Sorozat

Kémek vidéken

Glória

  • - krusovszky -
  • 2022. február 2.

Kritika

Portugáliában járunk, 1968-ban, mely esztendő arrafelé kevésbé a hippimozgalomról vagy a diáklázadásokról maradt emlékezetes, inkább az elkeseredett gyarmati háború nyomorúságáról, illetve abban az évben ért véget a meglehetősen hosszú Salazar-korszak. De amikor történetünk indul, „az öreg” még él, a rendszer szemfüles pártkatonái ugyanakkor már nagyon helyezkednek a főnök betegágya körül.

Nem úgy hősünk, aki nemrég tért meg az angolai dzsungel véres harcaiból, és ennek megfelelően egyfelől rémálmok gyötrik, másfelől titokzatosan tud nézni, harmadrészt meg ipari mennyiségben fogyasztja a szeszt és a cigarettát. Miguel Nunes lendületes alakításában João Vidal a rendszer aranyifja is lehetne, a papa, bizonyos Henrique Vidal ugyanis valami miniszter, és az említett betegágyi verseny egyik lehetséges befutójának tűnik épp. Csakhogy João Afrikában a gyilkolászás hatására komcsi lett, s ennek megfelelően hazatérve egy alapos, bár csak felvillanó részletekben láttatott KGB-kiképzés után orosz ügynökként veszi fel a munkát, s kéri magát a Glória do Ribatejo nevű faluban berendezett rádióállomásra, a RARET-re.

Kétségtelen, hogy a hidegháború portugál fénytörésben valami újszerű sztorinak tűnik elsőre. Azt hihettük volna, ők ebből a maguk retró-fasiszta diktatúrája miatt tulajdonképpen ugyanúgy kimaradtak, mint a világháborúból, de ez, mint látjuk, közel sem volt így. A RARET létezett, ott játszották át a kontinens keleti felébe szánt Szabad Európa-adásokat Amerikából. Hogy mennyi valódi kémtevékenység zajlott le a falai mögött, nyilván nem tudható, de a sorozat állítása szerint ez a kis isten háta mögötti település is döntő fontosságú hely volt a világtörténelem eme periódusában. Hisszük vagy sem, de miért ne hinnénk?

Tiago Guedes rendező és Pedro Lopes forgatókönyvíró mindenesetre egy fordulatos kémjátszmát tett le az asztalra, igaz, olyat, aminek minden fordulatát láttuk már valahol. Tehát azon túl, hogy nagyon lehet örülni a portugál nyelvű párbeszédeknek és a kor-, illetve helyszínfestő elemeknek, a történet maga nem olyan nagyon izmos. Az orosz kémek éppen olyanok, mint amilyenek már ezer másik filmben voltak: kifinomultak, szépen zongoráznak, garbót hordanak, és közben pokoli kegyetlenek. Velük szemben a kicsit butuska, de kisportolt és széles mosolyú amerikaiak állnak, akik pont úgy néznek ki, mint akik már meg is nyerték a hidegháborút, és hát tudjuk is, hogy így lesz majd, szóval ők tök érdektelenek. A két oldal között lavíroznak a derék portugálok, már amikor nem épp isznak vagy szeretkeznek, vagy a háborús traumáikkal vannak elfoglalva.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.