Ha vasárnap délután valaki úgy látogatott el Francois Hollande (Parti Socialiste, PS) és Nicolas Sarkozy (Union pour un Mouvement Populaire, UMP) párhuzamos rendezvényeire, hogy nem volt tisztában a verseny állásával, akkor is könnyen kitalálhatta, ki áll nyerésre. A Concorde téren - ahol öt évvel ezelőtt az ünneplő tömeg jó darabig hiába várt a Champs- Élysées egyik luxuséttermében, a Fouquet's-ban barátai körében időző elnökre - az akaratosságáról híres Sarkozy ezúttal az egybegyűltek segítségéért fohászkodott. Az éttermi epizódról, amely az első pillanattól kirajzolta a "gazdagok elnökének" auráját, idén februárban végül elismerte, hogy "nem csinálná újra" - de félő, hogy a 2007-ben a "korán kelők" és a "jogok és kötelességek" jelöltjeként kampányoló Sarko immár sem a legszegényebb rétegek, sem a klasszikus jobbközép bizalmát nem szerezheti vissza. A félelem vagy inkább a frusztráció kihallatszott a Narancs által megkérdezettek reakcióiból is. A "csendes többséget" emlegető Sarkozy hívei számára a 17 évnyi jobboldali elnökség után az ellenfél győzelme egyet jelentene "a gazdasági, társadalmi, kulturális deklasszálódással". Vége a "családnak, a munka elismerésének, a tanárok tekintélyének, a gazdasági prosperitásnak"; Dél-Európa rémeit a szocialisták képtelenek lesznek feltartóztatni. Furcsa mód úgy tűnt, hogy az "Erős Franciaország" szlogenje alatt gyülekező, trikolórok ezreit lengető tömegben hisznek a legkevésbé saját nemzetükben, honfitársaikban és az évtizedes jobboldali kormányzás eredményeiben - egy felindult hölgy magyarázata szerint "sokkal több idő kell ahhoz, hogy a Mitterrand-ok, Jospinek, Mauroy-k pusztítását rendbe hozzák".
A Concorde-on kitapintható zaklatottsággal szemben a főváros nyugati peremén, a vincennes-i erőd alatt gyülekező Hollande-támogatók körében visszafogott derűt tapasztaltunk; Sarkozy és a jobboldal kritikája mintegy mellékesen jelent meg. "Nem tudom, mit tudnak majd tenni, de a szocialisták mindenkire fognak gondolni" - reménykedett a társadalmi igazságosság diadalában a lányába karoló fekete asszony. (Sarko viszont, tudja mindenki, "csak a gazdagokra"). "Végső soron azokra szavazunk, akik ránk hasonlítanak, a szocialisták becsületesnek látszanak, és az az érzésed, hogy nem csak a hatalom miatt vannak a helyükön" - magyarázta egy negyvenes vállalkozó. A politikailag tudatosabb résztvevők közül sokan valamely másik baloldali jelöltet is fontolgatják: a zöld színekben induló Eva Jolyt, a nagy baloldali favorit Mélenchont, de még "a komoly vitát mellőző kampányban konkrét javaslatokat tevő" szélsőbalos versenyzőket is. Ugyanakkor a 2002-es elnökválasztás traumája - amikor Lionel Jospin, a PS jelöltje a második fordulóba se jutott be - ma is sokakban él: és a végső döntést talán ez a félelem meg az öt jelölttel megkínált baloldali tábor belső erőviszonyainak elemzése határozza majd meg. A Concorde-hoz képest jóval színesebb volt a tömeg; és sokan nem is annyira az Hollande iránti lelkesedés miatt jöttek, hanem hogy "segítsék a baloldali dinamikát". Vagy javítsák a statisztikát a "másik megmozdulással szemben" - kuncogott egy mesztic iskolaigazgató, aki szerint az állam eladósítása politikai döntés volt a közszféra és a jóléti szolgáltatások meggyengítése érdekében. Ami a Concorde-on méltatlankodást kiváltó felelőtlenség ("még hatvanezer tanári állás, újabb közhivatalnokok bérét fizessem?"), az Vincennes-ben életbevágó szükséglet; akárcsak az állami intézményrendszer, például az igazságszolgáltatás restaurálása. A közoktatás színvonala érezhetően és tarthatatlanul romlott a létszámleépítések miatt - ez egyöntetű vélemény volt a Naranccsal szóba elegyedő pedagógusok körében (Franciaországban e szakma hagyományosan baloldali), s ezt fájlalták a kisgyerekes szülők meg nagyszülők is. Ha Hollande-ban és a piacok elleni harcának sikerében nem is mernek bízni, az oktatásba "muszáj pénzt fektetni, ettől függ az ország jövője". Dél-Európa nem elrettentő példaként került elő, mint a Concorde obeliszkje alatt, inkább a szolidaritás érződött a franciákat is veszélyeztető recesszió sújtotta népek sorsával. Meg a remény, hogy velük vagy a jövőre talán szintén győztes német baloldallal összefogva újratárgyalható lesz az uniós fiskális paktum. Hisz "növekedés nélkül nincs kivezető út a válságból".
