A brit gyógyszerfelügyelet már engedélyezte is a Pfizer vakcináját

  • narancs.hu
  • 2020. december 2.

Külpol

Első körben 40 millió adagot rendeltek a britek.

Engedélyezte szerdán a brit gyógyszerfelügyeleti hatóság a Pfizer és a BioNTech vállalatok által az új típusú koronavírus ellen közösen kifejlesztett oltóanyag forgalmazását. Az Egyesült Királyság ezzel a világ első olyan országa, amely hatósági jóváhagyást adott egy koronavírus-vakcina alkalmazására.

Boris Johnson brit miniszterelnök minapi sajtótájékoztatóján közölte, hogy a kormány már 40 millió adagot megrendelt a Pfizer/BioNTech-vakcinából. Ez húszmillió ember beoltására elegendő, mivel mindenki két dózist kap.

A Pfizer nemrégiben jelezte, hogy jóváhagyás esetén néhány napon, akár órákon belül el tudja kezdeni vakcinájának nagy-britanniai forgalmazását.

Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozva néhány napja kijelentette: a cég készen áll az első 20 millió, már elkészült adag azonnali kiszállítására azokba az országokba, amelyeknek a hatóságai megadják ehhez a hozzájárulást.

Hozzátette: a vállalat az idei év végéig 50 millió, 2021-ben 1,3 milliárd adag koronavírus-vakcinát tud gyártani.

A Pfizer/BioNTech vakcina klinikai vizsgálata azt mutatta, hogy az oltóanyag 95 százalékban hatásos a koronavírus ellen. 43 ezer önkéntest vontak be a vizsgálatba, egy részüket a vakcinával oltották be, másik részüket placebóval. Összesen 170 koronavírus-fertőzést regisztráltak, 162-t a placebo-csoportban és mindössze 8-at a vakcinával oltottak körében.

A Pfizer az Európai Gyógyszerügynökséghez is beadta engedélykérelmét, az amszterdami székhelyű szervezet közleményében azt írta, az EU-n belüli engedély megadásáról legkésőbb december 29-én határoznak.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.