(Köz-játék)
Ahogy öregszem, egyre többet öntözöm a növényeinket. Túl sokat sem szabad. Az a haláluk (lehet). Nyilván: nekem is a halálom lenne az. (Amikor már annyira öreg és beteg vagyok, hogy túl-túl-túl sokat öntözöm a növényeinket.)
A növények létezése nekem öröm, nekik (a létezésük): a létezésük.
A növényekkel az így a szerves és érdekes, hogy például mikor ezt mondom, eszembe jut egy költő barátom. (Akit én úgy nevezek, hogy "az abszolút költő". Nem hinném, hogy túlértékelem őt.) Ez a barátom mondana ilyet: mint én az előbb.
(Hogy a növények létezése, nekik: a létezésük.)
A vonat ablakából kinézve: mennyi növény. (Aljnövényzet.) Mint aki azt mondja itt: mennyi zárójel. (Az írás aljnövényzete.) Attól azonban, hogy én, ha a töltés mellett botorkálnék (ebben az aljnövényzetben), azok a növények: mind-mind külön létezők, élőlények.
Az is természetes, hogy a gazdálkodó számára a növény: haszontermény. Ha jól mondom. Amiképpen a vágóhidakra sem gondolunk, miko húst eszünk.
Fordítva: ha művész-jóbarátod kiállítására el-ígérkeztél, de első nap (vártak!) nem találod meg a bejáratot, bolyongsz így egy órát, legközelebb meg (esőnap!) dupla adag hagymát raksz a grenadír marsodba, és a kiállítási (eső)napon végig fosol... Tudhatod: ne járj te csak sehova. De ezzel már megelőlegeztük végkövetkeztetésünket.
Vagy: amikor valamin dolgozol, a szívedet adod bele, és talán nem tévedsz, rendesen elvégezted a munkád, arra számíthatsz: majd jön valaki és jól levágja? Civakodás lesz a dolog körül?
Netán: azt hiszed, az "élet" nevű növényt te mindig gondosan öntözöd, de közben - ezt a levezetést hagyjuk most: hogyan is - egyre mások érdekeibe taposol?
(Még rosszabb az aljnövényzet-sűrűség, mikor azt kell érezned, a te érdekeidbe taposnak!)
A beszélgetések, a váratlanul feltűnő beszélgetők, netán lelkesedők: növényöntözők? Te volnál akkor a növény. (Na nézzük ezt.) Igen, de: olyan sókat, tápanyagokat tesznek a vízbe (beszédükbe), melyek elkezdik marni anyagodat.
Ne menj el senkihez szobanövénynek!
József Attila két véglet között mozgott így. Kafka, vegyük ezt, tegyük fel, az egyik végletbe ment el.
Hagyj föl mindennel, add föl, add föl! Így Kafka. József Attila bizonyosabbat szeretett volna, mint a kocka: egy olyan világban, ahol bankó a bombarobbanás s mint fillér száll szét a szilánkja. Nagyon tudott volna bízni abban, aki jól öntözi őt.
Lehet mondani (Kafkával): én ezt és ezt többé: nem. Lehet mondani: nem öntözöm magam többé borral, sörrel, pálinkával. Nem és nem. S akkor igen rideg növény leszek, kihal belőlem az engedékenység, sivárra felmérem a helyzet(em)et, és levonom a következtetéseket.
Bennem valahol J. A. és Kafka is "megvan" ily szempontból. Viszont ezt sem mondhatom: kérlek szépen, ne telefonálj, ha nincs velem gyakorlati elintézendőd, mert az engem túlöntöz, esetleg olyan anyagok vannak az ön öntöző-levedben, melyek nekem károsak éppen. Kimondom. Rémes. Mégis.
Enyhíthetem, durvíthatom; így:
"Valamint" (Örkény-emlékérem!) "épp egy lavórban állok, bokát áztatok (körmöt, tyúkszemet). Ha öntözöl, kifolyik ebből a lavórból a víz (nem ihatom vized!), átázik az alattunk levő plafonja. Törölgethetem a követ stb."
Na, ezt viccel jól elütöttük. (Ja, viccel is lehet öntözni bizonyos növényeket. Például bizonyos írók a közönséget viccekkel öntözik. A közönség virul.)
Sok komoly dolgot elrejtettünk ebbe itten.
Bizonyosabbat, mint a kocka: ha valaki tud valami jobbat annál, mint hogy szabadon úszik, tegye. (Ha bírja.) Aki szabadon úszik, annak a medret hamar szárazzá tehetik, vagy olyan mocskosnak találja a vizet, hogy inkább kikapaszkodik a partra, elkezd növényeken, makkon, gumókon élni. (Ha megy az neki.)
Aki szabadon úszik (szabadfoglalkozású stb.), semmin ne csodálkozzék. Örökké vízben?
Korán megöregedett? A túlöntöztetést választotta? Nehéz, nehéz.
