Egy lakás előszobájában vagyunk, csengetnek, egy nő nyit ajtót, kezében méretes konyhakés – éppen főzött. „Én a zsidó kárpótlás miatt jöttem” – kezd bele rejtői stílusban a Férfi (Kenderes Csaba), a kárpótlási ügynök. A Férfinak listája van arról, hogy kik az érintettek (azaz a zsidó károsultak, illetve elhalálozásuk esetén azok leszármazottjai). A késsel hadonászó Nő (Járó Zsuzsa) feldúlt lesz magától a felvetéstől, innen indulunk, egy korabeli, szerény körülmények közt élő átlagos család mindennapjaiba bepillantva, ahol a gyerekek jönnek-mennek, míg a végére a Nő édesanyja, tehát maga a hajdani áldozat (Dániel Vali) is feltűnik. Spiró György darabja pátosz nélkül beszél a holokausztról, középpontjában azzal a képtelen kérdéssel, hogy vajon anyagiakkal kárpótolhatók-e a tragikus sorsok.
A csúcspont mégsem a két nő erős és megható zárójelenete, hanem az előadás közepén felbukkanó Szomszéd, egyben házmester (Faragó András) színre lépése, aki az emblematikussá vált házmesteri sablon eszköztárából felvonultatja szinte az összes elemet, kezdve a „kiskezétcsókolommal” telehintett locsogástól a kotnyeleskedésen át a mindent tudásig. Átjön, benyomul az előszobába. Ő is egy aláírást akar a Nőtől kicsikarni, ám ő a csillagpontos televíziós antennát akarja rásózni, miközben az ügynök még ott ül a cipősszekrényen, hogy tovább győzködje a Nőt a kárpótlásigénylési kérelem miatt. A Szomszéd nem áll le, a legkisebb disztingválás nélkül ad hangot a számára egyetlen logikus következtetésnek: az előszobában várakozó fiatalember a középkorú nő szeretője. És valahogy minden mondata végén talál módot arra, hogy bedobja a „csillagpontos” szót úgy, hogy hiába minden áthallásosság, tudunk nevetni.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
