Színház

Felénk fordulva

PanoDráma: Kár, hogy rák

Kritika

Lengyel Anna meghalt, mire sikerült tető alá hozni az előadást, a Covid miatt kétszer maradt el a premier. A cím ugyanaz maradt, de amit végül a Trafó színpadán láttunk, teljesen más, mint amire a társulat eredetileg készült.

Lengyel Anna, a Pano­Dráma alapító tagja honosította meg Magyarországon a dokumentumszínház műfaját, azon belül is a verbatim módszert, amelynek lényege, hogy a darab egy adott témáról készült interjúk szó szerint átvett szövegrészleteiből épül fel. A legelső ilyen előadás, a Szóról szóra, a 2008–2009-es romák elleni támadássorozatról szólt, és jelentős fordulópontnak tekinthetjük a magyar színháztörténetben. A társulat a továbbiakban is társadalmi problémákat járt körül, például az oktatás helyzetét (Tanulni, tanulni, tanulni) vagy a 2009-es sajóbábonyi össze­csa­pást a romák és a gárdisták között (174/B – Az igazság szolgái).

Amikor Lengyel Annánál pár éve lágyrész-szarkómát diagnosztizáltak, a saját betegségét is ilyen körüljárandó, kibeszélendő témának tekintette, ami azért sem volt annyira meglepő, mert a társulat már előtte is foglalkozott a rákkal kapcsolatos problémákkal a Nincs sírás, nincs semmi című előadásában. Gyűlölte az őszinte kommunikációt ellehetetlenítő, a páciensek cselekvőképességét megbénító, a betegséggel kapcsolatos tabukat, stigmákat és előítéleteket, és teljesen nyíltan, szarkasztikus és szellemes Facebook-bejegyzésekben folyamatosan kommunikált az állapotáról. Sőt szinte kivirágzott: új céljai lettek, új barátságokat kötött. Erről az időszakról szeretett volna előadást készíteni, a PanoDrámától szokatlan módszerekkel: fiktív szálakkal átszőtt zenés-táncos revüvel.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.