MaNcs, IX. évf. 45. szám, (1997.11.06.) (1997-11-06)
Olaszországi csavargás októberben: csak e cikk megírása szempontjából szükséges mértékben részletezem gyönyöreit, hogy ne fájdítsam olvasóim szívét. Nem írok Páduáról, Luccáról, Nápolyról, sem a nápolyi öböl fürdőhelyeiről -sorolhatnám oldalakon át, hogy mi mindent hallgatok el merő emberszeretetből.
Már megint olaj, illetve még mindig, újra és újra, hol régi, hol új ismerősökkel, cégekkel, fb- és it-tagokkal - olyan ez, mint egy véget nem érő tévés szappan-rémálom. A hatalom olyan olajozottan működik, hogy egy árva homokszem sem kerülhet a sok megkent szereplő közé. Borulni pláne nem borulhat egy ekkora baráti bili, amit tág értelemben "kormányzatnak" nevezünk, legfeljebb időnként közbejön egy kis médiarumli, kis nyomozás, vámeljárás, csempészés, vámtartozás, okirat-hamisítás, adósíbolás, leszámolás, ilyenek; az vesse rájuk az első olajvezetéket, aki nem akart mindig is hto-val visszaélni és sok pénzt csinálni. Ha az ember elég ügyesen él vissza, akkor kisebb a valószínűsége annak, hogy rajtakapják, mint annak, hogy egy kanadai fogadáson az emberrel barátságosan kezet ráz egy volt gettóparancsnok, vagy hogy az ember brüsszeli házában megtalálják a néhai családját.
Platina orrnyálkahártyára gyűjtök, gyömöszölöm a lét a cserépkrokodilba, amit Balatonarácson vettem egy szabadidő-shopban még a nyáron. Ilyen viccesre van véve a figura, magából kivetkőzőfélben lévő gyík frivolan visszanéz a válla fölött, közben teli szájjal nevet, már amennyire ez az aligátorszabásúaknál lehetséges, a tetején meg van egy nyílás, amin bele lehet dobni a pénzt, de az igazi truváj, hogy alul kerek lyukban végződik, ilyeténképpen ha megtelik, nem kell (ó barbarizmó) földhöz vágni, hogy kinyerjük belőle az összegyűjtött javakat, hanem elég kipattintani a gumiajtót, és máris számolatlanul hullik alá a pénz.
Az utóbbi hetekben a magyar közvéleményt a parlament elé kerülő új büntető-eljárási törvénnyel is riogatják. Nem elég, hogy a bűnöző bandák leszámolásainak most már a "civilek" is áldozatul esnek, jön az óvadék meg a vádalku. És jönnek a tanúkat keresztkérdéseikkel sarokba szorító gátlástalan ügyvédek, a tárgyalóteremből a felmentő ítélet után vigyorral távozó gengszterek. A tucatfilmekből ismert amerikai "igazságszolgáltatásból" ez idáig csak a saját zsebre dolgozó rendőrökről szerezhettünk kézzelfogható élményeket, de úgy tűnik, ez nem elég, a vadnyugati bűnözés nem tűri a diszharmóniát, saját képére gyúrja a jogot is.
A helyzet az, hogy Laczkó Mihály, az MLSZ elnöke egy "hároméves középtávú terv feladatainak következetes végrehajtásán" fáradozik, és lássuk be, hogy középtávú tervvégrehajtás közben senki nem szereti, ha cseszegetik. Egyébként fordítva se jó.
Helyesen tette-e a rendőrség, hogy feloszlatta a Metész hétfői budapesti tüntetését - amelyen földműves elvétve, ha akadt -, és nem engedte meg azt, hogy néhány tucat szélsőjobboldali, első reflexből zsidózó bajkeverő hülyeségeket kiabálhasson a főváros forgalmas részein, továbbá, hogy előállította Zacseket, a hangyászt, Pongráczot meg további két tucat személyt?
Hongkongból indult, mégpedig robbanásszerűen, majd átterjedt New Yorkra; Magyarországra pedig, ahogy régen mondták, szépen begyűrűzött a nemzetközi pénzügyi válság: a fekete hét alatt több mint tíz százalékkal estek a részvényárak a Budapesti Értéktőzsdén. Interjúalanyunktól, aki két éve a magyar Tőzsdetanács elnöke, civilben meg a Magyar Hitelbankból alakult ABN-Amro Bank elnök-vezérigazgatója, leginkább azt próbáltuk megtudni, hogy a sajátos magyar gazdasági és bankhelyzet hogyan viszonyult a tőzsdekrachhoz.
Hangok, képek a LigetbenA Berlinben élő svájci Silvia Reichwein polaroid fotói, a szintén Berlinből érkezett ír Paul Mooney festményei, valamint a Svájcban élő brit Stephen Athanas nagybőgőre és elektronikára komponált installációja látható november 21-ig a Liget Galériában. Képünk a Pro Helvetia által támogatott kiállítás megnyitóján készült, a hangszer Athanas kezében.
A múlt héten kisebb földrengés rázta meg a világ tőzsdéit, az elmúlt évszázadok tőzsdei történetéből jól ismert pénzügyi-gazdasági, illetve szociálpszichológiai hatásokat produkálva. Mindez jó okot szolgáltat arra, hogy a jövőbe vetett hitünket is újraértékeljük.
A Legfőbb Ügyészségen folytatódik a Kalasnyikov-ügy, miután az országgyűlés illetékes testülete befejezte a munkáját - mi több, kormánypárti és ellenzéki képviselők ugyanazokra a következtetésekre jutottak. A fegyverszállítási botrány kapcsán két kérdést kellett tisztáznia a testületnek. 1. Mi történt a horvátok egymillió dollárjával Magyarországon? (Eltűnt.) 2. A horvát állam áll-e a néhány hónapja ismét felemlegetett követelés hátterében? (Nem.)
