Gondolom, ott sem az aranylapokon őrzik a nevét. De még a nyolcvanas évek nagy részében is, ha valahol találkozhattál véletlenül a miniszterelnök életrajzával, az állt benne, hogy a szakmája műszaki rajzoló. Filmeket viszont – ugyancsak megmagyarázhatatlan okokból – csak filmesek csinálhattak. Henteseknek, műszaki rajzolóknak coki volt a Lumumba utcában, érti a fene.
Ha egy könyvnek, mely szimpla thrillerként aposztrofálja magát, három szerzője van, az roppant gyanús. Mihez kellettek hárman? Fejezetenként cseréltek? De most az első pillantásra kiszúrható, hogy a háromból kettő filmes, náluk meg nem szokatlan az ilyesmi. Herendi közismert sikerfilmek rendezője, Divinyi a Vajna-korszak keresett forgatókönyvírója, akinek ugyancsak tisztes sikerei mellé becsúsztak másmiért emlékezetes alkotások is, de nem tűnik túl valószerűnek, hogy ő okozta volna például a Pappa Pia bajait. Réti pedig kifejezetten thrilleríróként van számon tartva.
A Tízparancsolat 2.0 meg tényleg olyan, mint egy film. Nagyvonalúan, pontosabban nagy vonalakban felrakott jellemek, amolyan típusfigurák kavarnak ezerrel, s még csak azt sem mondhatjuk, hogy e papírból kivágott életvitelük rosszul állna nekik. Van egy anyját vesztett kamasz lány haragban a világgal, de főként az apjával. S van a szóban forgó atya, aktív politikus, a bulinegyed és vidéke polgármestere, aki a nyilvánosság előtti fellépései során öblögetésre használja a tízparancsolatot – aktuálisabbak tehát nem is lehetnénk. Az elnagyolt jellemek mellé pörgős történetet kapunk, „mai fiatalok” egy Móricka elképzelte csoportja, az említett leányzó (egyben igyekvő, de gyanakodva fogadott kültag) útmutatása szerint a tízparancsolat menetrendszerű meghekkelésével támadja a vasárnapi kocsmazár tervével kufárkodó polgármestert. Receptjük egyszerű: az összes parancsot durván, csoportosan és a nagy nyilvánosság szeme láttára megszegni. Egy darabig nyilván ez a világ legkönnyebb dolga, aztán kinek előbb, kinek utóbb mégiscsak eszébe jut az ötödik. Mi lesz azzal, hogy ne ölj? S innentől sűrű lesz az élet, a könyv meg olyan, mint a kis Roger Corman karácsonyfája lehetett mondjuk tizenegy éves korában, egybefolynak a testnedvek, elszabadulnak az indulatok, szerzők, hősök és a kedves olvasó pörög a ringlispílen, olyan lendületes, olyan olvasmányos a cucc, hogy észre sem venni, mekkora marhaság – ez pedig a legjobb thrillerek sajátja.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
