Nyílt diktatúra nem lesz Amerikában, de „erdoğani” rezsim még lehet

Publicisztika

Kétségbeesés, félelem és bizonytalanság. Ezt érezhetik most sokan az Egyesült Államokban Donald Trump lépéseit, intézkedéseit látva. De vajon milyen irányba megy az ország, és képes lesz-e a demokratikus intézményrendszer ellenállni az elnök ámokfutásának? Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő számol be írásában az Amerikában a napokban szerzett tapasztalatairól.

Rosszul lettem. Az amerikai diplomácia egyik vezetője a washingtoni irodájában azt magyarázta nekem, hogy Európát nem az a jelenség fenyegeti, amit én „orosz autokráciának” neveztem. Szerinte az európai demokráciák saját magukat veszélyeztetik: cenzúrával, a romániai választások érvénytelenítésével, a szélsőjobboldali kritikusok elnyomásával. Először azt hittem, álmodom, de nem.

Tényleg ott ültem az amerikai külügyminisztériumban. Az Európai Parlament képviselőjeként fogadtak, a hetedik emeleten, ahol a döntések születnek. És ez az újonc, a Fehér Ház bizalmi embere, fél tucat munkatársa előtt kijelentette: Putyin kevésbé veszélyes Európára, mint maguk az európaiak. Nem álom volt. Arról is beszélt, hogy Trump mindent megtesz a békéért Ukrajnában. Csak épp azt nem érti, miért rémíti meg a „béke” szó ennyire az európaiakat.

Ez az ember egy egész fogadóbizottság előtt akart megleckéztetni. Emlékeztettem rá, hogy Charlie Kirk halála után Vance alelnök is bejelentette, hogy tiltani akarja a gyűlöletbeszédet, akárcsak az európaiak. És arra is, hogy a franciák és a britek is hittek a békében, amikor aláírták Hitlerrel a müncheni egyezményt. Szembeszálltam vele, de még soha nem éreztem magam ennyire elveszettnek. Mintha egy másik világba csöppentem volna.

Trump nem csupán egy Übü király a Fehér Házban. Mögötte új Amerika lépett elő az árnyékból, és olyan emberek vették kezükbe az irányítást, akik bosszúra szomjaznak, alternatív igazságokat hirdetnek, és műveletlen fiatal udvaroncokkal veszik magukat körül. Ezen a találkozón értettem meg igazán azt a félelmet, gyakran pánikot, amit előtte több politikus és értelmiségi megosztott velem New Yorkban és Washingtonban.

Egyvalaki maradt csak derűlátó közülük: egy demokrata kongresszusi képviselő, a párt mérsékelt szárnyából. „Dehogyis!” – mondta. – „Legyőzzük őket, csak abba kell hagyni a siránkozást!” Az irodája falán egy lista függött azokról a jelekről, amelyek a fasizmus jöttére figyelmeztetnek. A többiek viszont mind pesszimizmus és katasztrófavárás között ingadoztak. Volt, aki nem hitt benne, hogy a demokraták – még ha visszaszerzik is a képviselőházat 2026 novemberében – képesek lesznek visszafordítani a politikai folyamatokat. Mások már előre látták, hogy Trump nem fogadja el a választási vereséget, több száz felülvizsgálati kérelmet nyújt be, amivel lefagyasztja a demokratikus intézményeket, vagy akár megpróbálja elhalasztani a választásokat több államban is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.