A kormány rekordösszeget fordított tavaly a közlekedés fejlesztésére

  • MTI/narancs.hu
  • 2023. január 1.

Külpol

Romániában.

Minden korábbinál nagyobb összeget fordítottak tavaly a közúti és vasúti infrastruktúra, illetve a légi közlekedés és hajózás fejlesztésére, bővítésére Romániában - tájékoztatott vasárnapi közleményében a szállításügyi minisztérium.

A bukaresti tárca közlése szerint a 2022-es év kiemelten eredményes volt a közlekedés és infrastruktúra fejlesztése terén, számos kitűzött célt sikerült megvalósítani, beruházást finanszírozni európai uniós forrásokból. Mint írták, az elmúlt évben 2,27 milliárd eurót költöttek infrastruktúrafejlesztésre, ez az összeg egy évvel korábban 1,41 milliárd euró volt, az előző két évben pedig még kevesebb.

A legnagyobb növekedést a közúti infrastruktúra fejlesztésében érték el, 2022-ben 1,75 milliárd eurót fordítottak erre, miközben egy évvel korábban ez az összeg az egymilliárd eurót sem érte el. Emellett 5,36 milliárd euró értékben írtak alá finanszírozási szerződéseket összesen 220 kilométernyi autópálya megépítésére, a legfontosabb projektek között a szaktárca az Erdélyt Olténiával összekötő Nagyszeben-Pitesti-sztrádát említette. Jelentős beruházások várhatók a vasúti infrastruktúra terén is. A minisztérium 3,53 milliárd euró értékben kötött szerződéseket 240 kilométernyi vasúti pálya felújítására, amelyek közül a legfontosabb a Kolozsvár és a román-magyar határon található Biharpüspöki közötti vasútvonal villamosítása. Húsz év óta először új vonatkocsikat és mozdonyokat is beszerez a szaktárca.

A közlemény arra is kitér, hogy a fontosabb romániai repülőtereken is fejlesztések várhatók, új terminálokat és kifutópályákat építenek, de a hajózási szektor is haszonélvezője a beruházásoknak. A minisztérium 288 millió eurót költ metróépítésre, a Kolozsvárra tervezett metró megoldást jelenthet a város zsúfolt közlekedésére.

Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter úgy értékelte, hogy a helyes döntések tavaly több kiérlelt projektet szültek, így megvalósultak a szaktárca célkitűzései, és azon reményének adott hangot, hogy idén újabb rekordokat sikerül megdönteni.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.