Sorozat

Kémek vidéken

Glória

  • - krusovszky -
  • 2022. február 2.

Kritika

Portugáliában járunk, 1968-ban, mely esztendő arrafelé kevésbé a hippimozgalomról vagy a diáklázadásokról maradt emlékezetes, inkább az elkeseredett gyarmati háború nyomorúságáról, illetve abban az évben ért véget a meglehetősen hosszú Salazar-korszak. De amikor történetünk indul, „az öreg” még él, a rendszer szemfüles pártkatonái ugyanakkor már nagyon helyezkednek a főnök betegágya körül.

Nem úgy hősünk, aki nemrég tért meg az angolai dzsungel véres harcaiból, és ennek megfelelően egyfelől rémálmok gyötrik, másfelől titokzatosan tud nézni, harmadrészt meg ipari mennyiségben fogyasztja a szeszt és a cigarettát. Miguel Nunes lendületes alakításában João Vidal a rendszer aranyifja is lehetne, a papa, bizonyos Henrique Vidal ugyanis valami miniszter, és az említett betegágyi verseny egyik lehetséges befutójának tűnik épp. Csakhogy João Afrikában a gyilkolászás hatására komcsi lett, s ennek megfelelően hazatérve egy alapos, bár csak felvillanó részletekben láttatott KGB-kiképzés után orosz ügynökként veszi fel a munkát, s kéri magát a Glória do Ribatejo nevű faluban berendezett rádióállomásra, a RARET-re.

Kétségtelen, hogy a hidegháború portugál fénytörésben valami újszerű sztorinak tűnik elsőre. Azt hihettük volna, ők ebből a maguk retró-fasiszta diktatúrája miatt tulajdonképpen ugyanúgy kimaradtak, mint a világháborúból, de ez, mint látjuk, közel sem volt így. A RARET létezett, ott játszották át a kontinens keleti felébe szánt Szabad Európa-adásokat Amerikából. Hogy mennyi valódi kémtevékenység zajlott le a falai mögött, nyilván nem tudható, de a sorozat állítása szerint ez a kis isten háta mögötti település is döntő fontosságú hely volt a világtörténelem eme periódusában. Hisszük vagy sem, de miért ne hinnénk?

Tiago Guedes rendező és Pedro Lopes forgatókönyvíró mindenesetre egy fordulatos kémjátszmát tett le az asztalra, igaz, olyat, aminek minden fordulatát láttuk már valahol. Tehát azon túl, hogy nagyon lehet örülni a portugál nyelvű párbeszédeknek és a kor-, illetve helyszínfestő elemeknek, a történet maga nem olyan nagyon izmos. Az orosz kémek éppen olyanok, mint amilyenek már ezer másik filmben voltak: kifinomultak, szépen zongoráznak, garbót hordanak, és közben pokoli kegyetlenek. Velük szemben a kicsit butuska, de kisportolt és széles mosolyú amerikaiak állnak, akik pont úgy néznek ki, mint akik már meg is nyerték a hidegháborút, és hát tudjuk is, hogy így lesz majd, szóval ők tök érdektelenek. A két oldal között lavíroznak a derék portugálok, már amikor nem épp isznak vagy szeretkeznek, vagy a háborús traumáikkal vannak elfoglalva.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.