire bedöglik. Ezért mindmáig gyűlöltem a fénymásolót. Kováts Borbála azonban elárulta írásban, katalógusához fűzött magyarázatként, és azután szóban is, kérésemre, hogy miként használja ő. Arra kényszerít tehát, hogy megváltoztassam véleményemet a fénymásolóról, mert nem tagadhatom, hogy segítségével nekem tetsző műtárgyakat hozott létre. Mivel technikai fantáziám fogyatékos, csak azt érték el nálam a magyarázatok, hogy a képek szemlélése közben megsejtem, miként kerül termékeny kapcsolatba a gép a művészi képzelőerővel.

Berlinben december 6-án rendezték meg az Európai Filmdíj tizedik kitüntetésosztogató ceremóniáját. Az Európai Filmakadémia (EFA) tagjainak négynapos ülésezése torkollik ilyenkor mindig ünneplésbe.

Mondom a Bélának, a Double Oscar nem jött be aztán se (ő az angol St. Leger napján, jövőjét látva, ezt a lovat is játszotta, vesztére) az ayri sprintben, de hogy a Schindler! Na, ez volt. Ellenben a két St. Leger mellett sokkal nagyobb ügyek történtek Párizsban. Előtörténettel. Mesélem Gy.-nak, ez egy irodalmi történet. Ezt el is felejtjük. Amikor ott tartok a mesében, hogy az André Fabre francia mesteridomártól idézi az újság: "Nem értek egyet Peslier-vel", az ő zsokéja volt épp, "Cash (Asmussen) nem követett el semmi olyan szörnyűt, mikor lovunkat beszorította a korláthoz; ez lovak egymás elleni harca és zsokéké". Azt mondja, mondom, Gy.: "De rémes tényleg ez az egész irodalom!" Röviden:

"A katonazene olyan vidáman, tüzesen pattog, és úgy szeretnék élni." A Három nővérben nyilatkozik így Olga, és én - a katonazenét tekintve - teljesen egyetértek vele. Ahogy New Orleansban az amerikai polgárháború indulóitól, a hozzánk közelibb Balkánon a török janicsárzenekaroktól eredeztethető a brass-gyökér, az én kedvenc rágcsálnivalóm.

Az állam közvetlen és közvetett formában támogatja a filmkultúrát, és közkézben tartja a szocialista évtizedekben készült filmeket - mondja majd ki többek között a legtöbb érintett által régóta hiányolt filmtörvény. Már ha eljut odáig, hogy el is fogadják.

A "Kid" aztán átmegy lóba is innen-onnt, de nem kétely, hogy más eredetei is vannak (tehát), nem a lónál kezdődik. (Billy the... és stb.) Ahogy Indiana Jones etc., lovak is vannak, nem tudom, miért kellett egy könyvből ("azóta megírtam jobban") kimaradnia 14 francia futam lómennyiségének, mert pl. valaki (ahogy én se nagyon olvasok, élet rövid) nem akar spec. olvasni, cidri eleganc a lelke, hogy ő nem él már soka, és inkább zsolozsmázik, akkor sokkal gyönyörűbb a prosa textusnál, hogy My Pimlico, Xxavery, Valerij Bruno, Ciastushka, Si Si Malti, Pardutzi, Glamour Alaine, Fustrato; vagy hogy David Ashforth még egyszer megismételte a telefontippadó bravúrját, amikor is félrehallotta őt a páciens, és így nyert: Finito helyett Benitót hallott. Vagy én mindig visítok némán, ha látom a legszármazástant: vala Nijinsky (nekem könyvről már a ló jut eszembe, a táncos végképp nem), lett Ninisky, lett kanca Nanaska. Vagy amit még jól csinálnak az angolok: egyszer nagyon kellett a pénz, ment egy Lumumba Day. Tudat alatt nekem nem Beloiannisz vagy Che jutott az eszembe, hanem egy 1991-es őszi linfgieldi (Főmedvém szerint fingfieldi) nap, mikor is 4 évesen még bár, de ment a Lumumba Day. Ha visszaváltoztatták volna Columbusra (bár nekem a Lumumba tényleg le van...), biztos elmarad a pszichés hatás. Nálunk egy Trilby nevű lovat is biztos NATOCSKÁ-ra változtatnának?

