Egy hét alatt kétszer érte túlterheléses támadás a Magyar Narancs online felületét

  • narancs.hu
  • 2023. április 21.

Közlemény

Mindkét esetben csütörtökön délután vált elérhetetlenné az oldal, illetve akadozott a működése.

Egy hét leforgása alatt két alkalommal is ún. túlterheléses támadás alatt állt a magyarnarancs.hu oldal. Először április 13-án, csütörtökön délután háromnegyed 3-kor jelezték a fejlesztőink, hogy a szervert reggel óta támadják, emiatt nem mindig érhető el. Azt, hogy a szerkesztőségi felületünk működése is akadozik, délután 2 órakor tapasztalták a hírszerkesztők és a napi szerkesztő. A magyarnarancs.hu oldal nem vált elérhetetlenné ugyan, de csak nagyon lassan töltődött be, mint ahogy a szerkesztőségi felülettel is csak rendkívül körülményesen lehetett dolgozni. Ez a jelenség órákig tartott, és csak lassan állt helyre a normál működés.

Április 20-án, csütörtökön az egy héttel korábbival szinte megegyező időpontban, délután 3 órakor viszont teljesen leállt a magyarnarancs.hu és a szerkesztőségi rendszer. Kollégáink ismét túlterheléses támadást jeleztek. A Magyar Narancs oldala közel két órán keresztül, délután 5 óráig elérhetetlen volt, utána állt helyre újból.

A túlterheléses támadások (DDoS) célja egy internetes szolgáltatás időszakos elérhetetlenné tétele, megbénítása. Ezt a támadók úgy érik el, hogy a szerverre egyszerre nagy mennyiségű kérést zúdítanak, azaz rengeteg IP címről akarják elérni ugyanazt az oldalt egyidejűleg. A számtalan párhuzamos kérés kiszolgálása közben elfogy a rendelkezésre álló erőforrás, így a szolgáltatás lelassul, rosszabb esetben összeomlik. A támadások rendszerint egyszerre több forrásból érkeznek összehangoltan, ezzel megnehezítve a tűzfalprogramok általi védelmet, azaz a támadó IP címek tiltását. A túlterheléses támadások ellen nincs tökéletes védelem, a támadások forrását gyakorlatilag lehetetlen kideríteni.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.