Trump a szavazatok újraszámlálását követelte, de így is Biden nyert Wisconsinban

  • narancs.hu
  • 2020. december 1.

Külpol

Az amerikai elnök ezek után keresetet nyújtott be a legfelsőbb bíróságon, pedig egyszer már rábólintott a hatalomátadásra.

Arizona után egy másik csatatér államban, Wisconsinban is hitelesítették Joe Biden megválasztott elnök győzelmét.

Helyi idő szerint hétfő késő este Wisconsinban is közzétették az eredményeket, amelyek hitelességét Tony Evers demokrata kormányzó igazolta.
Az államban a november 3-i választáson Biden körülbelül 20 ezer szavazattal nyert Donald Trumppal szemben. Trump két wisconsini körzetben követelte a szavazatok újraszámlálását választási szabálytalanságokra hivatkozva. Ez megtörtént, de a hivatalos eredmények szerint Biden így is nyert.

Trump kampánycsapata kedden közölte, hogy keresetet nyújtott be wisconsini legfelsőbb bíróságon, amelyben vitatja a választás eredményét. Hangsúlyozta: egyértelmű bizonyítékaik vannak, hogy négyrendbeli választási szabálytalanság történt.
Trump kampánycsapata azzal érvel, hogy 221 323 levélszavazatot szabálytalanul töltöttek ki.
A wisconsini legfelsőbb bíróság szóvivője megerősítette a kereset beérkezését, de arról nem nyilatkozott, hogy a testület lefolytatja-e az eljárást.

Arizonában Katie Hobbs választásvezető hozta nyilvánosságra a hivatalos eredményt helyi idő szerint hétfőn, amit Doug Ducey konzervatív kormányzó ellenjegyzett.

Biden 10 500 szavazattal nyert az államban. Bill Clinton 1996-os győzelme óta ő volt az első demokrata elnökjelölt, akinek sikerült megszereznie a hagyományosan republikánus szavazóbázisnak számító Arizonát.

Az Egyesült Államokban az 538 tagú elektori testület választja meg az elnököt. A testület december 14-én ül össze. Biden 306 elektor támogatására számíthat, a győzelemhez 270 elektori szavazat szükséges. A politikust várhatóan január 20-án iktatják be hivatalába, és ezzel ő lesz az Egyesült Államok 46. elnöke.

Trump végre rábólintott: megkezdődhet a hatalomátadás a Fehér Házban

Megkezdődtek az egyeztetések. Washingtonban hivatalosan is megkezdődhet a hatalomátadás folyamata - erről az illetékes amerikai szövetségi hatóság vezetője levélben értesítette Joe Biden megválasztott elnököt hétfőn este. Miután hétfőn délután Michigan állam választási bizottsága hitelesítette Biden győzelmét, az Egyesült Államok Általános Szolgáltatások Igazgatóságának (GSA) vezetője, Emily Murphy a levélben szabad utat adott Biden munkatársainak a hatalomátadás megindításához, és egyben tudatta, hogy a hatóság biztosítja az anyagi forrásokat is a folyamathoz.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.