Sorozat

Kémek vidéken

Glória

  • - krusovszky -
  • 2022. február 2.

Kritika

Portugáliában járunk, 1968-ban, mely esztendő arrafelé kevésbé a hippimozgalomról vagy a diáklázadásokról maradt emlékezetes, inkább az elkeseredett gyarmati háború nyomorúságáról, illetve abban az évben ért véget a meglehetősen hosszú Salazar-korszak. De amikor történetünk indul, „az öreg” még él, a rendszer szemfüles pártkatonái ugyanakkor már nagyon helyezkednek a főnök betegágya körül.

Nem úgy hősünk, aki nemrég tért meg az angolai dzsungel véres harcaiból, és ennek megfelelően egyfelől rémálmok gyötrik, másfelől titokzatosan tud nézni, harmadrészt meg ipari mennyiségben fogyasztja a szeszt és a cigarettát. Miguel Nunes lendületes alakításában João Vidal a rendszer aranyifja is lehetne, a papa, bizonyos Henrique Vidal ugyanis valami miniszter, és az említett betegágyi verseny egyik lehetséges befutójának tűnik épp. Csakhogy João Afrikában a gyilkolászás hatására komcsi lett, s ennek megfelelően hazatérve egy alapos, bár csak felvillanó részletekben láttatott KGB-kiképzés után orosz ügynökként veszi fel a munkát, s kéri magát a Glória do Ribatejo nevű faluban berendezett rádióállomásra, a RARET-re.

Kétségtelen, hogy a hidegháború portugál fénytörésben valami újszerű sztorinak tűnik elsőre. Azt hihettük volna, ők ebből a maguk retró-fasiszta diktatúrája miatt tulajdonképpen ugyanúgy kimaradtak, mint a világháborúból, de ez, mint látjuk, közel sem volt így. A RARET létezett, ott játszották át a kontinens keleti felébe szánt Szabad Európa-adásokat Amerikából. Hogy mennyi valódi kémtevékenység zajlott le a falai mögött, nyilván nem tudható, de a sorozat állítása szerint ez a kis isten háta mögötti település is döntő fontosságú hely volt a világtörténelem eme periódusában. Hisszük vagy sem, de miért ne hinnénk?

Tiago Guedes rendező és Pedro Lopes forgatókönyvíró mindenesetre egy fordulatos kémjátszmát tett le az asztalra, igaz, olyat, aminek minden fordulatát láttuk már valahol. Tehát azon túl, hogy nagyon lehet örülni a portugál nyelvű párbeszédeknek és a kor-, illetve helyszínfestő elemeknek, a történet maga nem olyan nagyon izmos. Az orosz kémek éppen olyanok, mint amilyenek már ezer másik filmben voltak: kifinomultak, szépen zongoráznak, garbót hordanak, és közben pokoli kegyetlenek. Velük szemben a kicsit butuska, de kisportolt és széles mosolyú amerikaiak állnak, akik pont úgy néznek ki, mint akik már meg is nyerték a hidegháborút, és hát tudjuk is, hogy így lesz majd, szóval ők tök érdektelenek. A két oldal között lavíroznak a derék portugálok, már amikor nem épp isznak vagy szeretkeznek, vagy a háborús traumáikkal vannak elfoglalva.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.