E témában egyébként Sarkozy még a saját híveit is meglepte, amikor vasárnap az Európai Központi Bank szerepének felülvizsgálatát helyezte kilátásba, meg a kiállást "a növekedés Európájáért" - eme széles körben, de főleg a baloldalon hangoztatott nézetek miatt titulálta az unió felelőtlen sírásójának Hollande-ot. Az ellenfél fölényére utal az is, hogy a néhány hete még sztálinista beavatkozásnak minősített lakbér-reguláció ma már nem is tűnik rossz ötletnek, a jobbközép Bayrou pedig akár miniszterelnöknek is megfelelne.
A közvélemény-kutatások szerint bár az első fordulóban Hollande és Sarkozy egyaránt 26-28 százalékra számíthat, a másodikban, amikor már csak egymással kell megküzdeniük, Hollande előnye tetemes, 10 százalék körüli. Izgalmasabbnak tűnik a verseny a bronzért. A harmadik helyre az évtizedek óta erodálódó kommunista pártot hamvaiból feltámasztó Jean-Luc Mélenchon Baloldali Frontja (Front de gauche, FDG) és az édesapja örökségének polírozásával meg a Sarkozy által kikölcsönzött választók visszahódításával a szélsőjobb Nemzeti Front (Front national, FN) megújítását ígérő Marine Le Pen látszik esélyesnek.
Apja, lánya
A Nemzetgyűlésben képviselettel nem rendelkező FN-nek kétségkívül nagy lehetőséget nyújt az egyénre, a személyiségre fókuszáló elnökválasztás. Azóta, hogy tavaly januárban pártelnökké választották, Marine le Pen az édesapjától, az agg Jean-Marie-tól átvett, afféle családi vállalkozásként üzemeltetett pártot kissé más irányba terelgetné. Egyrészt igyekezett lenyesegetni az antiszemita, nácigyanús hajtásokat a Front hátsó kertjében (bár a testi sértésért és uszító megnyilvánulásaiért több ízben elítélt atya néha még ma is elszólja magát), és a pragmatikusan hangosított-halkított gyűlöletbeszédet a bevándorlókra, elsősorban a muszlimokra fókuszálta. A Front klasszikus jobboldali programját számos szociális ötlettel spékelte meg, nemegyszer radikális baloldali ideákból merítve. Megértéssel és nyitottsággal fordulna a válság vesztesei, az "elfelejtettek" és a legveszélyeztetettebbek, például a fiatalok felé - ez utóbbiak mintegy 25-30 százaléka támogatná Marine misszióját. Az FN plakátjai a fiatalos, közvetlen, barátságos Marine-t mutatják; a párt logója és neve helyett hatalmas "IGEN! Franciaország" felirat alatt könyököl meghitten az elnöknő. Ám hiába célzott meg a párt - a szalonképesség, azaz egy jobboldali koalíciós lehetőség reményében - szélesebb tömegeket, alapvetően most is ragaszkodik a sovinizmus, az unió- és euróellenesség eszméihez, a politikai és médiaelit ostorozásához. Jellemző, hogy a rivális Baloldali Front előretörésével Le Pen vissza is tért a progresszív imázst némiképp gyengítő szélsőségesebb gyűlöletbeszédhez meg az olyan régi, tradicionalista lemezekhez, mint az abortusz fizetőssé tételét vagy a nők háztartásban tartását támogató javaslatok.
A kampány legdinamikusabb szereplője mindazonáltal nem ő, hanem Jean-Luc Mélenchon és a német Die Linke mintájára létrehozott Baloldali Pártja (Parti de gauche, PG), pontosabban a Baloldali Front (Front de gauche, FDG) néven futó pártszövetség. A szocialista pártból 2008-ban távozó Méluche és társai az elmúlt választásokon mind katasztrofálisabb eredményeket produkáló, de helyi képviselői és aktivistái révén még vegetáló Kommunista Pártnak (Parti Communiste Francais, PCF) tettek vissza nem utasítható ajánlatot. A PCF Mélenchon jelöltségéért cserébe esélyt kapott a túlélésre, konkrétabban a júniusi parlamenti választásokon elnyerhető helyekre. Az FDG a radikális baloldali értelmiség javaslataiból, a szélsőbal pártok és a zöldek mezejéről is bátran gyűjtögetett: az ötletek közt felmerült a 14 kulcsos adórendszer, 30 ezer euró havi jövedelem felett 100 százalékos elvonással; a maximum hússzoros bérkülönbségek az állami vállalatok dolgozói és vezetői között; az elnöki funkció megszüntetése és alkotmányozó nemzetgyűlés összehívása a VI. köztársaság intézményes átalakítása érdekében; az ökológiai tervgazdálkodás és az állami bankszektor kiépítése; a kilépés a NATO-ból és az EKB szerepe meg az antiszociálisnak ítélt uniós egyezmények felülvizsgálata. A 14 százalékra jósolt Mélenchon kampányának profizmusát még a kritikusok is elismerik - az ötletekkel, lelkesedéssel és elszánt aktivistákkal bőven felszerelt párt hozta össze a kampány legnagyobb tömegdemonstrációit. És kétségtelenül könnyebb euforikusan ünnepelni a kiváló szónok exszenátort és jelenlegi uniós képviselőt, meg nosztalgikusan felidézni a 80-as évek "plurális baloldalát", ha a kormányzás lehetőségével, a valódi nehézségekkel csak papíron kell számolni - a Front ugyanis hivatalosan nem kíván koalícióra lépni Hollande-dal. És bár az egyébként számos konfliktussal terhelt pártszövetség jövője egyelőre ismeretlen, bizonyára az ő számlájukra is írható a ma tapasztalható baloldali fölény.
