200 ezren hagyták el Fehéroroszországot az elnökválasztás utáni két évben

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. január 18.

Külpol

A kormány szívesen viszontlátná őket. 

Több mint 200 ezren hagyták el Fehéroroszországot 2021-2022-ben – közölte csütörtökön Aljakszej Begun, a minszki belügyminisztérium migrációs és állampolgársági kérdésekkel foglalkozó részlegének vezetője az ONT televízió műsorában.

„A 2021-2022-es években több mint 200 ezer állampolgár hagyta el Fehéroroszország területét. Különböző okok állnak a háttérben: vagy tartózkodási engedélyt kaptak valahol, vagy IT-szakemberek és családjaik költöztek el, és így tovább. Persze ez sok. Mert munkaképes korú emberekről van szó” – húzta alá az illetékes.

Begun rávilágított, hogy minden egyes kiutazó állampolgár személyazonosságát ismerik. „Mindegyiket ismerjük. De arról beszélni, hogy politikai vagy nem politikai megfontolásból történt a kiutazás, nem minden esetben helyénvaló” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy Fehéroroszország mindig nyitva áll a visszatérők előtt. „Sosem gördítettünk akadályokat saját állampolgáraink visszatérése elé” – mondta.

Fehéroroszországban a 2020-as, vitatott elnökválasztáson az országot 1994 óta irányító Aljakszandr Lukasenkát hirdették ki hivatalosan elnöknek. A csalást kiáltó ellenzék felhívása nyomán tömegtüntetések törtek ki, amelyeket a karhatalom kemény kézzel elfojtott. Szvjatlana Cihanouszkaja volt fehérorosz elnökjelölt a választást követően az ellenzék több vezető tagjával együtt külföldön keresett menedéket, miközben több mint 35 ezer embert állítottak elő a megmozdulásokon, jogvédő csoportok és független sajtóorgánumok tucatjait záratták be.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.