Goethe nevű író mondta: minden -hasonlat. Én úgy látom, távol járok ettől a Goethe nevűtől, mert semmiből nem tudok hasonlatot facsarni. Fentebbi hasonlataim is: kész vicc, mik voltak. Nem tetszenek.
Volt egy Kierkegaard nevű filozófus. Durván szólva ő mondta: vagy-vagy. Vagy megteszek valamit, például, vagy nem. Vagy folytatom, vagy abbahagyom. Én, mivel bizonyosabbat keresek, mint "a kocka", személyem szerint szobanövénynek (kerti növények) vonulok vissza abból a növénykertből, ahol kicsit megelégeltem. Buddhai szellemben átalakulok saját benti növényemmé aztán lássuk, mi lesz a felöntés. Elég szomorú. Hogy csak most jöttem erre rá.
H
Minden írásnak legyen egy szerencsecsillaga. A legbiztosabb, ha ezt nem az égiekre bízzuk (augusztusi éjszakákon annyi csillag van egemen, hogy tényleg azt se tudom, melyik a Szpéró, melyik az Alíz madaram, bőven jut a Samunak, az Éliásnak, a Poszinak stb. is csillag, úgy meg nem érdekes; lófogadásnál is egy-két futamot kell Angliában másfél órás munkákkal kidolgozni - attól még elgyávulhatsz, vagy elszúrhatod a végén -, de a teljes 3 versenyszínhellyel egy délután törődni: hazárdjáték). Az írás csillaga legyen (lásd fentebb) egy elválasztó csillag. És ne a közégbolt testeinek valamelyike. Plusz még: Pascal mondja ezt: minden szobanövénynek az a baja, hogy nem marad meg a szobájában. Hát nem tudom. Nyárra ki lehet állítani őket a kertbe, az udvarra. (Reciprok folyamatok azért vannak.) De ha az ember nem bír kimenni a szobájából, hát vagy háziőrizetet élvez, vagy beteg, vagy stb. Főleg ez utóbbi.
Sajnos magam főleg satöbbi vagyok, mert igaz ugyan, hogy lakásunkból se déli, se északi stb. írtam, irányba nem bírnék kimenni - mégis bírok, ha muszáj. És ha ez, mondjuk, pár nap Eisenstadttal vagy Érsekújvárral megspékelve egy hét múlva következik csak el, egész élvezetes tud lenni a Csarnok, bár bort már nem kérek, "nálam a bor: a nyár". Kérek egy erős filterest. Legalább azt fixre nem szeretem.
Ám ez a Ferenc József híd és Csarnok meg az egész világ imélesítése és beszűkítő kiszélesítése (csak mások kedvéért írtam így) akkor jó csupán, ha enyhe szél fúj (kafkai stílus), süt a nap, élességbe és ködbe is játszanak a hegyek, ha és ha és ha. Tehát annyi a feltétel, hogy megint köz-növény lettél, szobázd meg.
H
(S ha két csillag nekem sok is: "És mégis: telefonozz, rendben, beszélgessünk bármiről, csak irodalomról ne!")
Jó, beszélgetünk, s azt mesélem: a ló. A ló nem "ló", nekem, hanem ama képességeim mozgósítása, hogy (másfél órás tanulmányozás, azonnali rászúrás stb.) révén eltaláljam, mi lesz a jövő - vagy elszúrjam (ott azt) az egészet. Ebben engem az irodalmi nyavalyáim zavarnak, mondtam léhán. Nem léhán mondom viszont, hogy az irodalmiságokkal szembenézni: ez engem azért zavar, mert még csak kétségbe sem ejt. Felesleges nekem örökké reflexívnek lennem. Reflexív - nem "egyenlő Diadalív". Sőt nekem szégyen és gyalázat. Ha ebben panaszkodom (-dni látszom), ugyanabba a gyalázatos alacsonyrendűségbe és másságba zuhanok le, amit felpanaszlok. S hogy akkor még ezt is tovább-panaszoljam: mindennek vége. Ám itt már Kafkát lopom.
(E közjáték után azonban az ő jegyében megy tovább úgyis.)
A lóban nem, dehogy az irodalmi életem zavart. Hanem az életem egésze. Ahogy "nem tudok élni", ahogy "mindig élni és élni akarok", amatőr módon a lóval is (a Hát-Most-Mi-Lesz megmondásával; nem az lesz! és mindent lepusztítok, magam alatt vágom a fát; Odüsszeusznak a kezét kell elsőül lekötözni, ne vágja maga mögött az árbocot; s ha legalább szólna bármi csábdallam; de csak az Odüsszeusz Legenda van, üres mederben, leszögezett hajóval! Kafka). Az életemet kell kiiktatni, plusz valami gépies irodalmi munka (maradjon, majd jön bele lélek). Még mindig - nagy nevetség! - itt tartok.
(2000. 09. 11. de. 11 h 2´29´´)
