Amíg a Pinceszínházban, Szenteczki Zita rendezésében nemrégiben bemutatott Médeia előadásban a beavató személye (narrációja) volt az újítás, itt, a Narratíva Kollektíva interpretálásában az, hogy a szövegkönyv három Médeia-történet összegyúrásából született: az Euripidész-mű alapján, illetve Franz Grillparzer és Jean Anouilh művei nyomán. Még érdekesebbé teszi a vállalkozást, hogy Medea és Iászon gyermekeinek szemszögéből, bár többnyire nem az ő szereplésükkel elevenedik meg a klasszikus történet. A fiúk számára csupán a dráma kerete ad játéklehetőséget: előbb megéneklik szüleik válásának történetét, majd a befejezésben is ők játszanak. A többi jelenetben szinte csak díszletként vannak jelen – hiába övék a cím, mégsem ők a főszereplők. Mi több, nevesítve sincsenek, ők a „két fiú”, akiket egyébként felnőttek, Lukács Ádám és Molnár András játszanak.
Miután megszerezték Peliász királynak az aranygyapjút, Medea és Iászon Korinthoszra menekülnek. Iászon ismeri a város vezetőjét, Kreont, akitől oltalmat kér, ám az nem bízik Medeában, száműzi a nőt, megparancsolva, hogy hagyja hátra gyermekeit, a saját leányát, Kreuszát pedig hozzáadja Iászonhoz. Követjük Medea elszigetelődését és látjuk, mennyire ragaszkodik a férjéhez. Az idegenség, magányosság érzésére reflektál a díszlet is (tervező: Fekete Anna), egy menekülttábor, Médeia és gyermekei egy otthonosan berendezett kis sátorban laknak. A háttérben, a színpad szélességében felállított többfunkciós fémpanelek (átjáró, kapu, erdő stb.) olykor ülőalkalmatosságként szolgáló része a városfalakat juttatja az eszünkbe – ebben is a kirekesztettség motívumát ismerjük föl. Az előadást megvadult kutyák ugatása kíséri végig, ez a drámai történések idején felerősödik, leginkább a végjátékban. Nemcsak az ugatás, de a színen fel-feltűnő, a fémpanelek közé ékelődő fémrács is egy kutyamenhelyre utal, ahonnan – értjük – el kell menekülni (több alkalommal ez a rács választja el egymástól a szereplőket). A tábori lét hangulata megjelenik a jelmezekben is (tervező: Pető Kata), különösen szembetűnik ez Medea udvarlója, Aigeusz (Kárpáti Pál) ruházatán, aki egyenesen túrafelszerelésben lép a színre. Bajban volnánk azonban, ha a dráma helyét és idejét szeretnénk azonosítani, mert nincsenek igazán támpontok, nem lehet konkretizálni, hol is vagyunk pontosan.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
