A kabil berberek Algériának az arab többség által olykor elfogadott, olykor eltűrt, olykor üldözött kisebbsége, nem csoda, hogy mindig is jelentős számban hagyták el szülőföldjüket. Hiába a tökéletes alkalmazkodás, beilleszkedés, nyelvcsere, átvett szokások a Párizs jómódú elővárosában letelepedett családban, a film kamasz hőse, Selma, ha akarna, sem tudna szabadulni a hazátlanság generációkon át öröklődő traumájától. Pedig a fehér bőrű lány már Franciaországban született, tehát francia – mint azt az elit közgazdasági főiskola felvételiztető bizottsága megállapítja.
Selma tehát határhelyzetben van – és szenved tőle. Egyrészt a kamasz- és a felnőttkor határán, máris megfelelési kényszerekkel szembesülve, pedig nem csak kibontakoztatható képességeit, lehetséges életcéljait, de még saját testét, vonzalmait is csak most kezdi felfedezni. Másrészt két, egymásnak homlokegyenest ellentmondó értékrendnek nem csak határán, de ütközőpontján áll: korosztálya korláttalanul liberális, de iránytalan és értékrelativista, szülei viszont, ha tisztelik is, de már nem élik meg a megtartó tradíciót, amelynek nevében elvárásokat támasztanak lányukkal szemben. Mindez Algéria, a sosem látott, de minden gondolatban, gesztusban, döntésben jelen lévő óhaza 1991-es iszlamista fordulata után és az azt követő polgárháború idején.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
