Trump egy hatalmas ripacs

  • narancs.hu
  • 2016. október 7.

Könyv

Martin Amist a manhattani bombamerénylet után kerestük fel, hogy Trump és Hillary színészi képességeiről és a pornóipari tapasztalatairól is kérdezzük. Nagy interjú a friss Narancsban.

MN: Az elnökválasztási versenyben kit tart a jobb színésznek?

MA: Egy filmszínész ebben az arénában elvérezne, ide hatalmas színpadi gesztusok kellenek. Machiavelli óta tudjuk, hogy megy ez. Amerikában sokkal nagyobb színészetre van szükség, mint Angliában. Mióta is zajlik az amerikai kampány? Több mint egy éve. Angliában ezt lezavarják 6 hét alatt. Amerikában semmi nem akar véget érni. Ide sokkal színpadiasabb politikusok kellenek. És színpadiasság tekintetében senki sem veri Trumpot, aki valóban színész, egy valóságshow-szereplő. Színésznek azonban tehetségtelen, mindent túlspiláz. Hatalmas ripacs. Obama jó színész, az ő alakítása épp az ellenkező irányba, a visszafogottság irányába hat. Hillary sajnos nem elég jó. Hasznára válna, ha egy markánsabb, jobban beazonosítható figurát hozna. Annál mindenképpen határozottabb szerepre lenne szüksége, mint ami ő valójában.

false

MN: Trump és Hillary beleférne egy vérbő angol bohózatba?

MA: Trump messze túl van a szatíra határain. Jó lenne megcsípni magunkat, és felébredni ebből a groteszk történetből. Látott már ennél őszintétlenebb arcot, mint amilyen Trumpé? Maga a megtestesült őszintétlenség. És szinte kérkedik vele. Hihetetlen, hogy az amerikaiak, akik állítólag olyan fenemód rátermettek és pengék, bedőlnek ennek.

Az interjút Köves Gábor készítette. A teljes interjú a Magyar Narancs október 6-i lapszámában olvasható.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.