Ahhoz képest, amekkora viharban látszott megszületni a fővárosi artmozik új támogatási rendje egy évvel ezelőtt (MaNcs, 1996. nov. 7.), mintha minden maradt volna a régiben. De a látszat csal, legalábbis egy kicsit.

Persze, hogy lesz. Naná, majd jól nem lesz, miközben hat kis árva várva várja, meg a hat kis árva kis mamája. Isten, aki nemcsak a meteorológiai intézetben van otthon, de minden európai filmkuratóriumban is, nem engedné, hogy a végén a kis férgek ne tocskolhassanak kedvükre abban a ronda, hideg, nyálas vacakban. A moziban különben is már-már előírásnak számít a happy end, példaképünknek, Steven Spielbergnek állítólag (biztosat az tud, aki látta a Schindler listáját) még a holocaustból is sikerült; illő tehát, hogy Európa se maradjon le mögötte.

Alig egy hónapja látható a Fővárosi Nagycirkuszban a Cirkuszi boszorkányságok című produkció, de már most is gyakran előfordul, hogy a fellépők és a személyzet száma meghaladja a többnyire iskolás- és nyugdíjascsoport formában megjelenő közönségét. Mégsem az a legnagyobb tragédia, hogy január elejéig nem lesz műsorváltozás, sokkal komolyabb gond, hogy az előadást Csongrádi Kata haknijába illesztették.

Csak a legvadabb kultúrantropológus merne bárminő következtetést levonni abból, s ilymódon szimbolikusan értelmezni azt, hogy vajon miért éppen november harmadika lett a magyar tudomány napja. Tehát hogy miért éppen a halottak napja után kerítettek sort az ünnepségre, amelyen Horn Gyula elmondta: most dől el az ország jövője. A kormányzat e napon a magyar tudományban vélte felfedezni a sikerágazatot, mely ily módon egy szintre került a makrogazdasági mutatókkal és a stabil demokratikus renddel (éppen a metészesekkel való baszakodás ideje alatt). Ezek azok a dolgok, amelyekre büszkék lehetünk, habár elismerődött, több fizu járna a tudósoknak, és nem helyes, ha minden második végzett matematikus Ny-Eu.-ban köt ki. A tudomány ugyan anyagilag nincs megbecsülve, de különben nagyon is; és a tudományos dolgozók bizton megértik, már csak szellemi kapacitásaik miatt is, hogy ki kell tartani.

1997. szeptember 17-én Londonban, a filmezésen már túl, a fordítás végén még innen, déli 13 óra körül abbahagytam a munkát, le is mentem.

Azt hiszem, az ország legfurcsább iskolai tantárgyára futottam rá. Jó, lehet, hogy a kulturális antropológia szakon tanítanak valami ehhez hasonlót, de vélhetően más szándékkal.

Szinte lehetetlen elmagyarázni - gyerekeinknek, magyaroknak, egyáltalán, akárkinek -, mi is az a posztmodernizmus, anélkül, hogy fejet hajtanánk Georges Bataille (1897-1962) francia filozófus élete és munkássága előtt. Másrészt viszont, legalábbis Nyugaton, ahol Barthes, Baudrillard, Deleuze, Derrida, Foucault stb. láthatóan átvette azt az uralkodó pozíciót, melyet a 60-as és 70-es években az egzisztencializmus és a marxizmus töltött be, akár szükségtelennek is tűnhet megemlékezni Bataille-ról száz évvel azután, hogy a dél-franciaországi Auvergne hegyvidékén megszületett. Pourquoi?

A La Fura dels Bausért utazni kell, és nem is keveset. Zágrábba, Grazba régebben jutottak el, két éve Münchenben már viszonylagos testközelben voltak. Tavaly Berlinben, idén, örvendetesen szűkült a kör, Prágában léptek fel három napig. Egyelőre, sajnos, csak remélhető, hogy a mostanság kiteljesedő "fizikai színház"-divat ürügyén mondjuk a PeCsában is legyalulják az agyakat. Előadásaikra a totális és végletes megoldások jellemzők, a játéktérre terelt nézők számára minden egyes show-juk felér egy tudati Endlösunggal.