*
A kampány egyelőre elmaradt a várakozásoktól - nagy viták nem voltak, a választónak olyan magasröptű polémiákkal kellett beérnie, mint a rituálisan vágott marha felcímkézése vagy a jogosítvány megszerzésének feltételei. A két favorit elzárkózása miatt a víziók direkt konfrontációjára csak a második forduló előtt nyílik majd esély - és az összesen tíz jelölt (öt jobbról, öt balról) teljesítménye nem biztos, hogy meggyőzte a franciákat a választásban való részvétel fontosságáról. Márpedig a politika iránt érdeklődők számára épp az elnökválasztás pluralizmusa biztosítaná a legfontosabb orientációk mérlegelését. Amikor 2007-ben Sarkozy és a szocialista Ségoléne Royal személye körül artikulálódtak a dilemmák, a válaszok egyszerűek voltak. Ám most, a válság és az egyre nyilvánvalóbb megosztottság által felvetett kérdésekre sokkal nehezebb megoldást találni. Hacsak nem gondoljuk úgy, mint a Hollande-rendezvényre tévedt Sarkozy-matricás egyetemista lány: "Igazán sajnálom, de egy társadalomban muszáj, hogy legyenek osztályok, ezt nem lehet orvosolni."
Futnak mégÖt évvel ezelőtt sok bizonytalan és protest szavazat Francois Bayrou-nál és újsütetű Demokrata Mozgalmánál (Mouvement Démocratique) landolt: a "se a bal, se a jobb" programja a szélsőjobb hívószavai és megosztó stratégiája révén középen űrt hagyó Sarkozyvel szemben klasszikus konzervatív programot és társadalmi megbékélést ígért. Ma Bayrou elől nemcsak a centrum felé navigáló és a szigorú, de igazságos nemzetegyesítő imázsát építő Hollande szívja el a levegőt, hanem a két Front markáns programja is. A legutóbb a lázadást megtestesítő hatgyermekes exbölcsész, volt oktatási miniszter mögül azóta a jobbközép megélhetési harcaiban leszalámizott pártszervezet is kikopott. Az esélytelen nyugalmával készül a Sólyom László-féle Bölcsek Tanácsából Magyarországon is ismert Eva Joly norvég-francia állampolgárságú exvizsgálóbíró is. A korrupció elleni harcról ismert Joly a zöldek szintén megújított és Europe Écologie les Verts (EELV) névre keresztelt, a legutóbbi uniós és regionális választásokon 16, illetve 12 százalékos eredményt elért csapatának civil jelöltje. A köztiszteletnek örvendő 69 éves hölgyet a média a lúzer zöldeknek járó megvetéssel kezeli, amit a kampánnyal összefüggő belső konfliktusok és ellentmondások is igazoltak. Mégis Jolyhoz fűződik a kampány néhány nagy pillanata, például az, amikor Sarkozy és pártja részben megszellőztetett korrupciós ügyeit kérte számon a leköszönő elnöktől, illetve az ezekre vonatkozó számonkérés hiányát az őt választási műsorban "vizsgáztató" újságíróktól. Úgy tűnik azonban, hogy eredménye nem haladja majd meg elődeinek néhány százalékos kudarcát. Még ennél is csekélyebb sikerre számíthat Nicolas Dupont-Aignant szakadár UMP-s politikus és gaulle-ista, szuverenista, euroszkeptikus formációja, a Talpra, Köztársaság (Debout la République). Mélenchon diadalmenetét viszont leginkább a szélsőbal jelöltjei sínylették meg: korábbi 4-6 pontos eredményükhöz képest fél százalékon stagnálnak. Nathalie Arthaud, a Lutte ouvriére (LO, kb. Dolgozók harca) színeiben induló közgazdaságtan-tanárnő, és az Új Antikapitalista Párt új arca, Philippe Poutou a hivatalos kampány kezdetéig csak elvétve jutott mikrofon elé, és akkor is jobbára csak azért, hogy megpróbálják megmagyarázni, mit is keresnek ott egyáltalán. |
