Dokumentumfilm

A változás maga

Torsten Körner: Femokrácia

Kritika

Torsten Körner nem most kezdte a közelmúlt német történelmének feldolgozását. Az íróként és újságíróként is aktív filmes 2016-ban mutatkozott be Angela Merkelről szóló portréfilmjével (Angela Merkel – Die Unerwartete), majd 2017-ben filmet készített Németország és a világ közvéleményét akkor legjobban foglalkoztató menekültkrízis témájáról, amelynek kezelése kis híján Merkelt is bukásba sodorta (3 Tage im September).

Innentől fogva pedig mintha visszafelé fejtené fel Németország még élénk emlékezetét: filmre viszi az NDK utolsó évfordulóját (Palast der Gespenster – Der letzte Jahrestag der DDR, 2019) és megemlékezik Merkel elődjéről, Gerhard Schröderről (Gerhard Schröder – Beat the Drum, 2020).

Új filmjével folytatja a megkezdett tematikus ívet; gyakorlatilag bemutatja a Merkel hatalomra kerüléséig vezető utat. Filmje a történelem jelentőségének dokumentuma; Körner vallja, hogy a változás nem a semmiből hullik az ölünkbe. A változás nem egy esemény, hanem kumulatív folyamat, apró, egyenként talán észrevehetetlen tettek és történések eredménye, amelyeket a merev intézményi rendszerek és a konzervatív társadalmi és kulturális reflexek nagy erőkkel igyekeznek visszatartani. Ám ugyanezek a rugalmatlan rendszerek kitartó munkával (és olykor kudarcokkal) hajlíthatók. 2005-ben sokan meglepődtek Merkel megválasztásán; úgy tűnhetett, mintha a német politikában terpeszkedő szexizmus hirtelen köddé vált volna.

Akik így gondolkodtak, nem vették figyelembe, hogy Angela Merkel már hosszú évek óta keményen tepert és taktikázott a CDU-ban (ennek megkoronázása volt, amikor Helmut Kohlt is sikerült letaszítania a párt trónjáról). A legfelsőbb hatalom felé apróbb pozíciókon, a CDU szamárlétráján és kétkedő férfi kollégákon át vezetett az út. Azt is könnyű elfelejteni, hogy Merkel nem az első magas tisztséget betöltő nő a német politikai életben; őt a kancellárságig inkább a csendes szorgalom és a jó taktikai érzék vitte, nem a zajos ellenállás és a konok lázadás. Az ő politikai karrierje nagyjából Németország újraegyesítésétől indul, előtte már jó néhány karizmatikus nő tört utat (a dokumentumfilm eredeti német címe – Die Unbeugsamen – hajlíthatatlanokat jelent). Egyesek elbuktak, mások még mindig jelen vannak a politikában, de egyikük sem kapott annyi rivaldafényt, mint Angela Merkel. Más-más politikai zászló alatt munkálkodtak (Körner néha elcsábul a közös harc romantizálása felé), de közös bennük, hogy megágyaztak Merkelnek. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy egy női vezető egymagában nem törli el sem a politikai életben jelen lévő szexizmust, sem a mindennapi élet egyenlőtlenségeit.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.