A betegek jogainak védelme, esélyegyenlőség, emberközpontúság: ezek az alapelvei az egészségügyi törvény parlament elé került tervezetének. A javaslat 25 éves szabályozást vált majd fel: a legnagyobb elvi különbség a régi és az új törvény között az, hogy a beteg maga dönthet a gyógykezelését érintő kérdésekben, mivel joga van megkapnia az ehhez szükséges információkat.
A dr. Funk Sándor elleni eljárásban (lásd: Fogyasztóvédelem, MaNcs, 1997. október 30.) a tanúvallomások számával csak a kérdőjelek szaporodnak. Azt, hogy mindenki kiemelt fontosságúként kezeli az ügyet, az is jelzi, hogy a múlt héten Berta Attila, a főváros rendőrfőkapitánya vállalkozott arra, hogy összezavarja a közvéleményt. Terve, a drogkérdésben kevéssé járatos újságírókkal megtámogatva, majdnem sikerült.
Kína gazdasági fejlődése túl gyorsnak, technológiai igénye túl nagynak bizonyult ahhoz, hogy Washington továbbra is a partvonalról nézze a megrendeléseket lekaszáló nyugat-európai és japán cégek "aratását". A kínai elnök szemében olyan őszi Mikulás járt október végén Washingtonban, aki, ahelyett hogy hozott volna ajándékot (politikai engedményeket), gazdagon megrakott puttonnyal távozott a helyszínről.
A Szovjetunió és Japán között, ha valaki nem tudná, a II. világháború még mindig nem ért véget, a szibériai cserjésekben úgyszólván hetente bukkannak elő ottfelejtett különítmények, ritkás ősz szakállú parancsnokuk tört oroszsággal érdeklődik a volokalamszki országút holléte felől, míg a tokiói kettes számú főpostán nemrég sikerült nyakon csípni egy KGB-ügynököt, aki családostul érkezett média-ösztöndíjasnak adta ki magát, ezzel szemben órákig fotózgatta a postapalota fűtési rendszerének tervvázlatát, majd faxot kísérelt meg feladni Tolbuhin marsallnak.
Megkezdődött a vadászidény Szerbiában és Crna Gorában. Előbb bőrfejűek agyonvertek egy tizenhárom éves cigány gyereket Belgrádban, majd ugyanott fejbe lőtték Zoran Todorovic Kundakot, a nemzet szeme fényét. A hajtók ezután lehúzódtak Crna Gorába: az ottani elnökválasztások után szervezetten járják a városkákat, és egy a kettőhöz, hogy valaki agyon lesz lőve.
1997. szeptember 17-én Londonban, a filmezésen már túl, a fordítás végén még innen, déli 13 óra körül abbahagytam a munkát, le is mentem.
Színházbotrány volt, van s lesz Kecskeméten. Tavasszal vérre menő csatát vívott az önkormányzat, a teátrum és az utcán tüntető közönség. A célkeresztben az ország legfiatalabb színidirektora állt, de nem tudták a fejét venni. Bal József bírta a megpróbáltatásokat. És mit hoz a jövő? Ami biztos, már kiírták a színház-igazgatói pályázatot Kecskeméten. Ki is ez a sokat támadott ember, honnan jött, hová tart? Közlekedésgép-gyártó szakközépiskolában érettségizett, Major-Székely-Zsámbéki színészosztályában diplomázott.
424 - Mozdonyopera címmel tizenhárom év után új albumot készített az LGT. "Ez az anyag belénk szorult", mesélte róla Presser Gábor, de előkerültek a régiek, a Nyugati pályaudvar, Amerika, sőt még Thomas Mann is.
"Olyan hideg volt, hogy a csula megfagyott a levegőben" -mesélte volna később Géza bácsi, öreg mesterünk, ha eljön velünk a rácalmási kőgátakra süllőzni. Géza bácsi azonban egyrészt olyan büdös, hogy senki sem engedné beülni az autójába, másrészt pár hete úgy berúgott, hogy arcra esett a bringájáról, és még mindig csak makogni tud, és plasztikai rehabilitációra jár. Szóval Géza bácsi nem jött el, kapás viszont annál több volt.
A londoni Heathrow vidéki vasútállomásnak tűnik a leixlipi Fab-10 félvezetőgyár után, pedig odafelé még lenyűgözött a repülőtér futurisztikus, holdbázisszerű labirintusa. Az Intel több tucat újságírót hívott meg szerte Európából, hogy írországi gyárában élőben is szemügyre vehessék a hirdetései főszerepében a szilíciumlapkát felváltó szkafandereseket, amint robotszerű mozdulatokkal, egy katasztrófaelhárító kommandó elszántságával tevékenykednek a steril narancssárga fényben úszó gyártósorok előtt.
Sokan úgy gondolják, hogy semmi baja nem lett volna az emberiségnek a nőkkel, főleg az üzletasszonyokkal, és a nők sem tartanának az ezredvégre az idegösszeomlás szélén, ha valaki idejében betereli egy célgömbbe Simon de Beauvoir-t a nadrágfilozófiájával meg Coco Chanelt az angyalian könnyednek álcázott, amazongerilloid divatjával együtt. Bármennyire is egyszerűnek tűnik valakinek kívülről ez a téma, azt azért be kell látni, hogy ezeknek a kreatív nőknek semmi közük ahhoz, hogy egy nő számára a kilencvenes évek végén Budapesten lelkileg az üzleti léttel azonosulni minimum skizó.
