A CDU is megüzente Orbánnak, hogy eddig és ne tovább

  • narancs.hu
  • 2019. február 25.

Külpol

A német CDU egyértelmű kiállást vár Orbán Viktortól az Európai Néppárt értékei mellett.

„Egyértelműen el kell köteleződnie az Európai Néppárt (EPP) értékei mellett Orbán Viktor magyar kormányfőnek és az EPP-hez tartozó pártjának, a Fidesznek” – mondta hétfőn Berlinben a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) főtitkára.

Az MTI szerint Paul Ziemiak a CDU elnökségi ülése után tartott tájékoztatóján a migrációval foglalkozó magyar kormányzati kampánnyal kapcsolatban elmondta, hogy az elnökség „elítéli” a kampányt és „elhatárolódik” tőle. Szerinte a kampány „semmilyen formában nem felel meg álláspontunknak és politikai stílusunknak, az EPP értékeiről nem is beszélve”.

Ziemiak azt is mondta, hogy a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió szövetsége „strukturált párbeszédet folytat a Fidesszel, amelynek során szóvá teszik a kampány ügyét. A közelgő európai parlamenti (EP-) választásra utalva aláhúzta, hogy az „EU intézményei ellen is” irányuló kampány alapján a CDU elnöksége megállapította: „Így nem működhet a közös választási küzdelem.”

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.