A lengyelek nagyon helytelenítik, hogy Magyarországra menekült a politikusuk

  • narancs.hu
  • 2024. december 25.

Külpol

A társadalom 70 százaléka elítéli, hogy Marcin Romanowski egykori miniszter menedékkogért folyamodott.

A lengyelek majdnem 70 százaléka helyteleníti Marcin Romanowski volt igazságügyi miniszter-helyettes azon döntését, hogy menedékjogot kért Magyarországon, hogy elkerülje a lengyelországi vádelemlést – derült ki egy friss, több mint ezer fős lengyel közvélemény-kutatásból – írja a Typworld.com.

 
Marcin Romanowski
Forrás: Wikimedia Commons
 

Az egykori igazságügyi miniszter ellen a varsói bíróság európai letartóztatási parancsot adott ki, mielőtt Magyarországra menekült. Romanowskit többek között bűnszervezetben való részvétellel, támogatások meghamisításával és több mint 107 millió zlotyi, azaz 25 millió euró elsikkasztásával vádolják.

A kutatás alapján a lengyelek 69,9 százaléka rosszallását fejezte ki, amiért a politikus megpróbálja megkerülni a lengyel igazságszolgáltatást, ehhez képest mindössze 12,9 százalék nyilatkozott elismerően.

Érdekesség, hogy még Romanowski kormánypártja, a PiS szavazói is  többségben elítélők: 37 százalék nyilatkozott negatívan a menedékjog kéréséről, míg 26 százalék helyeselte. A PiS-szavazók jelentős 36 százaléka pedig bizonytalan volt a kérdésben.

Romanowski politikai menedékjogának híre még karácsony előtt derült ki. Orbán Viktor kifejezetten tagadta, hogy köze lenne hozzá, de közben azért aggódott kicsit a lengyel jogállamiságért.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.